Amikor tavaly júniusban megjelentek az üvegházban és a gyógynövény-veteményesben az első meztelencsigák, azt gondoltam, valamiből nekik is élni kell. Aztán pár nap alatt fogyadozni kezdtek az addig szépen növögető brokkoli és a francia karfiol levelei, a bazsalikomok úgy eltűntek, mintha a szomszéd spagettipartira hívta volna meg egész Krumlovot, csak a menta tartotta magát hősiesen, így legalább egy jó kis hűsítő teára maradt némi reményem.
A szomszéd csak mosolygott, ismeri a dolgot, nincs mit tenni, két-három évenként így van ez, próbálkozott már mindennel, de hiába. Csakhogy én nem vagyok az a feladós típus – olyan nincs, hogy ezt a garázdaságot tűrnöm kellene, hogy nyár végére csak a mentatea maradjon mindenből. És este elmentem oda, ahol a világ összes kérdésére választ kaphatunk, ahol az Ismerd meg magad! parancsa szavak nélkül is beteljesül, ahol Pythia egy jóságos kocsmatündér alakjában készen tálalja a megoldást, és ha már ő is tehetetlen, hát valamelyik vendég majd segít. Irány az U báby kiskocsma, találtam én már ott lelki vigaszt, kőművest, fogorvost, szerelmet, sőt még villanyszerelőt is!
Így is lett, Pythia-Martina csak elmosolyodott, bólintott, szemében ott volt a mindentudás ígérete, és amikor elém tette a frissen csapolt pilzenit, valami megmagyarázhatatlan nyugalom lett úrrá rajtam. Aztán sorra érkeztek a sörre szomjas vendégek, a lelkipásztor, a kőműves, a fogorvos, szerelmem, sőt még a villanyszerelő is. És a kocsmában is megjelent az a bizonyos kritikus tömeg, ami itt számomra annyit jelent, hogy be kell állnom a csapszék mögé és segítenem kell, mert Pythia nem bírja szusszal, a vendégek kérdő pillantására nem képes elég gyorsan válaszolni az eléjük helyezett serital formájában. Mert hát a kocsma, az egy csodálatos intézmény, ide nem azért járnak az emberek, hogy kritikus tömegként tömegkritikát gyakoroljanak, a kocsma az olyan, mint egy templom, a tömegből itt közösség lesz, és a közösség inkább együttérző, békés, semmint kritikus, harcias... Ahogyan erről a szakavatott mester, Hrabal ír Mi a kocsma... című remekművében:
„Egy helyiség az, amelyben egyrészt bizonyos szabályok, bizonyos szertartások, bizonyos rugalmatlan dogmák uralkodnak, másrészt viszont olyan hely is, ahol a game-en kívül az emberek előzetes örömteli várakozás nélkül, csupán a pillanat hatására átadják magukat a play-nek, a játéknak, a felnőtt gyerekek játékainak. A kocsma olyan hely, amely védelmet nyújt a sztereotípiák ellen, ráadásul olyan hely is, ahol a legegyszerűbb emberek is képesek rögtönözni, képesek átadni magukat az inspiráció és imagináció ritmusának...
...Ez az a hely, ahol minden apropó nélkül kicsírázik egy fogadás, hogy vajon a kocsmárosné keble kilences vagy tizenegyes méretű-e, egy játék, amely, bármennyire is nyilvános lokálban zajlik, azzal végződik, hogy a kocsmárosné söröskorsóba tömi az egyik mellét, miközben a férje tanácsokkal segíti, bátorítja, biztatja. Az ilyen kocsma egyaránt színpad és nézőtér, olyan helyiség, amelybe az emberek bemennek az utcáról, majd újfent kijönnek onnét, előfordul, hogy az egész kocsma kiömlik, a benne lévőkkel együtt hazafelé tart, nyulat etetni, vacsorát készíteni...
...De a kocsma kollektív színjátékként, happeningként is felfogható. Naponta több millió nagyobb és kisebb kocsma emberarcú fényeket gyújt a városok és a falvak és a tanyavilág lokáljaiban, egyszerű emberek itt oly magasra emelik egyszerű életüket, hogy már súrolja az élet és halál közötti határt. Ami itt történik, az mind játékkal, valamint a mindig másképp értendő első mondattal kezdődik. Ettől a másképptől ömlik össze a szavak jelentése, az emberi beszéd működő gép, amely azonban selejtet termel. Ez a selejt az, amitől beindul a happening. A kártyavár ellenkező irányú összedőlése.
