A Magyar Kézművességért Alapítvány kiírta a Magyar Kézművesség - 2009 és a Magyar Regék és Mondák - Kézműves Szemmel című pályázatot - közölte az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) sajtószolgálata.
A Magyar Kézművességért Alapítvány kiírta a Magyar Kézművesség - 2009 és a Magyar Regék és Mondák - Kézműves Szemmel című pályázatot - közölte az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) sajtószolgálata.
Elsősorban a gyerekeknek szól a Ligeti Szezonnyitó Rendezvény, amelyre 13. alkalommal kerül sor április 12-én a Fővárosi Önkormányzat, Zugló és három civil szervezet - a Budapesti Városvédő Egyesület, Herminamező Polgári Köre 1990, valamint a Liget Köztársaság - égisze alatt.
Johann Sebastian Bach G-dúr orgonafantáziája majd két korálelőjáték – a Christ ist erstanden ("Krisztus feltámada") és a Christ lag in Todesbanden ("Krisztusunk feláldoztatott") – szólal meg elsőzör Kecskés Mónika április 13-i orgonaestjén.
Előkerült egy madártojás Charles Darwin (1809-1882) gyűjteményéből. A BBC szerint ez az egyetlen madártojás, amely megmaradt a nagy angol természettudós úgynevezett Beagle-gyűjteményéből.
A tudósok végre kijelölték, hol kezdődik a világűr és hol ér véget a Föld légköre - közölte a space.com című szaktudományos portál. A Calgary Egyetem kutatói által kifejlesztett új készülékből származó adatokkal a tudósok igazolták, hogy a világűr kezdete 118 kilométer magasságban van a Föld felszíne felett.
Rihanna barátai aggódnak, a 21 éves énekesnő ugyanis teljesen más életet kezdett el élni, mint Chris Brownnal történt szakítása előtt: a szépség a hírek szerint egyfolytában bulizik és a különböző kétes hírű szórakozóhelyeket járja. Ismerősei szerint a sztár alaposan összezavarodott, és jelenleg helyét keresi a világban.
A YouTube videomegosztó portál és a Universal Music Group (UMG) zenei kiadó zenei videoklipekre specializálódó közös portál létrehozását tervezi. A Vevo nevű webhely lehetővé fogja tenni a Google amerikai internetes óriás leányvállalataként működő YouTube számára új hirdetők toborzását, valamint azt is, hogy kibéküljön a világ legnagyobb zenei kiadójával.
Angelina Jolie és Brad Pitt kapcsolata állítólag olyan súlyos válságba került, hogy a színésznő a hírek szerint már azt is felajánlotta párjának: éljenek inkább nyitott kapcsolatban, mert annyira megviseli a bezártság és a törődés hiánya.
A színházról, gyerekkorról, felnőttkorról, az élet különböző helyzeteiről szól Irka firka címmel jelent megjelent kötet - mondta Bodrogi Gyula színművész az elmúlt három évtizedben készült feljegyzéseiből, írásaiból Kaposy Miklós által összeállított könyv bemutatóján a fővárosi Nemzeti Színházban.
A Miskolci Nemzeti Színház pénteken este ötvenedik alkalommal mutatta be A muzsika hangja című musical.
Kezdődik a tánc, vagyis a bértárgyalás a Különleges ügyosztály két főszereplője, Mariska Hargitay és Christopher Meloni fizetéséről. A tét pedig nem kisebb, mint hogy marad-e a két népszerű színész az NBC tévécsatorna egyik legsikeresebb sorozatában.
Hatvanegy éves korában elhunyt David Lance Arneson, a Dungeons and Dragons (D+D) alapítója - adta hírül a Yahoo. Az asztali szerepjátékok úttörője két évig küzdött a rákkal. A 13 hónappal ezelőtt elhunyt Gary Gygax után ezzel a híres szerepjátékos rendszer másik alapító atyja is távozott az élők sorából.