Álljunk meg egy szóra! Vagy kettőre. Grétsy László tanár úr mondaná, ha lenne még ez a műsor a Tv-ben. Szubjektív valóság. Ebből a párosból érdekességképpen a valóság szó izgat, s még érdekesebb, hogy más kultúrában, s nyelvben ez a szó igencsak mást jelent.

Hadd evezzek azokra a vizekre, ahol más fogalmak és jelentések úszkálnak felfedezetlen szigetekként. Mivel a Biblia éve is van (ezzel majd később foglalkozom) és minden nemzetnek igenis sok köze van hozzá, következzen egy érdekes adalék.

Tudták-e, hogy például az újszövetségi magyarra fordított valóság szó a görögben fosztóképzővel áll. Nem-elrejtettséget, pontosabban elrejtetlenséget jelöl. A valóságra és az igazságra, mint nálunk nem két külön szó van, hanem egy. A mai magyar nyelvben és gondolkodásmódban az ember tudatában megjelenő korrekt tükörképet jelenti, amely azonban nem a valóság, addig a görög szó a magát feltáruló realitást, a fátyol alól kilépő igazi valóságot nevezi. Még érthetőbben, valamely információ igaz voltát fejezi ki, vagyis hogy egy állítás a valóságnak felel meg. Az igazság egyben valóság is. Hát ez meg hogyan lehetséges? Ez a gondolatpárhuzam a görög filozófiából maradt ránk, mert például ott nem elválasztható a jó a széptől. A jó magyar fordítások valóigazságnak fordítják. 



Most mi van? Hujuj, megint vékony jégre érkeztem, most forrósodik a talaj a lábam alatt. Inkább abbahagyom. Nem akarok politikai és médiabeli kalózhajókról beszélni most. Más nyelvben például az Ószövetségi héberben a szó, hogy igazság nem szerepel többes számban, (!) vagyis, nincs t-ö-b-b igazság, csak ami valóban igaz. Ezért nem ismernek részigazságokat! Megmondom őszintén, ettől mi igencsak távol állunk, bár hangzatos előadásokat hallgattam a mi görög-római örökségünkről, s arról, hogy a nyelvünkben lévő sok görög-latin szó is erről árulkodik. Ez rendben is lenne, de hát az elmélet az mindig más, mint a gyakorlat! Neked is van egy (való)igazságod, meg alanyi jogon nekem is jár. A szám. 

Én szubjektív valóságot rakok rád, mint egy ruhát, és így látlak téged. De engem úgy látsz-e amilyen valójában vagyok, vagy a benned felépített szubjektív részigazságokból raksz össze engem, abból a sok kicsi fotócskából, s azt hiszed ez a valóság? S ez alapján felépített Bábel torony tetejéről vitatkozol velem? Vagy csak úgy akarsz látni engem, ahogy a te szemed lát? És tessék, ennyi és már ferdén szemléljük egymást és már el is mentünk egymás mellett. Álljunk meg már egy szóra! Szeretet! 

Szubjektív valóság bámul rám az Oktogonnál. Egy gyorskajálda előtt állok földbegyökerezett lábbal. Előttem óriás felirat. Skót ajánlat 330 Ft. A skót barátaim egyszer már lefotózták, hogy tiltakozzanak emiatt. Otthon. Igen szégyenteljes, ez a tény-valóság, vagy inkább igazság, amit mi róluk tudunk? Whisky, skót szoknya, smucigság, skót viccek. Ennyi. Persze kit érdekel, jó messze vannak, az angolok által elködösített Albionban, meg aztán őket éri majd elsőként a globális felmelegedés. Kedves gyorsétterem, hadd említsek néhány ember formájú homo sapiens nevét: Alexander Flemming penicillin, James Watt a gőzgép, Lord Kelvin a termodinamika, de akad itt névtelen kovács, aki a faxgép ősét, egy Dundee-beli üzletember, a lekvárt hívta elő a „semmiből.” Ezt úgy hívják feltalálta. Amikor eső zuhog és éhesen betámolyognak bekapni valamit az emberek (ma már impregnált) esőkabátot viselnek, anélkül hogy tudnák ki volt Charles MacIntosh. Azokban a nagy fehér dobozokban ahol krumplit, húst és egyebeket tárolnak az étkezde raktárában, s amit magyarul hűtőszekrénynek hívunk, James Harrison nélkül ma tönkremennének sec perc alatt. 

