Köztudott, hogy a Goldberg-variációkat egy álmatlanságban szenvedő porosz főnemesnek köszönhetjük. A történet meghökkentő. Elmeséljük, úgy ahogy hallottuk. Épp csak egy kicsit variáltunk rajta.
J. S. Bach: Goldberg-variációk, BWV 988Bódás Zsuzsanna (zongora)
2008. április 12. szombat 11:00
Régi Zeneakadémia (VI. Vörösmarty u. 35.)
TÉNY
Hermann Carl von Keyserling gróf mozdulatlanná dermedve, álmatlanul feküdt ágyában. Már megint.
Keyserling
VON KEYSERLING (magában)
Persze, a rizspor, az viszket, pedig gondosan eltávolíttattam minden morzsáját a nyakamból, de hát viszket, sőt, nem is viszket, csak egyetlen ponton szúr, mintha hajszálból pengét kovácsoltak volna és egy rózsaszín legyecske most azzal nyársalná fel a tarkómat s közben meg, hopp, majdnem elaludtam. Már megint csak majdnem. (felnyög) Eh, ördög vigye, felkelek! (kiált) Franz, hol vagy Franz? (Franz belép) Na végre, felöltözöm. Közben ébresszétek fel Goldberg urat, gyújtsatok be a kék teremben, muzsikát hallgatni odavonulok.
GOLDBERG LEVELE BACHHOZ (részlet)
„…bocsánatáért esedezem, hogy személyesen nem kereshetem fel, de nappalaim lényegében félálomban töltöm. Nem tudom értesült-e róla, de gazdám álmatlansága már oly kóros mértéket öltött, hogy éjnek évadján az ágyból előugrasztva engem a csembalóhoz citál, hogy muzsikával számára a virrasztás hosszú óráit kellemesebbé tegyem. Az éjszakák csembalójátéktól hangosak, míves darabjaim sora végéhez közeledik, s már rettegve várom a pillanatot, amikor gazdám felkiált, újat, újat, ezt már hallottam! Tisztelt Mesterem, Szívemből Szeretett Komponista Uram! Segítsen ki e kátyúból, melyből önmagam haját ráncigálva, szerény komponálási tehetségem folytán, egymagam kikecmeregni nem bírhatok. Oly műre lenne szükségünk, amelyet a gróf hallgatni még akkor sem un, ha már többedszerre hall.”
VON KEYSERLING (egy úrhoz egy fogadáson)
Inszomnia, Uram. Ez a bajom. Poroszföldön azt mondjuk ilyenkor, súg a párna és tényleg, valamit hallok, de hogy mit, nem tudom, mindenesetre nem tudok aludni tőle. Persze, próbálkozom azért ezzel, azzal. Mostanában éjjelente zenét hallgatok. De most, ha megbocsát...
GOLDBERG LEVELE BACHHOZ (további részlet)
„Nem oly darab megfelelő tehát, amelyen elalszik az ember, hiszen ez ügyben nem Önt kerestem volna meg (hiszen az Ön kezéből olyan mű még nem került ki, amelynek hallgatója inkább az álmot választotta volna, mint a felcsendülő hangok élvezetét). Nos, szórakoztató, sziporkázó, briliáns darabot rendelünk Öntől, hogy a gróf kényszerű ébrenléte a legnemesebb gyönyörrel telve teljen…”
VON KEYSERLING (egy hölgyhöz egy másik fogadáson)
Köszönöm kérdését, de álmatlanságom sajnos nem javult. Még mindig muzsikát hallgatok hajnalig. Goldberg úr igen kiváló csembalista. (a hölgy közel hajolva kérdez valamit, a gróf a fejét rázza) Nem, Hölgyem, nem altatónak hallgatom. Zenén én el nem alszom soha, ahogy, mellesleg, semmi más sem altat el. Különben is Bach úr új szerzeménye van most soron. Nem túlzok: minden pillanatát élvezem. Képzelje, az a félnótás bátyám meg csak annyit mondott, megjárja, csak kicsit sok benne a hang. (kuncogás, megint összehajolnak) Pirulát javall? Eddig egy sem segített. (a hölgy kacsint és átnyújt egy apró szelencét) Oh, hogy ez különleges pirula? Aztán miféle? (megint összehajolnak, a hölgy hosszan sugdos a gróf fülébe, aki bólint) Nos, köszönöm, este kipróbálom.
TÉNY
A gróf a pirulát este lenyelte.
KOMMENTÁR
Lett is csiribú, csiribá, bumm, a gróf fejjel előre belezuhant a jövőbe.
TÉNY
Hermann Carl von Keyserling gróf, a német kulturális attasé titkára kikapcsolta a mobilját és hátradőlt a széken. Megigazította a nyakkendőjét. Várta a kezdést, várta, hogy történjen már valami, de türelmetlenségét nem tükrözte arca. Ha mást nem is, ezt megtanulta a diplomáciai szolgálatban. Mosolyogni, nyugodtan, magabiztosan.
VON KEYSERLING (magában)
Drága ük-ük-ki-tudja-hányszor-ük-nagyapám, Isten nyugosztaljon, hála néked, hogy megrendelted a művet Bachtól, de nekem mi dolgom itt? Díszelőadás, ráadásul pont délelőtt tizenegykor! Na mindegy, ahogy tudok lelépek és nyomás a golfpálya.
TÉNY
A zongorista meghajolt és a hangszerhez ült. A terem elcsendesedett, egy lélegzetvétel és megszólalt a téma. Sorra csendültek fel a variációk, a csodálatos éji zene. A tiszta hangok közé azonban valami alig kifülelhető, oda nem illő zönge férkőzött. Nem, nem a zongorista dúdolta a dallamot, az utcán nem játszott katonazenekar, nem távoli mentő volt az, nem is helikopter. A bátrabbak végül körbesandítottak és nagyon meglepődtek. Az elegáns német fiatalember eltűnt s a helyén egy idősebb úr aludt édesdeden, piros kabátban, rizsporos parókában, halkan hortyogva.
KOMMENTÁR
Ha valaki bárhol a világon elalszik a darab előadásán, hagyjuk békességben: von Keyserling gróf emléke előtt tiszteleg.
