Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb, mondta Szókratész, s mennyire igaz! Nézték már a párjuk fülét, hogyan kanyarodik, miközben elszundít? Ránézek a gyermekeimre, ugyanúgy kanyarodik, mint a nejemé. A sikítozó gyerekek a játszótéren, nem csak szép, de jó érzéssel is beburkol, s gondoltak-e arra, hogy nem mindegy, milyen lesz a hullámvasút-jövő képük?
„Senki se tartsa magát túl sokra. Mert sokan többet ismernek, mint egyvalaki. Bár lehetséges, hogy valaki többet tudjon, mint száz más, ez mégis ritkán fordul elő. A hasznosság nagy részét adja a szépségnek. Tehát ami haszontalan az emberen, az nem szép. Óvakodjál a túlságosan soktól. Az egymáshoz illő dolgok szépek. ….. De a különbözőségben is lehet harmónia…” (Albrecht Dürer: „ A szépség fogalma, 1512)
A szem a lélek tükre, tartja a közmondás, bár eredeti bibliai változata kicsit másképp hangzik a jézusi tolmácsolásban „A test lámpása a szem, ha a te szemed tiszta, az egész tested világos lesz.” Mi? Nagy igazság, kicsit ki kellene bontani, hogy a hétköznapok mókuskerék-érzéseiben ez mit is jelent nekünk. Az még oké, hogy a szemünkkel nézünk, ezt minden kisiskolás tudja, de nem igazán látunk meg vele dolgokat, szemünkkel bámulunk (ha van erre még időnk), de hogyan tud világítani? Hol van az akku?
Minden vallás és hit, és sok jóérzésű ember talán megegyezik abban, hogy az igazi értékek, a belső sugárzás – belülről fakad. Az ember szíve - és most nem a ketyerénkre gondolok, mint azt a felvilágosodás behozta a képbe - a különféle nyelvekben s különösen az ókori görög nyelvben sokkal „szélesebb” dolgot jelent. Az emberi szív a központunk, az élet és az értelem, a bölcsesség, a gondolkodási képesség székhelye. Itt van s dől el minden. Ezt a „szívet” el is lehet veszíteni (csak vessük pillantásunkat a történelemre), de őrizni is lehet. A bibliai mondás is ezt takarja, a szívből származnak a gonosz gondolatok s minden rossz dolog s ezek megfertőzik az embert. A kérdés, tudunk-e a szívünkkel látni? Vagy inkább akarunk-e látni? Meglátjuk-e a kicsi dolgokban a nagyot? Képesek vagyunk-e észrevenni picinyke dolgokat a hétköznapjainkban és a hétvégeinken is?
Talán itt kellene kezdeni. A legnagyobb veszélyt a megszokásban, a természetességben látom. Minden megszokottá válhat, ez burkol be minket és semmi sem tud kimozdítani bennünket ebből. Igaza van Kocsis Péter író barátomnak, valóban sokunk hullámvasúton éli azt a bizonyos nagybetűst. Nem mindegy, hogy hogyan éljük át a zuhanást, s a felkapaszkodó periódust. Nekem is sokszor segített egy könyv, egy dal, egy szempár mosolya, egy szó, egy elrejtett csoki a párnám alatt. Sőt, egy jó időben elküldött bátorító sms egy jóbaráttól. Ne csak előre nézzünk, hogy el ne essünk a nagy rohanásban, nézzenek csak körül, a szerelmük, kedvesük, gyermekeik mosolyát alvás közben, egy gondosan-bölcsen elkészített reggeli a gőzölgő kávéval, jó indítás a dolgos hétköznapi zizi előtt. Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb, írta Szophoklész, s mennyire igaz! Nézték már a párjuk fülét, hogyan kanyarodik, miközben elszundít? Ránézek a gyermekeimre, ugyanúgy kanyarodik, mint a nejemé. A sikítozó gyerekek a játszótéren, nem csak szép, de jó érzéssel is beburkol, s gondoltak-e arra, hogy nem mindegy, milyen lesz a hullámvasút-jövő képük?
Nézzenek ki a kertbe – már akinek van – a szélnyaldosta fákra (mert nem biztos, hogy sokáig bólogatnak a koronájukkal, mert ideér hozzánk is az M0-ás, s kell a hely a betonnak!), vagy akinek nincs, a növényeikre az ablakpárkányon. Ne váljon ez megszokottá, adjanak hálát minden lélegzetvételért. Keressék a szívükben, mit lehetne adni valami picinyke dolgot másoknak, ami szebbé tehetné a pillanatokat.
