Márkus Tibor jazz-, rock- és klasszikus elemekből épülő Bábszínház című szvitje koncertszínhelyen is megszólal. Három zenekari csoport jelenik meg január 19-én a Fesztivál Színház színpadán, mindegyik más stílus jellegzetességeit képviseli.
Márkus Tibor jazz-, rock- és klasszikus elemekből épülő Bábszínház című szvitje koncertszínhelyen is megszólal. Három zenekari csoport jelenik meg január 19-én a Fesztivál Színház színpadán, mindegyik más stílus jellegzetességeit képviseli.
Immár tizedik alkalommal rendezik meg a VilágVeleje Fesztivált, az év első nagyszabású összművészeti fesztiválját. A rendezvény helyszíne – csakúgy, mint az elmúlt öt évben – a Gödör Klub.
Zorán természetesen csak ebben a dalban felejtett ott egy lányt éjfél után, valójában ő jófiú volt, már a hetvenes évek végén is, amikor készült ez a szocióbrutális BKV-film. A felvétel külön érdekessége, hogy feltűnik benne Liener Márta, aki aztán az 1980-ban nyíló Sugár Áruház háziasszonya lett. Lehet, hogy ebben a klipben látták először annak idején a titokzatos szocialista reklámfilmesek?
Jamie Foxx új lemezének hallgatása közben leginkább a tyúk vagy a tojás-dilemma csapdájába eshetünk, hogy tudniillik most akkor az énekesként debütáló színészt, vagy a színészként tevékenykedő énekest hallgatjuk-e. Az biztos, Jamie énekelni tud, csak épp nem mindegy, hogy mit.
Amy Winehouse jelenleg St. Lucián tölti a karácsonyi-újévi nyaralását. Persze egyáltalán nem unatkozik, hiszen a szálloda Mikulásával összeszűrte a levet.
Tetőpontján elérte az 1 millió 74 ezer fős nézettséget is Ausztriában az ORF osztrák köztévében a Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi hangversenye, amelyet idén első ízben Daniel Barenboim, a világhírű izraeli-argentin zongorista és karmester vezényelt, s amelyen - részint a Haydn-évforduló kapcsán is - annyi magyar vonatkozású dallam csendült fel, mint még soha korábban.
Kár összeveszni velem - énekelte az álompár, Záray Márta és Vámosi János, valamikor a hetvenes évek második felében. Figyelemre méltó a dal tévés felvétele, melyet nagy jóindulattal klipnek is nevezhetünk. A két művész lebeg a tánckar fölött, míg a táncosok hosszú szoknyáikban úgy néztek ki, mint egy régi Kincses Kalendárium címlap.
A Mamma Mia! amerikai musicalfilm vezeti minden idők legkelendőbb DVD-jeinek listáját az Egyesült Királyságban több mint 5 millió eladott darabbal. Az Abba slágerei köré szőtt történet DVD-je az első, amelynek értékesítése meghaladta az ötmilliót.
Öt év után ismét koncertkörútra indul a The Dead együttes, amely nem más, mint a legendás hippizenekar, a Grateful Dead hagyományainak folytatója. Az együttes az azóta elnökké választott Barack Obama kampánya során adott sikeres koncerteket Dedheads for Obama címmel, s ennek sikere nyomán született a zenészek elhatározása az idei turnéról, amelyet az új év első napján jelentettek be.
Alex James, a Blur basszusgitárosa szerint Amy Winehouse és Pete Doherty annyira durván nyomták a drogot, hogy abból szinte lehetetlenség felépülni. Alex is élt a kokainnal, de már leállt vele.
Robbie Willams már nagyon várja, hogy elkezdődjenek új lemezének felvételei. A Budapesten is többször megfordult csillag két éve nem jelentetett meg új albumot.
A countryzene óriásainak zeneszerszámait hagyományozta a countryzene halhatatlanjainak múzeumára egy férfi, mielőtt öngyilkosságot követett el. Bob McLean tavaly végzett magával, miután azzal vádolták meg, hogy befektetők 67 millió dollárnyi pénzét sikkasztotta el egyfajta piramisjátékban, a hírhedt Ponzi-módszerrel.