Jöhet bármi, egy szülő számára mindig a gyermeke áll a középpontban, néha azonban a sors közbeszól. Eric Claptonnal 1991. március 20-án megtörtént a legnagyobb tragédia, ami csak megeshet egy ember életében, fia mementója, a Tears In Heaven pedig a '90-es évek egyik legismertebb dala lett.
Conor Clapton mindössze 4 éves volt, amikor kiesett apja 53. emeleti lakásának ablakából New Yorkban – anyja otthon volt, de éppen nem figyelt oda rá. A lefolytatott rendőrségi vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy a kisfiú haláláért senki sem felelős, szimpla szerencsétlen balesetről volt szó. A gitáros hónapokig nem tért magához a sokkból – amikor pedig erőt tudott venni magán, fájdalmát egy dallal írta ki magából. Ez lett a Tears In Heaven, mely egy új közönségréteghez juttatta el a Lassúkezű hírét.
A dal társszerzője az elsősorban filmbetétdalok miatt jegyzett Will Jennings volt (később a Titanic My Heart Will Go Onjában is közreműködött). „Ericet és engem eredetileg arra kértek fel, hogy a Rush című filmhez írjunk egy nótát, és meg is tettük ezt, ebből lett a Help Me Up, ami a mozi legvégén, a stáblista alatt hallható”, emlékezett vissza később Jennings. „Aztán ahogy Eric nézte a filmet, egyszer csak odafordult hozzám, és azt mondta: írni akar egy dalt a fiáról. Az első verze volt meg neki – ez tulajdonképpen az egész Tears In Heaven lényege. Hiába szabadkoztam, hogy ez egyszerűen annyira személyes téma, hogy én képtelen vagyok mit hozzátenni, ragaszkodott hozzá. A dal annyira mély és szomorú, hogy soha életemben nem vettem részt hasonló megírásában.”
„A Rush készítőinek szüksége volt egy dalra a veszteségről, a fájdalomról”, magyarázta Clapton. „Ebből a szempontból az időzítés sajnos tökéletes volt. A Tears In Heaven nagyon embrionális állapotban volt, amikor elkezdtem dolgozni a filmzenealbumon, és a film nélkül valószínűleg soha nem lettem volna képes befejezni. Valahol muszáj volt magamból kiírni a fájdalmat, mert máskülönben még nagyon hosszú ideig nem lettem volna képes bemenni a stúdióba.”
„A Tears In Heaven az én értelmezésemben nem szomorú nóta, hanem a hit dala. Egy kedves kis dalocska, majdnem olyan, mint valami népdal. Látlak-e még valaha? – szól a szöveg, és ez az optimizmus kifejezése, a hit abban, hogy egyszer még együtt leszünk. Azért fohászkodom, hogy amikor újból találkozunk a mennyországban, arra ne valami zsúfolt ottani hotel előterében kerüljön sor, ahol majd jól elmegyünk egymás mellett.”
Eric ClaptonA Tears In Heaven három Grammy-díjat nyert az év dala, az év felvétele és a legjobb férfi énekelőadás kategóriájában, miután minden elképzelhető slágerlistán az élbolyba kúszott. Az énekes 1992-es MTV Unplugged műsorának is ez a dal jelentette a középpontját. Jennings Claptonhoz hasonlóan sosem gondolta volna, hogy a Tears In Heavenből az év egyik legnagyobb slágere lesz. „Igazából meg sem fordult a fejemben ilyesmi, mert annyira személyes az egész téma, hogy amikor írtuk, mi sem állt távolabb tőlünk, mint azon agyalni, hogy mások mit szólnak majd a dalhoz. Igazából minden nótámra büszke vagyok, de ez egy másik kategória.” Clapton még egy dalt írt Conor emlékére, a The Circus Left Town-t, mely végül csak 1998-as lemezére, a Pilgrimre került fel, noha eredetileg már az említett MTV Unplugged műsorban is szerepelt, csak onnan kivágták: állítólag a gitáros elégedetlen volt a végső verzió tempójával.
Clapton 2004 óta nem játssza élőben sem a Tears In Heavent, sem az apja emlékére írt My Father’s Eyest. „Amikor 2003-ban Japánban turnéztam, hirtelen belém hasított, hogy nem vagyok képes előadni őket többé. Egyszerűen nem érzem már abban a formában a veszteséget, hogy hitelesen tudjam eljátszani ezt a két dalt, eredeti formájukban azok az érzések eltűntek – és hogy őszinte legyek, nem is akarom, hogy visszatérjenek. Az életem megváltozott. Lehet, hogy csak pihentetnem kell a Tears In Heavent egy pár évig, és később talán egy más, kissé tárgyilagosabb nézőpontból is megmutatom, de jelenleg úgy látom, nem fogom többé eljátszani.”
