Theus úr, ahogyan kocsmabéli hívei szólítják, már a cím láttán azonnal intene és hosszas fejtegetésbe kezdene arról, hogy nem a kifejezések, nem a szavak, hanem a tettek viszik előbbre a világot... de most hatszáz kilométer választ el minket, ezért nyugodtan belekezdhetek.
Mindez azonban mellékes, Theus úr találkozásunkkor a Domov nevű kocsmában üldögélt és önfeledt mosollyal kortyolgatta a tízes smíchovit, és szerinte ez a lényeg, meg az, hogy végülis szóba elegyedtünk a füstös helyiségben, mely egyike a külváros Arany Tigriseinek, azoknak a helyeknek, ahol mindazok gyülekeznek, akik „mandínerből építik Isten országát”... Első sörünk elfogyasztása közben óvatosan méregettük egymást, majd rendeltünk egy-egy tojásos knédlit, és ez volt a döntő lépés, ez hozott minket össze...
„...mert itt volt például ez a szétválás... az emberek mindenben politikát sejtenek, pedig tudhatnák, hogy az csak a dolgok felszíne és legalja, ez utóbbit a lehető legközönségesebb értelemben értve...tudja maga, hogyan készítik a knédlit Csehországban? A tésztát forró vízbe teszik, és amikor megfőtt, egy remek találmány segítségével - természetesen Cimrman úr leleményéről van szó megint egyszer - felszeletelik...és a szlovákok? Nos, kedves uram, ők a nyersanyagot konyharuhába csavarják és gőz felett párolják, azután erős cérnával felvágják...érti? Nem mondom, hogy az egyik módszer jobb lenne a másiknál, de alapvetően különbözik egymástól a két eljárás, márpedig az ilyen dolgokban a legkisebb eltérés is végzetes lehet, ezt nyilván maga is elismeri...higgye el nekem, ha valaki Meèiar úr színrelépése előtt feltalálta volna a csehszlovák knédlit, most nem itt tartanánk!
Jut eszembe, hallott már Patoèka úrrról? Nem, nem a filozófusról, vagyishát...szóval nem Janról, hanem Josefről, a bátyóról, birtokomban van egy levél, melyben Josef elkeseredetten ír öcsikéjének csínytevéseiről, azt állítván, hogy a később elhíresült Jan őróla másolta az iskolai dolgozatokat és hogy legelső publikált művét egyszerűen megvásárolta tőle kétheti ebédjegyért...Josef egész életében úgy érezte, hogy filozófus öcsikéje elnyomja őt és afféle pszichopata lett belőle, hetekig ki se mozdult Hradeci lakásából, s ha mégis, hát egyszer sem jutott messzebbre a Vranekék kocsmájánál, ahol egy hitéből kitért rabbi készítette a város legjobb csülkét...és amikor szegény Josef már végleg megunta öcsikéjét és elhatározta, mindent kitálal, nos, akkor a templom lépcsőjénél az öcsike hátulról elgáncsolta és Josef olyan szerencsétlenül esett, hogy azonnal szörnyethalt... csak azért mesélem el mindezt, mert ez a Josef több kötetnyi kéziratot hagyott Vranek úrnál, talán sejtette, hogy valami történni fog, mindenesetre e lapokon megírta a knédli objektív és szubjektív kultúrtörténetét és ebben nem kevés fejezet szól a cseh, szlovák és német knédlikészítés eltérő módszereiről és az ebből származó veszélyekről és hatásukról a történelemre, szóval nem volt buta fickó az a Josef, csak rosszul esett, vagy ki tudja, mellesleg ezen a tojásos knédlin azért lehet érezni, hogy nem gőz fölött készült, mindegy, én ennek ellenére csehszlováknak vallom magam, ahogyan csehszlovák Kristýnka asszony is, aki éppen hozza az újabb söröket, ő mindannyiunk anyukája, legyünk csehek vagy szlovákok, vagy akár magyarok, ha nem tévedek, szóval ő egyformán bánik minden betévedővel, mert az igazi csehszlovakizmus tulajdonképpen kozmopolitizmus...