...De olyan hely is ám a kocsma, amelyen a lehető legritkább a világ megváltoztatására, a forradalomra, valamint az ellenforradalomra irányuló törekvés. A kocsma olyan hely, amely a lehető legnagyobb mértékben ellenzi a háborút. A kocsmába járó nem szeretné katonaként más országban végezni, de még azt sem kívánja, hogy a lakhelyéül szolgáló ország területén essen el, még abban a városban, kisvárosban, faluban sem szeretne elesni, amelyben az ő kocsmája található. Számára az az élet csúcsa, hogyha, amikor eljön az ideje, meghalhat a törzskocsmájában. Ez éppenséggel nem túl sok, dehát ebben rejlik a kocsmalátogató nagyszerűsége.
...A kocsmába járó bőven megelégszik a munkájával, a családjával, továbbá a sarki kocsmájával. Igaz, ez nem túl sok, de valamennyi ideológia kérlelhetetlen és a sarki kocsma egyiküktől sem várhat semmi jót. Az egyszerű emberek körében előforduló konfliktushelyzetek mindegyike megoldható a sör mellett. Ez éppenséggel nem túl sok, de ez van, kiváltképp, ha, amint hírlik, az első atomcsapás egy milliárd ember életébe fog kerülni, ezzel együtt pedig a bolygónk felszínének a hőmérséklete mínusz huszonöt fokra csökken. Ez az a nagy koncepció, az a nagy cél, az a nagy békeharc. A huszonöt fokos fagyban odavesznek a virágok, az őzek, még az emberek is odavesznek. Na persze nem ám a kocsmalátogató juttatta ide a világot meg az emberiséget! A gyávaság olykor a legmagasabb fokú bátorság, a kishitűség a legmagasabb fokú hit, az óvatosság a legmagasabb fokú harciasság. Kevéssel is beérni a legmagasabb fokú erény. A háború tüzével elpusztítani a világot, a forradalom és az erőszak tüzével elpusztítani a világot nem az emberek ellen, hanem éppenséggel a sarki kocsma ellen, a legközönségesebb és legbanálisabb sarki kocsma ellen való vétek.”
De ott tartottam, hogy beálltam csapolni, és ilyenkor az ember észre sem veszi, ahogyan múlik az idő, aztán a kritikus tömeg helyett már csak néhány elvetemült vendég üldögél a törzsasztalnál. És búcsúzáskor Pythia-Martina kezembe adott egy műanyag palackot, sörrel telve, és szokásos szűkszavúságával csak annyit mondott: sörcsapda! És másnap az üres pipásdobozaimba sört töltöttem és elhelyeztem őket az üvegházban meg a gyógynövényágyásnál, aztán este megint lementem a magam kis sörcsapdáihoz, amelyek nem pipadohánydobozok, hanem korsók formájában vártak rám. És mivel a sörcsapdák kissé tovább tartottak aznap fogva, hát reggel feleségem ment fel a kiskerthez, és a következő sms-t küldte: „csomó dead csiga body hever a sörben, én ki nem szedem őket”... És attól kezdve béke volt, és őszre volt elég brokkoli és francia karfiol, és tésztavacsorára is meghívhattuk volna egész Krumlovot, annyi volt a friss bazsalikom. (Mellesleg: ha valakinek üvegháza van, ajánlom, hogy a paradicsomok tövébe ültessen bazsalikomokat, nagyon szeretik egymást, és csodálatos ízharmóniát nyújtanak...)
Hát, én ennyit tudok hozzátenni kisvárosi magányomból a kritikus tömeg hívószóhoz. Végül, ha ez kevés lenne, íme egy recept, amelyet azonban nem a csomó dead csiga bodyból, hanem az eső után gyűjtött éti csigákból lehet elkészíteni, amennyiben számuk eléri vagy meghaladja a kritikus tömeget (Gyengébb idegzetű és állatbarát olvasóinktól elnézést kérek, de a manapság oly divatos csigaételek mindegyike az alábbi, meglehetősen drasztikus alapeljárás után nyeri el fogyasztható formáját...):
Rántott csiga pácikán kirántva
Végy kb. 30-40 éti csigát, miszerint Helix pomatia-t, két-három napig kegyetlen körülmények között, étlen-szomjan tartsd őket egy jól szellőző, de zárt edényben, ameddig bélsarukat ki nem ürítik. Ezután mosdasd meg folyóvízben és hajítsd őket forrásban lévő vízbe, szíved akkor se lágyuljon, amikor síráshoz hasonló hangok kíséretében eltávozik belőlük az élet, miközben a csigabigagyereki, égaházadideki bájos kis mondókát mantrázd. Majd 20-30 percen át főzd tovább az immár dead bodykat. Leszűrve jól mosd át őket, a számodra kellemetlennek talált részeket távolítsd el, majd egy rövidebb nyárstűre húzz rá 8-10 csigát. Ezt forgasd meg lisztben, tojásban, és szezámmagos-zöldfűszeres panírban, majd forró olajban süsd aranybarnára. Jó étvágyat...
