De most tényleg. Ki gondolta volna még pár évvel ezelőtt, hogy az egyre gyászosabb teljesítményt nyújtó magyar fociválogatottak által okozott csalódássorozatokra éppen a jégkorong jelent majd némi tapaszt sportéletünkben? De így van, Magyarország hokiválogatottja 2009-ben az A-csoportos világbajnokság egyik résztvevője lesz. Úgyhogy felkészülhetünk rá: lassan, de biztosan a jégkorong is a magyar sportkultúra része lesz.
Másrészt éppen most zajlik a hoki-VB, úgyhogy kétszeres okom van arra, hogy egy kicsit elmélkedjek e sportágról, természetesen cseh szemszögből... Kissé unalmas lehet egy sportágban évekig a világ legjobbjának lenni - ennél talán csak az rosszabb, ha egy ország a legrosszabbak közé tartozik, immár évtizedek óta...A cseh tévében éppen a múlt héten vetítettek egy filmet, amelyben a jégkorong különleges szerepét elemezték a csehszlovákok ill. a csehek mindennapi és ünnepi életében. A sportsikerek mindig többet jelentenek önmaguknál egy nemzet életében, ez aligha titok, és ha fociról vagy hokiról van szó, akkor ez a jelentőség még nagyobb. Szélsőséges esetekben rövidtávon meghatározhatja az adott nemzet karakterét, hangulatát, mindennapi életét is. Mi, magyarok már nagyon régen éltünk át ilyet (most az igazi tömegsportokról eszélek, elsősorban a fociról és a hokiról), a ma élők közül csak nagyon kevesen emlékezhetnek személyesen az egykori fotball-aranykorra. Márpedig az emlékekből nem lehet sokáig élni, legalábbis anélkül nem, hogy az egész dolog valahogy gellert kapjon, deformálódjon, hamissá váljon. Talán nem kell ezt tovább magyaráznom, hiszen mindenki ismeri a magyar múltban-élés örök és szomorú, vegyben nevetséges kórságát, sportban, történelemben, szinte mindenben.
Nos, a csehek számára az egész ügy mindenképpen pozitív hatással van, mint ahogyan a hoki története mindig szorosan összeforrott az országéval. Emlékezzünk csak az 1968-as megszállást követő csehszlovák-szovjet találkozókra, melyek során kétszer is a csehszlovákok nyertek. Igaz, világbajnokok nem lettek, de ez akkor senkit sem érdekelt: 1969 március 28-án tízezrek ünnepelték kedvenceik 4:3-as győzelmét a „megszállók” felett! Akkoriban minden hasonló találkozó élet-halál kérdés volt, és tudta mindenki, hogy a fiúk helyettük játszanak, hogy ez az egyetlen hely és mód, ahol visszafizethetnek a megaláztatásokért és sérelmekért (mi, magyarok is átéltünk ilyet, vízilabdában, 1956-ban)...
Aztán jött az 1996-os vb-győzelem, majd az 1998-as naganói olimpiai aranyérem, és szinte zsinórban a többi vb-győzelem, azóta az önálló Cseh Köztársaság polgárai számára a hokisok jelentik a sport isteneit. Pszichológusok már arról beszélnek, hogy a dolog kezd károssá válni, hogy a cseh polgárok ellustulnak, hogy a mindenki számára fontos boldogság és elégedettség-érzést úgyis megkapják minden esztendő májusában... Tény, hogy a nemzeti büszkeség az utóbbi években kimutathatóan növekedett az országban, és az is tény, hogy a lényegében ateista csehek számára a hoki valamilyen értelemben valláspótléknak számít. A fiúkat szentekként emlegetik, Nagano idején „Hasek nem ember, Hasek isten” feliratú pólókban járkáltak a szurkolók, és a gólöröm során térdre borulnak a vászon ill. a képernyő előtt. Hogy mindez káros-e, azt nem tudom: de bárcsak mi is átélhetnénk valami hasonlót a magyar sportéletben...
Most tehát zajlik a hoki-vb, lehet szurkolni, egyelőre más nemzet csapatainak – de jövőre már ott leszünk. Igaz, általános vélemény szerint csak amolyan pofozógépként, de kezdetnek ez is valami. A hokiban ugyanis kevesebb a váratlan meglepetés, mint a fociban, itt megvannak az örök „nagyok”: Oroszország, Csehország, Kanada, Egyesült Államok, Finnország, Svédország, és néhanap Szlovákia – a többiek legfeljebb egy-egy meccsen okoznak meglepetéseket.
De ne csüggedjünk, szerintem több a remény, mint a mai magyar fociban, úgyhogy íme jövendölésem: amikor a magyar jégkorongválogatott A-csoport-béli világbajnoki győzelmét fogjuk ünnepelni Budapest és Magyarország utcáin, terein, kiskocsmáiban, akkor elérkezik majd az idő és újra lesz közösség Magyarországon is...