Ismét feszegetik azt a 39 éves elméletet, mely szerint Jimi Hendrixet meggyilkolták. Most egykori technikusa elevenítette fel a hipotézist.
Ismét feszegetik azt a 39 éves elméletet, mely szerint Jimi Hendrixet meggyilkolták. Most egykori technikusa elevenítette fel a hipotézist.
Cher egyetlen lánya nem titkolta eddig sem, hogy leszbikus. Már közel húsz éve nyilvánosságra hozta, hogy a lányok iránt vonzódik. Most azonban még tovább ment. Bejelentette, hogy férfivé akar válni.
...legalább is ezt gondoltuk, mikor tavaly a Youtube-on felbukkant ez a roppant tehetséges, egyszerre Tenori-on-on és zongorán egyaránt játszó énekesnő. Ám friss lemezét hallgatva erről mégsincs szó.
Ennio Morricone rövidesen európai turnéra indul a Győri Filharmonikus Zenekarral a nagysikerű afrikai és ázsiai koncertek után. A Oscar-díjas olasz filmzeneszerző és karmester olyannyira sikeresnek ítélte a május 15. és 31. között lezajlott afrikai és ázsiai vendégszereplést, hogy európai fellépéseihez is a Győri Filharmonikus Zenekart kérte fel.
Békés város tulajdonába került a tarhosi Zenepavilon és az ahhoz tartozó 30 hektáros őspark - közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel. Izsó Gábor elmondta: a jelentős értéket képviselő ingatlanegyütteshez a megyei önkormányzattal lefolytatott csere útján jutott hozzá a város.
Hogy mi történik akkor, ha kiválóan őrült zenészek összekeverik az ír népzenét a punkkal? Elképesztő erejű és lendületű vidám tánczene jön létre, amelyet a Flogging Molly játszik a legjobban, a világ legnépszerűbb zenekara e műfajban. Kihagyhatatlan buli!
Egy amerikai koncertszervező cég 40 millió dollárra perli Michael Jacksont; szerintük az énekes korábbi szerződését megszegve kötötte le londoni koncertjeit.
A több mint 30 éves múltra visszatekintő angol Rock Against Racism (RAR) mozgalom megkeresésére a Sziget szervezői a RAR-rel valamint a Love Music Hate Racismmel és a Brit nagykövetséggel monstre koncertsorozatot szerveznek a fesztivál nulladik napján, augusztus 11-én, Zene a rasszizmus ellen címmel. Ugyanekkor, ugyanitt megalakul az Egyesített Front.
A 2003-ban megjelent portál, a MySpace sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Míg korábban inkább a tinédzser, vagy a nem sokkal idősebb korosztály számára nyújtott önkifejezési lehetőséget saját honlapon és letölthető zenéken keresztül, addig napjainkra a negyvenesek is megtalálják itt olyan idősebb popzenészek honlapját, mint Neil Young, vagy a U2.
A Himnusz zeneszerzőjének 200. születésnapjára készül a szülőváros, Gyula.Perjési Klára polgármester szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: jövő év november 7-én ünnepeljük a Himnusz zeneszerzője születésének 200. évfordulóját.
Gallai Péter néhány new wave-szerű számot énekelt fel 1982-ben a Hatásvadászok című filmhez készült kislemezre. A Trio Da-Da-Da-jával elhíresült casiós prüntyögés is elég idegesítő, de a drága jó Péter olyan modoros, hogy az is leesik a székről, aki egyébként meghitt viszonyt ápol az újhullámmal.
Azon előadóknak koncertjeire, akik a Live Nation szervezésében turnéznak 2009 nyarán Közép-Európában, egy újfajta belépőt is ajánlanak, amely a recesszió sújtotta rajongók számára is elérhető. Az „Artist Music Exchange” elnevezésű akció holnaptól indul.