Ezúttal nem kapcsolódik új lemezhez Koncz Zsuzsa október 16-án kezdődő turnéja, az énekesnő egy "köszönet koncertkörútra" indul. Mint azt az MTI-nek elmondta, így szeretné "viszonozni" rajongói szeretetét és a hűséget, amivel pályáját követik.
Ezúttal nem kapcsolódik új lemezhez Koncz Zsuzsa október 16-án kezdődő turnéja, az énekesnő egy "köszönet koncertkörútra" indul. Mint azt az MTI-nek elmondta, így szeretné "viszonozni" rajongói szeretetét és a hűséget, amivel pályáját követik.
Orvosi utasításra Janet Jackson egy egész hetet pihenéssel töltött és csak felépülésére koncentrált, hogy minél előbb újra színpadra állhasson. Janet számos fellépését mondta le rosszullétre hivatkozva, többek között Montrealban is, ahol a rajongók a koncert előtt csak néhány órával értesültek a szomorú hírről.
Noha hazai megerősítés még nem érkezett, ha hihetünk az ausztrál csapat hivatalos honlapjának - márpedig miért ne hihetnénk? - , 2009. március 23-án Budapesten, a Papp László Sportarénában koncertezik minden idők egyik legnagyobb rockbandája, az AC/DC.
Illusztris vendéget lát vendégül a főváros október 13-án este: Fish, a Marillion progresszív rockcsapat első dicsőséges korszakának énekese a The Search fot the 13th Star turnéján érkezik az A38-ra.
Sir Paul McCartney nagyon felhúzta magát, amikor meglátta, hogy a közkedvelt gyorséttermi hálózat egyik liverpooli éttermét többek között az ő és Ringo Starr képével dekorálták ki.
Hogy mit csinált 11 évig a bristoli Portishead? Nyilván beszívták a világ összes mocskát magukba, hogy legyen miről zenélniük. Sikerült. A Third nagyon beteg, nagyon sötét.
Beyoncé hat hónappal Jay-Z rapperrel kötött házassága után az amerikai Essence magazin novemberi számában lebbentette fel a fátylat titokban tartott esküvője néhány részletéről.
Már-már megértem azt a feldühödött rajongót, aki pár héttel ezelőtt megpróbálta lerúgni Noel Gallaghert a színpadról.
Újra Budapesten koncertezik Paul Gilbert amerikai rock- és metálzenész. A Mr. Big együttes korábbi tagjaként megismert gitárvirtuóz, aki basszusgitáron, billentyűs hangszereken is játszik és énekel, az A38 hajón lép fel vasárnap; tavaly a Spock's Beard nevű formáció előtt játszott.
A gothic metalt játszó német Lacrimas Profundere neve ellenére nem érvágásra, hanem inkább bulizásra késztet zenéjével. Ezt október 22-én megtapasztalhatjuk az Avalon Clubban.
Luxusautókat és óvszert kér "50 cent" amerikai rapper közelgő chilei koncertjének szervezőitől. A 150 millió dolláros vagyonnal rendelkező énekes, aki rajong a méregdrága autókért, egy páncélozott Mercedes Benzt kér saját magának és egy Lamborghinit az őt éjjel-nappal őrző hat testőrének.
Sem turnéra, sem lemezfelvételre nem készül Robert Plant egykori zenésztársaival. A legendás együttes hangja ezt saját honlapján hozta a világ tudomására, s ezzel szétoszlatta rajongóinak azt a reményét, hogy a közeljövőben még egyszer együtt hallhatják az együttes élő tagjait.