Természetesen nem a pénz boldogít, ha már, hanem az, amit kap(hat)unk érte. Azaz majdnem mindent és szinte semmit. Majdnem mindent, hiszen azt a pár kivételt kapásból fel lehet sorolni: hit, szerelem, barátok, család, és önmagunk. Viszont e néhány, pénzért egyelőre nem beszerezhető dolog jelent majdnem mindent ahhoz, hogy az ember igazán boldog legyen – anélkül meg nem sokat ér ez az egész kis földi paradicsomunk.
Tény, hogy én nem tudom, milyen anyagi értelemben igazán gazdagnak lenni, de biztosan nagyszerű dolog. Azt viszont tudom, milyen igazán szerelmesnek lenni, az pedig számomra a legnagyszerűbb dolog. Ám sorsom úgy alakította-alakítja a dolgokat, hogy a kettő nem nagyon megy egyszerre, pedig bizonyára az is igen remek lenne. Sőt.
Volt úgy, hogy a magam mértékéhez képest nagyon sok pénzem volt, de hiába kerestem, a szerelem valahogy elkerült. És volt úgy is, hogy a szerelem egyszerre csak ott volt, keresni se kellett, ilyenkor viszont pénzem nem volt sok. De kétségtelen, hogy ami volt, azt pillanatok alatt elköltötte az ember – mondhatjuk úgy is, hogy a szerelemre. Amikor sok pénzt kerestem, nem voltam túl boldog, mert hiányzott a szerelem. Amikor szerelmes voltam, boldog voltam, és nem hiányzott a pénz, de minek is tagadjam, néha azért jól jött volna. Úgyhogy nincs más hátra, mint szerelmesnek lenni és jó sok pénzt keresni – ha eljön ez az idő, majd megírom, milyen is az.
Aztán, ha a közös boldogság véget ér, és túl vagyunk a totális boldogtalanságon is, amikor csak ülünk és bámuljuk kedvesünk hűlt helyét, mint üres vásznat a moziban, az ember kénytelen megint a pénztárcájába nyúlni. Ha nem is megy tönkre bele – bár ez az eset sem ritka, gondoljunk csak a hajléktalanok közötti, nemrég még családos emberek magas számára –, azért kotorászni, azt kell. Amint eltűnik a szerelem, azonnal előkerülnek a pénzügyek, mármint a válóperek során. Hirtelen a pénz lesz az egyik főszereplő (ha nincs gyermek, akkor a Főszereplő), tőle várja valamelyik fél, ha nem is az új boldogságot, de legalább az afelé vezető új út megalapozását. Persze ma már erre is kitalálták a megoldást, házassági szerződés formájában, de hát ki az az eszement, aki szerelmesen képes így megalázni önmagát, a másikat és a közös boldogságot? (Na jó, azért erre is van példa...)
Ami pedig a pénzért beszerezhető dolgok kategóriáját illeti, és a boldogságot, hát az sem olyan egyszerű dolog. Kétségtelen, hogy ezek is lehetnek boldogságunk forrásai, ha más szinten is. Nekem például van egy meglehetősen gazdag és tetszetős autómodell-gyűjteményem, amelyben nem kis örömömet lelem (boldoggá persze nem tesz). Ez az én szintem. Belmondo és Delon utolsó közös filmjében van egy jelenet, amelyben Belmondo egy kisebb szobában ugyancsak egy csodálatos autómodell-gyűjteményt őríz, szépen berendezve, vitrin alatt. Idáig én is eljutottam. Csakhogy abból a filmbéli helyiségből nyílik egy következő, egy jóval nagyobb, ahol hasonló elrendezésben, ugyanezek az autók sorakoznak – ezúttal élőben, igaziban. Idáig aligha fogok eljutni, már egy hasonló méretű helyiség megszerzése is problémát jelentene. Pedig hazudnék, ha azt mondanám, nem lenne remek dolog – hiszen mint autómániást (nomen est omen) azért bizonyos értelemben ez is boldoggá tenne.
Ehelyett az autósvitrinek előtt töltött meditációs percek után felsétálok kis nyárilakomba, belépek az üvegházba, elvetem a kis paradicsom-modelleket (értsd magokat), és várom, hogy nyár végére, ugyanide belépve majd igazi, életnagyságú paradicsomjaimban gyönyörködhessek. Kevésbé költséges, de legalább olyan szép hobbi ez is. És közben megjelenik szemem előtt a jövő, ahogyan leendő gyermekem betotyog az üvegházba, kezében egyik féltve őrzött autómodellemmel (ne adj Isten, éppen a csodálatosan sárga Mercedes Benz 630 K-val), amelyet a sáros földön fog tologatni, aztán elmajszol egy paradicsomot, és boldog lesz nagyon, velem és édesanyjával együtt. Így képzelem én el azt a boldogságot, amelyhez nem kell más, mint feleség, gyermek, autómodellek, és persze egy kis pénz. Éppen annyi, amennyiből lassan, türelemmel és féltő gondoskodással miénk lehet a földi paradicsom...
Ami pedig az eheti kulturális programajánlót illeti, innen a távolból a legkényelmesebb nekem, ha minden olvasót arra invitálok, hogy fogja magát, kedvesét, barátját, gyermekeit, és jöjjön ki Èeský Krumlov városába – hogy lássa, milyen is a földi paradicsom, napsütésestül, múzeumostul, koncertestül, üvegházastul és söröstül-csülköstül. Az autómodelljeimet is megmutathatom... De pénzt azért mindenki hozzon magával...
