86 évesen elhunyt Page Cavanaugh jazz zongorista, a negyvenes és ötvenes évek egyik sztárzenésze, akinek háromtagú együttese Frank Sinatra rádióműsorában is szerepelt.
86 évesen elhunyt Page Cavanaugh jazz zongorista, a negyvenes és ötvenes évek egyik sztárzenésze, akinek háromtagú együttese Frank Sinatra rádióműsorában is szerepelt.
Egy aukción 100.000 dollárt adott egy gyűjtő, azért a gitárért, amit a Nirvan a frontembere állítólag első amerikai turnéja során tört össze. Ez a második legnagyobb összeg, amit valaha Cobain relikviáért adtak.
Madonna úgy tűnik belevetette magát az életbe válása után. Miközben hírbe hozták már Alex Rodriguezzel és egy brazil modellel is, állítólag egykori leszbikus partnerével, Ingrid Casaresszel is újra találkozgat.
Parázslik a dal (Angerel e gilyi) címmel ad karácsonyi estet december 29-én a Khamoro együttes a józsefvárosi Roma Parlamentben - közölte az MTI-vel Fris E. Kata, a fővárosi önkormányzat Cigány Házának munkatársa. Másnap a világhírű dzsesszhegedűs, Frankie Látó és kvartettje lép föl ugyanitt.
Újra összeáll az Omega együttes, hogy március 14-én koncertet adjon Varsóban, a Kultúra és Tudomány Palotájában. A jegyeket már egy hete árusítják.
Az idén nyolc éve működő Jazztaminute szervezőcsapat újabb elő-szilveszteri Jazz n Bass –el jelentkezik. A 2006-os visszatérés is December 30-án volt és ezt tavaly is megismételték és szinte már szokás szerint ismét az év utolsó előtti napjára esett a választás.
December 28-án lesz nyolcvanéves Lendvay Kamilló Kossuth-díjas zeneszerző.
Búcsúztassuk együtt az óévet egy felejthetetlen bulival! Az Avalonban szilveszterkor is a rock és a metal kapja a főszerepet a jó hangulat és a remek társaság mellett! A zenéről ezúttal a Monyo Project és a Tűzmadár gondoskodik, a koncertek után pedig classic rock party Bencével, aki már számtalanszor elkápráztatta az Avalon közönségét!
Idén ünnepelte fennállása 85. évfordulóját a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Nemzetközi lemezdíjak, sikeres turnék és több tucat vidéki koncert jellemezte az NFZ idei évét - számolt be év végi mérlegében az együttes. 2009 pedig a fesztiválok éve lesz számukra.
Jacko állítólag nagyon beteg, egyesek szerint egyenesen haldoklik, viszont a sztár szóvivője szerint az egész hazugság.
A Four Tops együttes, a soul műfajának kiemelkedő amerikai csapata kapja a Grammy életműdíjat - jelentették be a gála szervezői. Az énekegyüttes 2009. február 7-én veheti majd át az elismerést, egy nappal az 51. Grammy-díjak átadása előtt.
A paparazzók úgy tűnik, a héten a fürdőruhás sztárokra utaznak, Amy Winehouse és Stephanie Seymour után most Alicia Keys idomait nézhetjük meg bikiniben.