Az egyedülállók életének harcait és sikereit mutatja be új romantikus komédiájában Drew Barrymore.
Az egyedülállók életének harcait és sikereit mutatja be új romantikus komédiájában Drew Barrymore.
Az MTV Átjáró műsora egy tudományos konferenciára kapott meghívást a Szepességbe. A stáb tagjai a résztvevőkkel és meghívottakkal együtt idézték fel annak a vidéknek a történelmét, ahol évszázadokon keresztül három nép élt békében.
Húsz éve, 1991. március 18-án halt meg Bánky Vilma, a némafilm korszakának egyik legnagyobb hollywoodi sztárja.
Hatalmas siker övezte az Aradi Bábszínház múlt vasárnapi – az országban egyedülálló és talán a világban is ritkaságnak számító – háromdimenziós előadásának premierjét, ezért a produkciót ezen a vasárnapon is műsorra tűzték.
Az angolszász tipusú gyorstalpalókon végzett „kereskedők” a Jedi-lovagokéhoz hasonló trükkökkel befolyásolják gondolatainkat, irányítják cselekedeteinket - hogy végül elszedjék a pénzünket.
Káel Csaba rendezőt nevezte ki március 17-i hatállyal a Művészetek Palotája Nonprofit Kft. vezérigazgatójává Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter – jelentették be csütörtökön a Müpában rendezett sajtótájékoztatón.
Lemondott tisztségéről Gennagyij Janyin, a moszkvai Nagyszínház balettigazgatója azt követően, hogy az interneten pornófelvételek jelentek meg, amelyeknek egyik szereplője erősen hasonlít Janyinra.
A hangos zene rendszeres hallgatása rövid időn belül idegkárosodáshoz vezet – bizonyították be német és japán kutatók, akik az agy hallókérgében található idegsejtek aktivitását mérték.
Sportprogramokkal, zenés műsorokkal, "splashmob" előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, orvosi tanácsadással és számos érdekességgel várják látogatóikat Budapest termálfürdői a víz világnapja alkalmából rendezett rendezvénysorozatukon.
Könyvet ír fehér házi konyhakertjéről és az egészséges táplálkozás fontosságáról az amerikai first lady, Michelle Obama.