Néhány turista termosszal a kezében érkezik és megy be, egyikük jóízűt szürcsöl még. Meleg ital gőze csapja meg az orrom. Halvány gőz(gép)ük sincs ki is az a Sir James Dewar. Amikor üzleti tárgyalásokat folytatnak telefonon, eszükbe jut-e Alexander Graham Bell? Fiatalok fékcsikorogva érkeznek egy dögös verdával, nézem, hohó, Dunlop gumija van. Kezemet nyújtva mondom csak úgy a hecc kedvéért „Szevasztok, John Boyd Dunlop vagyok, csak egy szóra….” De bolondnak néznek és beviharzanak kajálni. Tinik pattannak le a mountain bike-jukról, két fiúnak a szeme koppant az éhségtől az aszfalton. Lehet, hogy őseitek is bringán érkeztek ide, annak idején egy Julius Meinl üzlet állt itt a nagyanyám idején. Lehetséges, hogy ők sem tudták, ki az a csodabogár Kirkpatrick MacMillan, aki folyton babrált valamivel, s egyszer csak kigurított valamit a fapajtából, s ezt kiáltotta, „Itt van a velocipéd?!” Kocsi konvoj érkezik, nagy társaság, „Merről jöttök ily’ sebesen?” kérdezem, ”Dugó volt, ezért a Lánchídon át jöttünk!” Hja, amit Adam Clark építtetett?” replikáztam, „Tessék?” S néznek rám, mint borjú arra a bizonyosra. Végül de nem utolsósorban itt van például egy Jane Mathison Haining nevű hölgy. 1932-ben érkezik Budapestre tanítóként a skót misszió megbízásából 35 évesen, mint misszionárius. Egy árvaházban dolgozott majd vezette, ahol nagyobb részt zsidó gyerekek is voltak. A háború kitörésekor hazahívják, de nem tágít a gyerekei mellől. Inkább itt marad, és Auschwitz-ba is követi őket. Ott is hal meg velük együtt. Keresztény mártírként, aki nem is volt zsidó. De úgy emlegetik Skóciában és Izraelben még ma is, hogy a „budapesti” Haining. No komment.
 
Én csak állok itt az Oktogonon, eljátszom a szubjektív valósággal, s ideteremtem egy képzeletbeli fekete-fehér filmen a skót szereplőket. Ugyanúgy állnak, mint én üvegre tapadt szemekkel, „Hm..ö…mit szóltok mindehhez?” kérdem, „Hazugság”, mondja valamelyikük. Ő még tudja, ez a valóigazság ellentéte. 

A fenti embereket egy dolog köti össze. Mindnyájan skótok voltak. Kis nemzet, aki „nagyokat” adott a világnak. Tény, hogy mi is így vagyunk. Kis nemzet, aki szintén nagyokat adtunk. Tanulnunk kellene másoktól sok mindent. Skóciában nem volt holokauszt, kirekesztés, szélsőjobb ultrakonzervatív nacionalizmus. Nem láttam „magyar ajánlatot” egy étterem kirakat üvegén sem. Csak skót barátokat, akik szeretnék a magyarokat megismerni. Úgy tele-mélységében. Ez tény, s ez a tiszta igazság, s ezért ez a valóság is. Valóigazság, semmi látszat, semmi szubjektív, kreált és önző és mesterkélt. Persze, az igazság(osság)hoz tartozik, a neten szóvá tettük azt a bizonyos ajánlatot, elnézést kértek, senkit nem akartak megbántani. Jó, jó, de azért leszedhették volna. Csak úgy, a teljes igazság kedvéért, hogy mindenki nyugtával dicsérje a napot.