„Változnak az idők s velük változunk mi is. S hogy miképp? Ahogy ők, úgy mi is egyre rosszabbak leszünk.” Keserű igazság ez, bölcseknek, balgáknak egyaránt. A bölcsek persze mindig és mindenhol azzal vigasztalódnak: ha rossz is, ami most van, amiatt mégiscsak jó, hogy ennél még csak rosszabb lesz.

A balgák meg mindig és mindenhol még keserűbbek lesznek tőle, hiszen így már nemcsak arra panaszkodhatnak, ami most épp rossz, hanem arra is, hogy régen mennyivel jobb volt. A keserűség azonban nem orvosolhatatlan.

Haydn 1775 körül komponált A-dúr szimfóniájának partitúráját saját kezűleg látta el a következő mottóval: „Tempora mutantur etc.” Valószínűsíthető, hogy a mester egy akkoriban már német nyelvterületen is igen elterjedt epigrammára utal. John Owen (1656-1622) szóban forgó verse így hangzik:

„Tempora mutantur, nos et mutantur in illis.

Quomodo? Fit semper tempore peior homo.”

Vagyis:

„Változnak az idők s velük változunk mi is.

S hogy miképp? Ahogy ők, úgy mi is egyre rosszabbak leszünk.”

Mindez némiképp meglepő, hiszen Haydn zenéje és a deprimált bölcselkedés vagy éppen a múltsiratás, nos, ezek nem igazán összeillő párok. A művet hallgatva pedig biztos, hogy nem a keserűség jut eszünkbe, s nem is éjsötétbe forduló világtörténelmet vízionálunk. Lehetséges lenne, hogy a mottó nem is a műre vonatkozik, hanem sokkal inkább nekünk, hol bölcs, hol meg balga, a világ rosszabbodásán kesergő hallgatóknak van címezve?

Erős a kísértés, hiszen nem lehet kétséges, hogy Haydn zenéje gyógyírként hat a legkülönfélébb lelki nyavalyákban szenvedőkre. Miért lennének kivételek épp azok, akik az idő dolgaiba betegedtek bele?

Lássuk csak, mi is kellene a rossz időkön kesergőknek. Nos, jelen, jelen, jelenidő, minden mennyiségben, hiszen:

- pro primo, a jelen szigorúan nem múlt vagy jövő idő. Akit elragad a jelen, nem lesz ideje arra, hogy az idő múlásával foglalkozzon,
- pro secundo, a jelen megjósolhatatlan, s kiszámíthatatlansága éppen az idő azon vonására mutat rá, amit a rossz idők felett kesergők elfelejtenek. Soha nem tudhatod, mit hoz a következő pillanat,
- pro tertio, a jelen megragadhatatlan, átélése mentes a reflexiótól: nem tudjuk torkon ragadni,
- pro quarto, a jelen örök, az idő tehát nem marad ott sehol, hogy aztán később rosszabbra forduljon, hanem folyton-folyvást visszatér.

Ám hol akad efféle különleges orvosság? Láss csodát: míg mi elmélkedtünk, Haydn, a patikus, már ki is keverte az orvosságot, méghozzá négy adagban, szigorúan dúrban kimérve.

Az első porció: a jelen magával ragadó sodrása. Allegro con spirito. Csak megszólal és már kapkodja is a fejét a szegény beteg. Ez bizony nem rokokó, nem lehet alatta csevegni a múltról, mert amikor megszólal a forte, megreped az aranyozott stukkó.

A második porció: jelenanalízis. Largo, látszólag lassan hömpölygő nyugalomban, ám a zene építőeleme a jelen fontos mozzanata, a váratlanság. A befejezetlen frázisok finom hiányérzete, a ritmikai destabilizálás keltette enyhe rosszullét fontos hatóanyagok működését jelzik, s így már a gyógyulás előhírnökei. Egy kis teológiát is kap a beteg hozzá: a szordinált vonósok felett mint két ujj, úgy mutatnak az oboák az ég felé. Ha valahol, csak ott tudhatják, rosszabbodnak-e valóban az idők. A tétel vége a jelenben kitáruló határtalanság: a két kürt kinyílik mint az olló, az első a magasban a dallammal, a második a mélyben a basszussal. Torokszorító egy pirula: a tátongó űr felett lebegve végre megérzi a beteg, milyen is élni, most.

E kúra után némi megkönnyebbülés jön, hiszen a harmadik porció egy kis tánc, Menuetto, hogy a beteg megkeseredett, de már némiképp átmosott elméjéből az ütemesen mozgó végtagok kirázzák a reflexiónak még a gondolatát is.

Végül a negyedik porció, Presto, a rondó, az idő mélységes mély titka: a jelen örökös visszatérése. Szó sem lehet az idők és az emberek folyamatos rosszabbodásról, hiszen íme, a jelen most is, mint mindörökre, egyre csak visszatér.

És vége. Haydn megtette a magáét, a többi nem az ő dolga. A patikus sem mindenható, csak annyit garantálhat, hogy aki az orvosságot utasítása szerint beveszi, az akár bölcs, akár balga, húsz percre biztosan megszabadul a rossz időktől. Ezen túlmenően tehát mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy inkább dicséri-e a jelent vagy ismét beletéved a világ rosszabbodásán való töprenkedés és sóhajtozás zsákutcájába.