Menni csak menni, vándorolni, s ki tudja hol állsz meg, hol az út vége….Talán ahol a vagon-sínek összeérnek? Csak menj országról országra, hazáról hazára, húzz cipőt ki tudja meddig húzhatod, mikor lesz a nyűtt cipőből…..Tedd le a cumót, aztán vedd fel újra, húzz cipőt ki tudja meddig húzhatod… Ez a sorsod? Nem, Soa, soha többé!!!

„Válaszd hát az Életet, hogy élhess, te és utódaid is.” (5Mózes 30;19) Lágy „ember-massza” formálódik a Dohány utcai zsinagógánál, lassan tömeggé avanzsálódik, van itt sovány, kövér, alacsony, magas, tinik, öregek, zsidó, roma s japán turisták is. Külföldi s magyar most nem számít. Sem a bőrszín sem a felszín. Van itt tipegő gyermeklábbeli, edzőcipő, rendőrbakancs, Tv-operatőr-riporter surranó, tornacipő, filigrán topánka s drága csizma csak most egy nincs - a nyúlcipő. Hál' Istennek már nem. Csak egy cél van egy irányba, ugyanarra, ugyanazért. Menetelni.

Ez az Élet menete. Egy cél vezérel most minden jóérzésű embert - emlékezni a múltra, hogy emlékezhessünk a jövőre. Igen, mert muszáj visszamenni, fájdalmakat átélni, sírni egymás vállán, azután elmondani - nemzedékről nemzedékre. Tanulni a múltból, hogy tanuljunk mi is meg a gyerekeink is. Ezt kell tenni, mert bennünk is még meg nem született gének vannak, akik gyermekké formálódva ránk számítanak majd, mikor oly sok kérdés görbül előttük az amúgy is rögös Élet-útjukon, miközben kényelmes új divatú cipellőt húzunk a lábacskáikra, s meg kell magyarázni, hogy oly gyakran az „ember-fák” miért nem engedik látni a zöld erdőt. Lassan de biztosan bandukolunk, mellettem francia pár Eötvös Józsefre mutogat, „Ki lehet?” kérdezi a férfi. „Államférfi és író” - így a párja. Jól esik, hogy tudják, külföldi létükre. (Ő volt, ki elsők között szorgalmazta a magyar zsidóság emancipációját.) Mellettem tinik és aggastyánok kis csoportja áll meg egy pillanatra, hogy egymás fáklyáját meggyújthassák. Kamerák, hol vagytok?


Az élet menete története kicsit régebbre nyúlik, mint néhány év, s egy nemzetközi „meneteléssé” nőtte ki magát. Lengyelországban 1996 óta már évente rendezik, bár előtte két évenként már létezett. Április 16-a a Holokauszt magyar áldozataira való emlékezés napja, de már jóval több. Nem csak a „menet” napja, hanem tiltakozás minden antiszemitizmus, kirekesztés, uszítás, gyűlölet ellen. Ezt a rendezvényt 2002 óta tartják meg Magyarországon. A fáklyás felvonulást és emlékezést mindig április 16-án tartják, ugyanis 1944-ben ekkor kezdődött a magyarországi zsidóság gettókba telepítése. A felvonulásokon zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is emlékeznek, akik bátran szembeszállva a fasisztákkal és a nyilasokkal, mentették az üldözötteket. Az Élet Menete Alapítvány 20 éve alakult nemzetközi szervezet, amely jelenleg 53 tagországot számlál. Kanadától, Nyugat- és Kelet-európán át Törökország, s Izrael egy emberként m-e-n-e-t-e-l ma. A szervezet nagy hangsúlyt fektet a „Soha Többé” jelszó mögé felsorakozott fiatalok oktatására, a következő generációk „jóindulatú” figyelemfelhívására, figyelmeztetésére. Az intézmény éves rendszerességgel Auschwitz-Birkenauba szervez emlékező utakat, ötvenhárom országból, bőrszínre és vallásra tekintet nélkül, ami idén április 30. és május 2. közé esik.

Minden évben április 16-án emlékeznek meg a magyarországi középiskolákban a Holokauszt Napjáról. Fiatalok, emlékezzetek! Nyissatok új mappát, keressetek infót, tegyétek be, mentsétek el az életet. Most felejtsd el a delete gombot! Nincs lomtár, érted? Emlékezz a hétköznapok gyűlöletére, a kicsinyke méregzsákjaidra odabent, meg a „legszívesebben megfojtanám egy kanál vízben” monoton önkifejezéseidre. A kis hógolyóból lesz a lavina! Van surcid? Lépj rá! Ne feledjétek, veletek is megtörténhet bármi! Április 16. Tudjátok, annak emlékére tartják, hogy 1944-ben Kárpátalján ezen a napon kezdődött el a magyar zsidóság gettókba kényszerítése későbbi deportálásuk céljából. Ez a nap a Jom Hásoá, a pusztítás gyásznapja Izraelben.

Itt vagyunk a "Cipők a Duna-parton" - nál. Dés László szaxofonján a „Szól a kakas már” fájdalmas-sírós variációit engedi szélnek, híres emberek, politikusok, művészek (Demszky Gábor főpolgármester, Colette Avital, az Izraeli Parlament alelnöke, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, Kertész Imre Nobel-díjas író üzenete, Gerendás Péter, Pajor Tamás) ezernyi fáklya lobogó tüze mellett - emlékezik. Azután hatszáz fehér virág a „bölcs Dunába”. Oda, ahova magyarok lőttek magyarokat a jeges vízbe. (?!) Emlékezem.

Valaha nagypapák, s nagymamák, apák s anyák, kisgyerekek, masíroztak ugyanerre, más célból, mások által hajtva. Meneteltek ők is. Vándorút a Dunához. Utazás felfüggesztve. Itt ért véget sok Élet. Csak a cipők s bakancsok maradtak bronzba öntve - mementóul. Felemelkedett-lelkek nélküli elnyűtt lábbelik. S talpuk alatt fütyül a szél…… „soha többé!”