Csehszlovákia Masaryk köztársasági elnök úr elképzelései szerint amolyan földrementett égi birodalom lett volna, igazán kár, hogy nem jött össze, nézze csak meg, egy cseh mostanában úgy érzi magát Szlovákiában, mint zsidó a szétszóratásban, vagy ami ugyanaz, mint egy szlovák a mi földünkön... ebben a kocsmában azonban mindenkit a szeretet mércéje vezet és az alázaté, itt érzi igazán az ember, mit is jelent a "Ius Gentium" vagy a humanitás fogalma, amely a római és a görög szellem találkozásából születhetett meg és amely az ilyen kocsmákban reinkarnálódik napjainkban, mert itt újra érezhetjük, hogy az emberi fajhoz tartozás puszta ténye is rokonságot és kölcsönös tiszteletet jelent mindannyiunk számára...ha nem lennék pap, talán megírnám a sör metafizikáját, amúgy is gyakran hangsúlyozom, hogy nem elég a sört inni, prédikálni is kell az aranyló nedűt, de lássuk be, ezt a szószékről nem tehetem, Vranek úr sült csülke sem a zsinagógában lett híressé... amúgy kétféle embertípust ismerek, mármint azok közül, akikben még pislákol a fény, az egyik világokat talál ki magának, a másikat a világ találja ki, az előbbiek egyik legnagyobbika Tolkien úr, az utóbbiak közül hozzám a legközelebb Cimrman úr áll, de itt van Vla¹»ovková asszony,akinek nincs szüksége ilyen hókuszpókuszokra, látogassa meg egyszer, az Andìlnél dolgozik a hentesüzletben, ő főzi kora reggel a pacallevest, higgyen nekem, ő egy bódhiszattva, egy szent, néha eszembe jut, hogy talán maga az Út és hogy emiatt újra kell fordítani Lao-ce úr taoista bibliáját, hallgassa csak, valahogy így:
Az Ember mértéke a Föld
A Föld mértéke az Ég
Az Ég mértéke Vla¹»ovková asszony
Vla¹»ovková asszony mértéke meg csak úgy adódik...
...mit szól hozzá, képzelje el, ez az asszony munkaideje után elmegy a moziba és boldog mosollyal leül a fehér vászon elé és átszellemülten néz valamit, és amikor elkezdődik az előadás, feláll és mindenkitől elnézést kér, semmi baj, én megértem, motyogja csöndesen és bólogat és mosolyog mindenkire, amikor kiér, még mindig az az üdvözült mosoly, amely bizonyára álmában is elkíséri és amit a hajnalban főzött pacalleves gőze sem tud letörölni onnét... az az ember meg, aki tűzvörös mellényében minden nap lemegy a Malostranára és ott áll a templom előtt, és akinek talán senki sem ismeri a nevét a Jóistenen kívül, nos, őrá már nem is tudok szavakat találni, csak áll a téren és nézi a földönm totyogó-csipegető galambokat és szívja azt a már évek, évtizedek, évezredek óta csonkig égett szivarját, áll ott mozdulatlanul órák hosszat, azután egyszer csak tapsol egyet és a galambok felröppennek és eltűnnek az égen, és az az ember nézi hűlt helyüket és bámul felfelé újabb hosszú órákig, ki tudja, mit láthat ott, mindenki elsiet mellette és senki sem mer belepillantani abba a láthatatlan képbe, pedig olyan lehet az, mint egy hatalmas filmvászon, bizonyára hasonlatos a Vla¹»ovková asszonyéhoz, az ilyen vásznakra vetíti a Jóisten az Aranykor képeit...
