Azután jött egy szimpi valaki, aki olyan mosoly-csillagot viselt a homlokán, mint én – és újból felhúztam a rolót. Mert nem tudtam más lenni, én ilyen vagyok, s elfogadtam magam ilyennek. Azzal a rohadt sok sérüléssel és fájdalommal a raktárban. De azt is tudtam, ki kell pakolnom a „cuccot” a raktárból és el kell szállíttatnom.
A heti témán rágódtam egész héten, s gondoltam letesztelem az ismerősöket, hogy mit is mond nekik az a szó, hogy intim. Valaki azt mondta - betét. A reklámokból ismeri. Mások intimjéből én is intimesedhetek. Ma már ízlések és pofonok – az intim betétekben is. Behatolhatunk a részletekbe. Nekem ettől a hajam ég le, különösen, ha a kiskamasz fiam fújja ezeket a reklámokat a zenéjükkel együtt. (Nem nálunk nézi!) És még én kezdjek torokköszörülős beszélgetéseket vele a szerelemről, meg a… (?) Szeretet és szerelem, no de ebbe most nem megyek bele. Talán egy vitafórumon. Mások azt mondták újabban szexnek, bár régebben mintha intim kapcsolatnak hívták volna. Emlékszem, még nagymamám belepirult, mikor intimitásról beszélgettünk és hevesen faggattam őt a nagypapáról, s szerelmük gyümölcséről, az édesanyámról.
Apropó, testi kapcsolat. Tudtátok, hogy régebben kicsit keletebbre, például az Ószövetségi bibliai időkben s nyelvében így találjuk: „és megismerte az ő feleségét” - vagyis szexuális kapcsolatot létesített vele. Nem szép? Megismerni. Ez a cél, s milyenek az eszközök ehhez? Ismerjük-e tényleg egymást?
Próbaképpen írjátok be a google-ba az intim szót és többnyire a szexről lesz szó. Persze nem az olcsó, a zaftos dolgokról, hanem testi, lelki zavarokról, meg a terápiáról. Azon gondolkodtam, vajon ez a sok weboldal a testi-lelki „padlófogásról” szól, vagy a probléma igazi gyökere az intimitás buktája? Vajon félünk-e intimek lenni, - no nem a szó nemek közötti viszonyára gondolok, bár az is nagyon lényeges, - hanem úgy általában. Bizalmi viszonyra vágyunk, szent igaz, de azért félünk is tőle.
Barátok, szerelmesek s házastársak, figyelem! Tudjátok, amikor feladjátok a védekezési mechanizmusotok s pőrére kell vetkeznetek valaki előtt, amikor feltárul az a bizonyos elrejtett valóság – kik is vagyunk igazából. Nyitni kék, nyitni kék, amikor igazából ki kell nyitni mindent. Ebben a fenemód kifordult világban, vannak-e olyan emberek, akik nem élnek vissza a bizalmunkkal, akik úgy szeretnek, ahogy vagyunk. Nehéz dolog ez s törékeny. Másik oldal. Elfogadjuk-e magunkat olyannak amilyenek vagyunk, vagy úgy vagyunk, mint a viccben az, aki faragja a nagy fát és soha nem sikerül, s a „mit csinálsz” kérdésre a „fogpiszkálót, ha el nem szúrom” a válasz. Igazából ez egy libikóka dolog, ma már mindent megtalálsz, a másik végletet is, amikor bekamerázott hálószoba kulcslukon s alulról figyelő WC-ken át mindent megismerhetünk. Bár ebben a látszat valóságban, amikor a Nagy Tesó meg a hasonló műsorokban már egymás ágyába is beleláthatunk, s tudhatom miféle intim betétet használsz, igen nehéz az intimitásról beszélni. Hé, tinik nektek ez lesz a minta? Hurrá, üdv, cyber world! Nyomjátok meg ennek az izé- valóságnak a piros „off” gombját!
Nem tagadom, kellenek az intim dolgok. Úgy globálisan is. Nem úgy, mint a felmelegedés. Mert arra mindannyian vágyunk. Mármint az intimitásra. Hiszem, hogy lehet a környezetünkkel is intimitásban élni. Persze úgy, ha tudnánk, hogy a Földet nem tulajdonjogba kaptuk a Teremtőtől, hanem használatba vételre. Igenis lehet békességben élni azzal, ami körülvesz bennünket. „Akinek van szeme a látásra, lássa” – és újból a belső bolygó fontossága körül keringek.
Én egy ajtó-ablak kinyitós fajta voltam-vagyok, s gyakran be is ugráltak rajta az emberek és összevissza törtek mindent. Jó, nem sokan, de elegen. Azután azt mondtam, no, bezárom a boltot. Azután jött egy szimpi valaki, aki olyan mosoly-csillagot viselt a homlokán, mint én – és újból felhúztam a rolót. Mert nem tudtam más lenni, én ilyen vagyok, s elfogadtam magam ilyennek. Azzal a rohadt sok sérüléssel és fájdalommal a raktárban. De azt is tudtam, ki kell pakolnom a „cuccot” a raktárból és el kell szállíttatnom. „Mindenki másképp csinálja” Istenhit, pszihológus, meg ilyen módszer meg olyan. Az a lényeg, ki vele! Azután észrevettem lassacskán, más ajtó-ablakosok is jöttek felém ugyanígy. Az egyik a nejem lett, a többiek a barátaim. Másként láttál, mert más maszkot viseltem, de az igaz valóm álarc nélküli. Mondjuk ki, félünk. Az intimitás egyrészt létszükséglet, és emiatt mindenki vágyik rá. Én nem azt mondom, hogy valamilyennek k-e-ll-e-n-e lenni, hanem csak úgy a „van” szépsége, ami minden emberben ott van. Hé, emberek, találjuk fel az intim bombát, s durranjon nagyot!
Valahogy én úgy vagyok ezzel, aki hisz önmagában, aki úgy tudja elfogadni magát, ahogy van, – az tud bízni másokban. Bár igaz, tele vagyunk sebekkel, rejtegetni valókkal, de vannak olyanok, akinek azt mondhatjuk „Tessék, én ilyen vagyok”. Hogyan várhatom el, hogy elfogadjanak, ha magamat nem tudom elfogadni? Ezért szép és nehéz ezzel az „ember társas lény” táblával a mellünkön rohangálni ebben az útvesztőkkel telitűzdelt életben.
Forrás: KultúrPart
