Létezik wellness turizmus, tanyaturizmus, van kultúrturizmus, sőt, a hetvenes évek végén, az őszinte kőkemény rock fénykorában az Ifjúsági Magazin arról cikkezett, hogy kialakult a rockturizmus is.
Létezik wellness turizmus, tanyaturizmus, van kultúrturizmus, sőt, a hetvenes évek végén, az őszinte kőkemény rock fénykorában az Ifjúsági Magazin arról cikkezett, hogy kialakult a rockturizmus is.
Aki járt az elmúlt 20 évben Bécsben nagy valószínűséggel találkozhatott a Stephansdom előtt muzsikáló, hosszú fekete jelmezbe öltözött, elmaszkírozott fiatalemberrel. Áll, mint egy szobor, s ha valaki némi aprópénz dob elé játszik néhány taktust. Nagyon szépen. Múlt héten derült ki számunkra hogy magyar, miután egy mögötte elhaladó csapatból valaki kiszólt, nem éppen szépen, és ő visszaszólt, természetesen magyarul. Ezután kapcsoltam be a kamerát. Ismerjék meg Breuer urat Bécsből.
Hogy Kati Somlóval kavarna? Nos, csak a Tíz év az úton című dal klipjében, valamikor a hetvenes évek közepén. Kati az LGT-s kollaborálás idején érte el a legnagyobb szakmai sikereit, majd a táncdalokkal óriási népszerűségre tesz szert, a mai napig állandóan játszák a dalait a kívánságműsorok.
Az „Őrültek Kultúrpincéjében”, azaz a CD-FŰ-ben, a Badár Sándor és Horváth János bolondok napi Stand Up Comedyjén felbuzdulva, Varga Livius, a Quimbyből és a Kutya Vacsorájából jól ismert konferanszié-perkás-MC-életviteltanácsadó önálló one man showt tart Budapesten ad koncertet április 16-án.
Győr bemutatkozik Írországban, a magyar város produkcióiból kulturális fesztivált tartanak jövő hét végén Dublinban és Galway-ban. A győri kultúrát a Bolero Fúvósegyüttes, a Győri Balett, továbbá Verebics Ibolya operaénekes, Balogh Eszter magánénekes és Rákász Gergely orgonaművész képviseli Írországban.
Alig 15 perccel és három számmal a kezdés után Britney Spears úgy döntött, abbahagyja a vancouveri fellépést.
Lebontják azt a kórházi épületet, ahol a Ken Kesey világhírű regényéből készült Száll a kakukk fészkére című filmet forgatták; az öt Oscar-díjjal jutalmazott legendás film elmegyógyintézetének egy részét azonban múzeumként megőrzik az utókor számára, s ide kerül az a márvány hidroterápiás tömb is, amellyel a film végén Bromden főnök betöri a fürdő rácsos ablakát.
Kilenc író mutatkozik be a szerbiai Újvidéken április 15. és 17. között a harmadik nemzetközi prózafesztiválon. A fesztivál három napján az írók találkoznak az újvidéki J. J. Zmaj Gimnázium, a Laza Kostic Gimnázium, valamint a karlócai (Novi Karlovci) gimnázium tanulóival; esténként a Galéria téren olvasnak fel műveikből.
Pénteken mutatták be a fiatal lányokat 2006 óta lázba hozó Hannah Montana-tévésorozat filmváltozatát az amerikai és kanadai mozikban. A premier végleg a tinisztárok közé emeli az alig 16 éves Miley Cyrust, aki nappal a normális tizenévesként élő, éjszaka viszont popsztárrá váló lányt alakítja a vásznon.
Kortárs festők és Down-szindrómás gyerekek közösen készítették a Krisztina körúti Magyar Telekom székházban április 23-ig látható képeket. A kiállítás célja, hogy az alkotásokat elárverezve megteremtsék egy Korai Fejlesztő Központ anyagi alapját. Az április 23-i árverést Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója vezeti.
A washingtoni Női Művészeti Múzeumban nyílt új, a két világháború közötti magyar női szociofotósok munkáit bemutató tárlat újraírja a történelmet, a kiállított 80 kép és a csatolt szövegek a fotográfia úttörőinek elmondatlan történeteit mesélik el - írta a The Washington Post.
Ritka az olyan problémamentes, csendes házasság Hollywoodban, mint amilyen Sarah Michelle Gellaré és Freddie Prinze Jr.-é. A szerelmespár még a Tudom, mit tettél tavaly nyáron 1997-es forgatásán barátkozott össze, és azóta elválaszthatatlanok egymástól.