A Star Wars: VII. rész forgatókönyvének befejezése a film rendezőjére és a produkció tanácsadójára hárul, miután a munkával eredetileg megbízott szerző visszaadta a feladatot.

Nagyon nehéz. Egyre nehezebb. Ez az egész egyre nehezebb. Központot találni a forgatagban. Értsd: megtalálni a belső hangot, vagy csendet, urambocsá’ a sugallatot, az origót, a magot a héj alatt, értelmet a káoszban, rendet és igazi belső szabadságot.

„Adjatok egy pontot, amelyen megállhatok és kimozdítom a (sarkaiból) a Földet.” Arkhimédész híres mondása keringett a napokban bennem a belső bolygóm körül. Apropó Föld. Olyan kerek és tökéletesen szép ez a világ, sokan elférünk rajta, de mégis hányan leesünk róla. Régen ezt így gondolták.

Az indiánok tudták, hogy a „nagy szél”, a hurrikán végigpusztítja a földet, de belsejében, a forgószél „szívében”, csend és béke honol. Ezért is szimbolizálhatja a lelket, hiszen a lélek még a legnagyobb zavarodottság, a legvadabb szenvedélyek viharában is tiszta, áttetsző és mozdulatlan legbelül.

Jöhet bármi, egy szülő számára mindig a gyermeke áll a középpontban, néha azonban a sors közbeszól. Eric Claptonnal 1991. március 20-án megtörtént a legnagyobb tragédia, ami csak megeshet egy ember életében, fia mementója, a Tears In Heaven pedig a '90-es évek egyik legismertebb dala lett.

- Édes fiam, a világ nem rólad szól! Nem lehetsz mindig a középpontban! - Pedig dehogyisnem. Hiszen mi más értelme lehetne a világnak, mint az én létezésem? Ez a meggyőződés kb. tíz éves korig tart, aztán leszoktatnak róla. Elfelejteni azonban csak keveseknek sikerül, hiszen ebből az érzésből táplálkozik legősibb ösztönünk: a halálfélelem. Amikor leperdít a világ kerekéről a centrifugális erő.

Az ember kezdi elfelejteni, hogy tulajdonképpeni célja egy rövidke, a földi élet idejére szóló utazás önmaga középpontja felé. Vagy, ami ugyanaz, felfedezni a világ közepét. A szívét. A helyet, ahonnan már – és még – minden egy. Megtalálni ama gyöngyöt a mélyben, ahogyan azt Hrabal mester mondotta volt Jakob Boehme nyomán. És ha ez a gyöngyszem megvan, megvan minden.

Kérdés, hogy ott van-e a világ közepe, ahol úgy érezzük, hogy otthon vagyunk. Ha igen, akkor van erre egy egyszerű képletem. De nem biztos, hogy ott van. Hogy a Föld melyik pontját tartjuk otthonunknak, pofonegyszerűen meghatározható.

Le lehet ám kerülni a térképről nagyon gyorsan. Még a szeretet szeretett országainak is. Soroljuk fel a Himalája buddhista államalakulatait! Na? Van ugye Tibet, azt '54-ben lerohanták kínai testvérei. Előtte azért Ladakhot bekebelezte India (1842), később megint ők érezték úgy, hogy nincsenek elegen, és egy laza mozdulattal kiradírozták a Szikkim királyságot (1975).