Elhunyt Orszáczky Miklós, a legendás Syrius együttes vezéregyénisége, akit a zenésztársadalom és a rajongók Orszáczky Jackie néven ismertek. Szombaton hosszú, súlyos betegség után érte a halál Ausztráliában.
Elhunyt Orszáczky Miklós, a legendás Syrius együttes vezéregyénisége, akit a zenésztársadalom és a rajongók Orszáczky Jackie néven ismertek. Szombaton hosszú, súlyos betegség után érte a halál Ausztráliában.
Az első Csajkovszkij-maratonon az előzetes becslés szerint hétezernél több zenebarát fordult meg a Művészetek Palotájában szombaton. A rendezvény délelőtt 11 órakor kezdődött és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) - a sorozat társszervezője - hangversenyével ér véget este kilenc és tíz óra között.
Egy év múlva indul a New York-i és washingtoni magyar kulturális évad, amelynek középpontjában Kurtág György zeneszerző áll. A legjelentősebb esemény az intézet igazgatója szerint Kurtág első személyes jelenléte az Egyesült Államokban.
A napokban világkörüli turnéra induló Iron Maiden lép fel a Sziget fesztivál nulladik napján, augusztus 12-én Budapesten - közölték a fesztivál szervezői.
63 éves, hol két, hol három nővel él együtt egyszerre, napi egy üveg whiskeyt iszik meg, védjeggyé vált bibircsókjait pedig azért nem operáltatja le az arcáról, mert nincs ideje két turné és lemezfelvétel között arra, hogy hónapokra pihenőre vonuljon. Kikiáltották már sátánistának, nácinak, és minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy az anyák vele riogassák rosszalkodó gyermekeiket, Lemmy Kilmister azonban mégis ikonná vált. Ennek egyetlen oka van: személyének hitelessége.
Big Daddy Wilson, a Magyarországra több éve visszajáró amerikai bluesénekes és dalszövegíró, valamint a Magyarországon ugyancsak "törzsvendég" Ripoff Raskolnikov osztrák gitáros és énekes hétfőn este az A38 Hajón ad koncertet.
Új helyen, a Fonó Budai Zeneházban folytatja működését az Illés Klub február 1-jén, pénteken. A nyitó rendezvényen a legendás együttes egy évvel ezelőtt elhunyt vezetőjére, billentyűsére és zeneszerzőjére emlékezik a házigazda FG-4 Illés-Fonográf emlékzenekar és a közönség.
Magyarországon 4-5 százalék körül van a lemondott, vagy elhalasztott koncertek aránya. A nemzetközi gyakorlatban ez 5-10 százalék - mondta a Live Nation Hungary koncertszervező iroda vezetője, Hegedűs László.
"A jazz számomra egyet jelent a szabadsággal. Szabadság az előítéletektől és diszkriminációtól, kötöttségtől és konvencióktól. Ez az, amit közölni szeretnék a hallgatókkal, legyenek ők fiatalok vagy idősek, a hagyományok vagy újítások hívei, jazzrajongók vagy mások." – így fogalmazza meg művészi hitvallását Barbara Dennerlein.
Funky, szving és latin melódiák csendülnek fel az IBS színpadán, ahol a Chameleon Big Band új műsorát, a New Orleans-i karnevált mutatja be február 8-án.
Jimmy Page, a Led Zeppelin gitárosa kijelentette: kész arra, hogy a múlt hónapban összeállt együttessel világkörüli turnéra induljon. A gitáros Tokióban nyilatkozott erről a hét elején.
A death metal egyik legnagyobb klasszikusa nemrég jelentette meg új lemezét, ennek bemutató turnéja során jut el Budapestre 2008. január 29-én. A hóhér visszatér, és megsemmisíti az A38 Hajó koncerttermét.