A szépséget már évezredek óta filozófusok boncolgatták, s ennek végetérhetetlen története van, amibe én most nem fognék bele, de tény s érdekes, hogy a periklészi kor a szépséget egyenrangúvá tette a jóval. Az öreg Platón is így járt, bár ő a szépnek adott elsőbbséget, s a szép abban különbözik a jótól, hogy inkább felfogható. Ha megpróbáljuk megragadni a jót az a szépbe „menekül.” A szép az, ami kiviláglik leginkább. „Világítani azonban annyi, mint valamit bevilágítani, s így azon amire a sugarak hullanak, megjelenni.” A szépség létmódja a fény létmódja. A görögök szerint, ami arányos és szimmetrikus, abban harmónia van s ezért ez a szépség előfeltétele. Lásd a kozmoszt! – mondták. Az évszázadok esztétái már rongyosra elmélkedték az agyukat erről, s ma már ez nem biztos, hogy így van, de tény hogy a görögök nélkül itt Európában nem tudnánk, mi a szép. Kétségtelen, hogy ez a fajta gondolatvilág hatott ránk is, bár mondjuk-e mi azt, hogy ha szép valaki, akkor jó is??!
Gyerekkoromban emlékszem, anyám jól tudta, mit szeret a család enni, gondos listát vezetett az elméjében, s nekem is mindig bevásárolta a kedvenceimet, az epret, a görögdinnyét, meg a szőlőt. Az epret gondosan megmosta, megcukrozta, és betette a hűtőbe. Ez azzal járt, hogy nekem ez volt a TERMÉSZETES, a MEGSZOKOTT. Így sosem tudtam, - mert nem is láttam - hogyan is néz ki egy szem eper. Később sikerült 180 fokot megtennem és szemem lett a látásra. Figyeltek-e Önök tíz centiről, hogy van ez a gyümölcs kitalálva és megalkotva? Picinyke, puha magocskák takarják, kis zöld cikk-cakkos levél-kalapja van. Legközelebb tegyenek így, s csak azután jöjjön a hami-hami! Vagy próbálják meg a lehetetlent, vegyenek egy kis méregdrága epret és csempésszék oda a titokban szomszéd ajtajának kilincsére, s várják a hatást!
Itt van például a tojás, az egyik legcsúnyácskább állatból kijön az egyik legszebb forma. Ez hogy lehet? Ne, most ne vegyék ki és törjék össze a rántottához, csak egy pillanat! Nézzék meg az egyik vége kicsit csúcsosabb a másiknál. Tudták-e, hogy a tojáshéj olyan láthatatlan geometriai vonalakat tartalmaz hosszában, hogy a két vége felől összenyomhatatlan. Próbáltam, apám 500 Forintot is felajánlott 1970-ben, ha összenyomom hosszában. Persze ő bölcsebb volt, tudta, hogy ez geometriailag nem lehetséges. Hétköznapi szépség, a téma az utcán illetve az asztalon hever, haver! Figyeltek-e meg egy A4-es papírlapot valaha, akkor mikor a nyomtatóba teszik? (Régebben rajzoltak rá.) Apámtól megkérdeztem tini koromban, miért van jó érzésem, mikor ránézek egy A4-es papírra. Nem, nem vagyok s voltam dilis, csak kíváncsi és szomjas, apám jó tanárom volt. Ez az archaikus kód - arány meg mérték - , amit már próbáltam fentebb kiboncolgatni bennem is bennem volt, bár az utóbbi évszázadokban már minden lehetséges. A szép és a jó fogalma beláthatatlanul szubjektív lett. Ma szépséget találhatunk egy aszimmetrikus valamiben is. Apám azt mondta, mert aranymetszett. Mi van? „Mérd le!” 29,7x20,7. „Miért nem kerek a szám?” Mert a kicsi úgy aránylik a nagyhoz, mint a nagy az egészhez.
Értik? Ha összehajtjuk, s kezdünk repülőt hajtogatni, négyzetet kapunk, s ennek átlóját meghúzva s körzővel lemérhetjük az alapra, s így megkapjuk a hosszanti oldalát. A görög templomok faszádja alatti oszlopsor ezzel a módszerrel épült! Nem kell messzire menni, nézzék meg a virágjaikat, növényeiket otthon. Tudták-e hogy az egyes növényeken a levelek elhelyezkedése a szárain sem véletlen arányú? Ezért okoz gyönyörűséget, ha ránézhetünk egy virágra, miközben a virágboltban állunk. Menjenek ki a természetbe (amíg lehet), a csigaház kamrácskái, a málna magjai, az ananász pikkelyei, a karfiol rózsái is ilyen csodák. Például a napraforgó tányérján a magok elhelyezkedése szabályosságot mutat. Ha művészetre vágynak, gondoljanak arra is, hogy Bartók egyes zenedarabjai, Leonardo, Velázquez, Michelangelo művei Dante Alighieri Isteni színjátéka, Kassák Lajos „A ló meghal...” kezdetű költeménye, vagy épp Munkácsy képein átragyog az aranymetszés.
„Akinek van szeme a látásra, lásson!”
