Március 15-e nem nevezhető sem nemzetinek, sem pedig ünnepnek, mivel nincsen egységes közösség, amely ünnepelhetné.

Mindenekelőtt leszögezem: nem vagyok forradalmár! Már csak azért sem, mert ellustultam. Örülök, ha a magam világát megváltom, már arra sincs túl sok időm. És amúgy sincs kedvem felfalni saját gyermekeimet. De emlékezni, azt azért lehet. Hiszen a messziről jött – és messzire ment – ember azt mond, amit akar. És mi, mai negyvenesek, bizony lassan afféle mesemondó apókák leszünk. Elzúgtak forradalmaink.

Na tehát akkor most az a kérdés, hogy milyen alapon gondolják egyesek, hogy Magyarország már a Balkán kapuja. Érthetetlen. Persze lehetne most példákat, érveket és ellenérveket sorolni, az aluljárók, a hajléktalanok, a kosz meg a szürkeség, de ne legyünk elfogulatlanok, álljon itt inkább egy kis személyes élménybeszámoló legutóbbi magyarországi látogatásom kapcsán.

A népszerű „kacsa”, azaz a Citroen 2CV az idén ünnepli hatvanadik születésnapját, 1948-ban mutatták be először a Párizsi Autószalonon, és 1990-ben gördült le az utolsó példány a futószalagról. Több mint 5 millió darab készült belőle.

Magyarverés. Lényegre törő kifejezés. És nagyon hatásos. Figyelemfelkeltő és indulatokat szül. Csak éppen túl gyakran használja a média és a zsurnalisztika. Legutóbb a hétvégi DAC-Slovan Bratislava mérkőzésen történtek kapcsán emlegették és emlegetik. De miről is volt szó?

Nem biztos, hogy a félreértés rossz dolog, sőt. A félreértés tulajdonképpen az emberi kommunikáció egyik szükséges velejárója, a humor és a tragédia alapja, és mint ilyen, szegényebb lenne nélküle az élet. A baj ott kezdődik, ha a félreértés szándékos.

Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, úgyhogy rétes az nem lesz, akárhogy is szeretnénk. Merthogy egyszerre lépésről szó sincs. Most mindenkit megkímélek attól, hogy zenei kiselőadást tartsak ütemről, ritmusról és dallamról, elég lesz egy kicsit utánanézni annak, mi is a helyzet kis hazánkban rétes-ügyben.

Ha az ugar szót eredeti értelmében vesszük, akkor magyar ugarról persze szó sincs. Hiszen az ugar a „huzamos művelés után pihentetésül átmenetileg be nem vetett szántóföld”. Szép idea, ha így lenne, ideje is lenne a boronálásnak. De hát Ady kesergései óta tudjuk, hogy a „magyar ugar” valami mást jelent, a visszamaradottság, a tespedt semmittevés, a megoldatlanság, a (meg)műveletlenség jelképe. Igazi „magyarizmus”, hogy a jobboldal fáradhatatlanul leleményes vezérének új szavával éljek.

- Szabad egy táncra? Egyetlen táncra csak, kérem, kisasszony,
- Hiszen azt sem tudom, ki maga...
- Magam vagyok, ne hagyjon egyedül,
- Válasza ellenállhatatlanul vonzó...
- Akkor hát, egyetlen táncra csak.
- Nem is tudom, már elígérkeztem valakinek...
- A szó szép, de elrepül.

A szomszéd asztaloknál ülő fiatalok mindig néma csöndben figyelik a társalgást. Bizony, szombat esténként ezek az ifjak olyasvalamit művelnek, amit nem volna szabad: hallgatóznak. Ám ezért senki sem haragszik rájuk, hiszen bárki ezt tenné, amikor a két legöregebb és legbölcsebb Varázsló gondolatokat cserél...

- De mi lehet a Hetedik Ajtó mögött? – töprengett az ifjú király, és már-már lenyomta a kilincset, amikor újfent eszébe jutottak azok a rémséges történetek, amelyekben ilyenkor veszi kezdetét a vég. Így hát ellenállt a kísértésnek, legyőzte kíváncsiságát és visszaindult feleségéhez a Tükörterembe.

93 esztendős korában elhunyt a világ alighanem leghíresebb cipészének majdnem olyan híres fia... Őrá emlékezve tekintjük át a világhírű cipőgyár és megteremtője történetét, amely ma is tanulságokkal szolgálhat... A legendás Tomá¹ Ba»a nem volt akárki, nem árt néhány érdekesség említésével áttekinteni gazdag életrajzát.