Legyen a Tavaszmező utca sétálóutca - ez a szándéka a Zöld Fiatalok Egyesületnek (ZöFi), amely a józsefvárosi lakosokkal szervezett május 14-16. között háromnapos fesztivált.
Legyen a Tavaszmező utca sétálóutca - ez a szándéka a Zöld Fiatalok Egyesületnek (ZöFi), amely a józsefvárosi lakosokkal szervezett május 14-16. között háromnapos fesztivált.
Hétéves korában csodagyerekként tartották számon, azt jósolták, hogy a világ egyik legnagyobb zongoraművésze lesz belőle. Huszonegy éves korára súlyos idegrendszeri betegséget, Tourette-szindrómát diagnosztizáltak nála, utoljára 1994-ben lépett fel. Most azonban, tizenöt évvel később visszatért a színpadra. Nick van Blosst a zene mentette meg.
A Deftones basszusgitárosa, Chi egy autóbaleset következtében kómába esett 2008. november 3-án. Azóta, bár állapota stabil, javulást nem tapasztaltak nála a San Jose kórházában. A Cheng család jelenleg egy műtétre gyűjt, melynek segítségével elősegíthetik felépülését.
A magyar dal napját szeptember 13-án rendezik meg Budapesten és az ország több városában; a kezdeményezés tavaly a Sziget fesztiválon indult útjára, ahol a "mínusz egyedik" napon nyolcórás monstre koncertet tartottak mintegy 50 ezer ember előtt, nagy sikerrel.
Lemondta keddi athéni koncertjét a Depeche Mode, miután a banda énekese, Dave Gahan gyomorhuruttal kórházba került. A húszezer rajongó erről csak néhány perccel a kezdés előtt értesült.
Nem sikerült a bravúr Ádok Zolinak, nem jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.
Először jelent meg magyarul lemezen a West Side Story; a musical-klasszikust a tavalyi Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF), a Művészetek Palotájában tartott előadáson rögzítették. A Miklósa Erika, Dolhai Attila és Janza Kata főszereplésével készült produkciót a nyáron ismét élőben is láthatja a közönség a Veszprémi Ünnepi Játékok nyitóelőadásaként.
"Gyengeségek nélküli, legyőzhetetlen szuperhősöknek tartjuk magunkat. Egészen addig, amíg valami nem történik velünk" - nyilatkozta magáról és férfitársairól Ronan Keating ír popzenész.
A listavezető, ötmillió példányban elkelt Life In Cartoon Motion után Mika májusban egy különleges EP-vel kedveskedik rajongóinak: az EP-re négy új dal került fel akusztikus verzióban, melyeken Owen Pallettel (Arcade Fire, Final Fantasy) dolgozott együtt.
Rátgéber László mesteredző szerint erős a gyanú, hogy a Lovasi Andrással tavaly indított rendezvényüket, a Fishing On Orfű Alterfesztet be akarják szüntetni. A probléma megoldására a csodaedző nyilvános pályázatot hirdet.
Május 21-én 21 órakor a Barabás Lőrinc és a Random Szerda, valamint az Óperentzia jótékonysági koncertet tart a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány javára.
A Hungaroton kiadásában új CD jelenik meg Cseh Tamás első hangfelvételéből, 1973-ból Dal nélkül…címmel. Az album, az 1973-ban bemutatott A DAL nélkül című Cseh Tamás előadóest felvétele, amelyet a Huszonötödik Színházban rögzítettek, ezzel nem akármilyen kultúrtörténeti emléket megőrizve.