...tudják-e Önök, hogy a harangozó halála a legszebb halál ezen a világon, mert amikor egy harangozó felakasztja magát arra a kötélre, az olyan, mint szerelmeskedéskor az a furcsa vágyakozás a halál után, amely azonban ily módon be is teljesedik... hát nem csodálatos?
Azt mondták, érinthetetlen vagy s lám, mégis itt szorítlak karjaimban, a gyűrt ruhák aláhulló táncát figyelem és félek, soha vissza már nem vehetjük őket, kezem tétován indul fölfelé, vakon tapogatom a templom kapuját, nyirkos félhomály fogad és ujjaim alázatosan megremegnek...
Vajon imádkoztak-e már e szent helyen vagy csak káromolva keresték a titkok titkát, vajon megtisztít-e majd a misztérium és beavatott leszek magam is, vagy unottan s csalódottan térek vissza a hétköznapokba...
Nem, nem merek még belépni, érzem, erőt kell gyűjtenem, újra végigsétálok a kerteken, ezúttal fölfelé, micsoda vidék, a mozdulatlan szélben lassú hullámokat vetnek a földek és én szédülni kezdek, ki kellene nyitni a szemem, de hiábavaló most minden erőlködés, pillám ólomból van és tudom, hogy a látványt nem tudnám elviselni, pogány imába bűvölődnék és olyanná válnék, mint a többiek...
Pihenni volna jó, de késő, valami egyre hajt előre, tovább, magamra hagytál hát, elsuhantál ruháiddal együtt, már a Sátán kísért, érzem lehelletét, tehetetlenül hánykolódok a hullámokban, ott vigyorog rám a megszentelt templomban is, nem ezt akartam, nem így, bocsáss meg nekem, izzadt testem megfeszül és te zihálva átkozod a másodperceket, aztán gyűrt ruháinkat magunkra kapva, megszégyenülten hallgatunk, már elrohanni is késő, és magatehetetlenül hallgatjuk, amint felsírnak megszáradt isteneink a lucskos lepedőn...
2. A konyha
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy konyha. Ennek a konyhának volt három királykisasszonya: Gyémántfazék, Aranykukta és Vaslábas. Gyémántfazékban csakis és kizárólag és kivétel nélkül ünnepi étkek készültek: nemes borsostokányok és vadpecsenyék, tárkonyos szüzérmék és tengereknek gyümölcsei. Aranykukta a húsleveséről volt messze konyhákban is híres, mindenfelé beszéltek a benne gőzölgő aranykarikás, sáfrányos-gyömbéres, velőscsontos csodaléről… De panaszra nem volt oka Vasfazék királykisasszonynak sem: őbenne főzték hétfőtől péntekig a paprikáscsirkét és káposztáscvekedlit, ő adott meleg otthont a kolbászos bablevesnek és a tojásos nokedlinak egyaránt…
Ez volt tehát a világ legboldogabb konyhája, és ehhez aligha lehetne bármit is hozzátenni: talán annyit érdemes megjegyezni még, hogy a legboldogabb lakója mégiscsak Fakanál királyfi volt, aki a lehető legközelebbről ismerhette meg nap mint nap mindhárom királykisasszony legféltettebb titkait…
3. A harangozó
...nézzék csak meg, ez az én templomom, figyeljék csak jól meg, hát nem maga a testet öltött erotika, azzal az ágaskodó, mindenre és mindenkire áhítozó csúcsával, amelyet toronynak hívunk, alighanem puszta szégyellőségből?
...lessék csak meg, amint a térről bámulják ezt az óriásira növekedett falloszt, a férfiak irígykedve mutogatják egymásnak, a kisasszonyok sóváran lesik a már-már felhőket súroló toronytetőt, bizony, én harangozok ebben a templomban és gyakorta hallom azt a halk sóhajt, amellyel a hölgyek utamat kísérik fölfelé, igen, én azt is tudom, hogy még a térről is engem látnak a falak mögött, mert csak én részesülök abban a gyönyörben, hogy megszólaltathatom e néma tornyot, amelyet alighanem puszta szégyellőségből hívunk csak így...
...és az a himbálózás a vastag kötélen, mindenki megáll olyankor és én magam előtt látom azokat a tekinteteket és én értem csak egyedül, mit is jelentenek valójában...
...tudják-e Önök, hogy a harangozó halála a legszebb halál ezen a világon, mert amikor egy harangozó felakasztja magát arra a kötélre, az olyan, mint szerelmeskedéskor az a furcsa vágyakozás a halál után, amely azonban ily módon be is teljesedik... hát nem csodálatos?
...úgy érzem, napról-napra nehezebben győzöm le a kísértést, de ezt maguk úgysem érthetik igazán, hát bámuljanak csak fölfelé, amikor zúgnak a harangok, így legalább valamicskét megsejthetnek az Örökkévalóságból, amelynek én már oly régóta részese vagyok, és amit Önök hiába keresnek feldúlt ágyak csatamezején...
