Prokofjev beavatott volt, ez nem lehet kétséges. 1936-ban komponált zenés meséje gyermekeknek íródott, de mint minden mese, nemcsak nekik üzen. Allegóriaként nekünk szól, főleg nekünk, akik már megismertük a szenvedélyek hatalmát.

A mese története a következő. Egy nyári napon Péter, a kertből kióvakodva az erdő mellett időzik, hallgatja az énekesmadarat, nézi a kacsát, látja a lopakodó macskát. Nagyapja azonban visszahívja a kertbe, óva inti a gonosz farkastól: maradjon csak inkább az udvarban, ne kódorogjon. S lám: ahogy Péter hazatért, fel is bukkan a farkas. Mindenki menekül, amerre lát, a kacsa is menekülne, de a farkas utoléri és bekapja. Ám vele még nem lakott jól, máris újabb zsákmányra feni a fogát. S ekkor jön Péter: barátja, a kismadár segítségével (aki a farkas feje körül repkedve eltereli a farkas figyelmét) egy kötéllel ügyesen egy fához kötözi az ordast. A farkas küzd, de minél inkább feszíti a kötelet, a hurok annál szorosabb. Ekkor vadászok tűnnek fel, s már végezni akarnak a farkassal, de Péter kérésére elállnak ettől s a foglyot díszmenetben az állatkertbe kísérik. De ezzel még nincs vége: a farkas ugyanis a kacsát egészben nyelte le, így menet közben hallani, ahogy hápog szegény a farkas gyomrában.

A szereplőket egy-egy hangszer, illetve egy-egy jellegzetes dallamfordulat jelzi. Ha tehát a történet nem utalna semmi többre, meghallgatni akkor sem lenne haszontalan: legalább megtanuljuk kiismerni magunkat, ha megszólal egy zenekar (a mű előtt a szereplők, a hangszerek sorban bemutatkoznak). Ez a manifeszt pedagógiai üzenet.

Ám a történet felettébb különös, s ez sokat sejtető. Szinte arra hív, hogy kicsit küzdjünk vele, hátha olvasni lehet a (kotta)sorok között. Nos, vannak, akik szerint a mese allegória, így az üzenet valóban ott rejtőzik valahol, csak felszínre kell hozni. Tegyünk egy próbát.

Péter (vonósok), a bátor önismeret. Nagyapa (fagott), az óvatosság. Naná, hogy jobb, ha nem szegjük meg az intelmeket. De hát ki az, aki ennyivel beéri az életben? Persze, hogy tudni akarjuk, milyen is az a farkas, nem élhetünk biztonságos helyen, de kerítések közé zárva.

A kismadár (fuvola) a képzelet, a kacsa (oboa) a megszokás. Ők ketten persze nem érthetnek egyet. Miféle madár vagy te, kérdi a kismadár, hogy még repülni sem tudsz? – szárnyal a képzelet. És te, kérdi a kacsa, hisz még úszni sem tudsz? Úszni az árral, nos, ez a megszokás.

Ám most jön a lényeg. A farkas (három kürt), a szelídíthetetlen szenvedély. Ő az erdő rémisztő lakója. S mit is fal fel elsőre? A kacsát, a megszokást, hiszen azt a legkönnyebb. Ezzel azonban nem elégszik meg: mindent be akar kebelezni.

Aki ott van, kereket old, kivéve Pétert. Nincs önismeret bátorság nélkül: az erdőben olyasmi is lakik, amivel szembe kell nézni. Mi több, le kell győzni. De mi legyen a módszer? Lasszót a farkas nyakába és kész is. S ki is segíti Pétert? A képzelőerő: a kismadár. A szenvedélyeken az önismeret a képzelettel együtt lehet úrrá.

Hogy miképp? Csak annyit mondunk erről, amint meghallja ezt a szakaszt az ember, azonnal bevillan a megoldás. Hát persze, hiszen milyen dallamot is fütyül a madárka, amíg a farkas körül repked? Nem áruljuk el, meg kell hallgatni.

És végre, pányván a szörnyeteg! Hurrá, győztünk! Hoppá, nem is volt szükség megmentőre, magunk boldogultunk. De vigyázat! Nehogy a későn érkező vadászok (ütősök) megöljék a farkast! De miért is? E mozzanat direkt olvasata álságos moralizálás lenne, mint ahogy nincs képmutatóbb dolog az állatkertnél. Ám a mi értelmezésünk mást mond: a szenvedélynek élnie kell, csak éppen ketrec mögött a helye, nehogy túlzásba esve felfalja a többi képességet.

És ezzel vége? Gondoljunk csak bele, micsoda morbid kicsengés! A kacsával mi lesz? Ott hápog elevenen a farkas gyomrában? Közvetlen olvasatban erről mit is mondhatnánk? Ám a másik perspektívából megint rájöhetünk valamire: az önismeret vidékein a lusta megszokásnak nincs keresnivalója. Kellett valami, ami felfalja, s éppen ez volt a már megzabolázott szenvedély dolga.

Na és a macska (klarinét)? Vele mi a helyzet? Meg akarta fogni a kismadarat, de azután a farkas elől ő is elmenekült. Hogy értendő ez? Nos, mindent azért nem fedünk fel, de annyit elárulunk, a megoldás a zenében van. Figyeljük csak meg a záró díszmenetet! Kinek a dallamával is szövődik össze a macska dallama?

Hallgassuk meg tehát a darabot, ne féljünk a farkastól! Bátorság, ez az első. Főleg az hallgassa meg, aki nem a legszebb emlékeket őrzi róla az iskolai zeneóráról, s emiatt különösképp ódzkodik tőle. Üljön csak le mindenki, nyissa ki a fülét, a többi pedig, hála a jóbarátnak, a segítő képzeletnek, majd úgyis jön magától.

A mű zongoraváltozata angol narrációval itt hallgatható meg.