Amikor látom azt az embert, arra gondolok, mennyire felesleges a munkám, hogy jobban tenném, ha én is odaállnék és barátkoznék a gondolattal, hogy egyszer majd felköltözhetek oda, igen, az az ember is biztosan leendő lakhelyét szemléli oly kitatrtóan, de még marad egy darabig, hiszen egy lakáscsere, még az ilyen is, hosszas megfontolást igényel...milyen jó lenne nap mint nap kimenni a templomhoz és nézni a galambokat és tapsolni egyet és követni útjukat, fölfelé, mert ha szerencsénk van, ez lesz a mi utunk is... de mi csak mandínerből merjük építeni Isten Országát, az az ember pedig élesben, szemtől szembe, leplezetlenül... és Vla¹»ovková asszony még ennél is közelebb áll a szívemhez, mert ő már nem vágyódik sehová sem, ő itt a földön is megtalálta az égi birodalmat, amelyről Masaryk úr álmodott egykoron... de be kell látnom, hogy én már sohasem követhetem Vla¹»ovková asszonyt és ahhoz is kevés vagyok, hogy amellé a tűzvörös mellényű ember mellé odaálljak, sebaj, nekünk itt kell szoknunk a gondolatot, hogy egyszer majd, talán...
Egészen pontosan fél óra múlva jön Je¾ek úr és megzörgeti azt a bronzkolompot az ajtófélfán és akkor vége, de nem mindennek ám, hiszen a dolgok örök körforgásban vannak és Je¾ek úr holnap megint kinyit, de nem ám azért, hogy aztán bezárjon, ezt jól jegyezze meg, sokkal inkább azért zár be, hogy másnap megint kinyithasson, ez az, amiben alapvetően különbözik az optimista és a pesszimista létszemlélet...én született optimista vagyok, másképpen ezt itt nem is lehetne kibírni, azt hiszem, ez a mi népünk is optimista, minden látszat ellenére, talán azért is zárnak be még manapság is ilyen korán a kocsmák, mert mi, csehszlovákok jól tudjuk, hogy úgyis kinyitnak majd újra...nézzen csak széjjel, az utolsó sörök, nézze meg jól ezeket az arcokat, nézze a korsót ölelő kezet, ha most az az érzése, hogy egy templomban van, ne csodálkozzon, ez az egyik legszentebb imája a modern embernek, a söröskorsó nem más számunkra, mint az Axis Mundi, a Világtengely, mindannyiunk kicsinyke világának az egek felé törő oszlopa, gondoljon csak bele, az Axis Mundi teletöltve tízes smíchovival, az ember egy kocsmában ülve söröskorsójának segítségével teremthet kapcsolatot az égiekkel, Je¾ek úr, mint a Jóisten hűséges szolgája, igen, igen, erről kellene prédikálnom, de tudja, hogy van ez, mi még csak nem is nősülhetünk...annyi mindenről tudnék még beszélgetni magával, fiatalember, ne haragudjon, hogy alig engedtem szóhoz jutni, tudja, ez szakmai ártalom, legközelebb prédikálás helyett gyóntatni fogom, ne féljen...
Ma valahogy furcsán állnak a csillagok, egyenes út vezet a söröskorsók sűrűjében a knédlitől a Világtengelyig, az ilyen konstellációkat ki kell ám használni, menjünk, jobb ilyenkor már kívül-belül készen állni, bizonyára maga sem szeretné, hogy amikor megszólal az utolsó csengetés, fél korsó sörrel a kezünkben érjen minket, hiszen tudja, holnap úgyis megnyittatik újra... Van itt a közelben egy nemrég nyílt hely, éjfélig is nyitva tartják, néha még tovább, higgye el, az ilyenek az Ördög szolgálatában állanak, segítsünk egymáson, ne engedjünk a mindennapi kísértésnek... megsúgom magának, hogy én is betértem egyszer egy ilyen helyre, de az már régen volt, velem volt akkor Vla¹»ovková asszony is és én azon az éjjelen majdnem megtértem a Tao dús keblére, katolikus pap létemre... de hagyjuk ezt, késő bánat, ha kedve tartja, jöjjön el vasárnap a templomba, bár úgy látom, maga is Isten mandínerből építkező földi kőművesei közül való, és ez nem is csoda, jól van ez így... ha Hradecben jár, feltétlenül kóstolja meg a sült csülköt Vranìk úrnál!”
