Bonyolult az emberi lélek. Fura emóció-barlang, ahová néha Odüsszeuszként kell utazni, bedugaszolni a fülünket, odakötözni magunkat az árbochoz, s ha át is kelünk az élet-tengeren, a túlparton Ariadnéval találkozunk s elkérhetjük tőle azt a bizonyos fonalat, hogy kijuthassunk a minotauruszi érzéseink labirintusából – most már Thészeuszként. A kevesebb több, mondja az angol (less is more), nálunk ez úgy dívik: a jóból is megárt a sok. Hogy is van ez, de tényleg, van, ami jó dolog, de mégis ártalmas, terhes?
Ha valaki szeret a neten szörfözni, ezt a fajta gordiuszi csomót meglátogatni, ajánlom, keresse fel Nagy Sándor blogját a neten, hátha segít. Ugyanis vannak dolgok, amiket egyesek jónak, mások rossznak gondolnak, ezek ugye relatív dolgok – persze ennyire bonyolultak vagyunk – , a pia például, meg a pénz, amiből nem tudom, kinek mikor árt meg a sok. Azután itt van a munkamánia, aminek tudományosan kimutatható árnyoldalai vannak, s a legtöbbünk talán itt idézi a „kevesebb az több” közmondást. Nem akarnék belebonyolódni, de amikor Franciaországban éltem egy kicsit hosszú évekkel ezelőtt, a franciák már akkor a 36 órás munkahétért küzdöttek. Persze tudom, ez első hallásra viszketegséget okoz a magyar hallójáratokban, hiszen belénk azt verték: dolgozz többet, s akkor többet is kapsz. Haha! A francia munkáltatók rájöttek, hogy az a tudat, hogy egy dolgozó többet tölt a családjával, vagy a szabadidejében otthon, lökést ad neki, és kevesebb idő alatt többet dolgozik. No komment. Van még mit tanulni.De szájber korunkban már akad más is. Nem fogják elhinni, tavaly felröppent a hír – tudják, ez olyasfajta média-madár, aminek mindig aranytojást kell tojnia, s megfelelő átmérőjűt, hogy mindenki szájába férjen és benyelhesse a megfelelő szósszal leöntve – , hogy a tehéntej fogyasztása rákot okoz, s ennek egy olyan hölgy adott szárnyakat, aki amúgy 11 éve gyógyult meg a mellrákjából. Ő a gyerekkori „tej-koholizmusát” okolta ezért. Értik? Ebben az a fantasztikus, hogy egy tudományos kongresszust is összehívtak, aminek ugyan nem lett konkrét eredménye, s nem nyert bizonyítást a tej túlzott fogyasztásának káros mivolta, de arra jó volt, hogy sok manit elköltsenek, amiből tudjuk jól, hogy az jó és sosem árt. Eddig azt tanultuk, az alkohol, öl, butit és nyomorba dönt, ha nincs mérték. Meg a sok cigi, mert az mindegyik egy koporsószeg, s a szesz- és dohányipari mágnás miskák harcát figyeljük már évtizedek óta, miközben rágyújtunk egy vagy több pohár pia mellett. Az egészségvédelmészek kampányolnak az emberiség levegőjéért és reform életéért. Pro és kontra, úgy is kinek-kinek magának kell eldönteni, fontos-e a jövő, benne foglaltatva a saját és környezete egészsége. Amit vetsz, azt aratod. S ez igaz mindenre.

Az jutott eszembe, hogy mondjuk holnap közzéteszem a neten, hogy a szokásosnál jóval többet olvasok, mint az átlagember. A „könyv-koholizmus” üt ki rajtam. A szemgolyóim helyén betűk nőnek, az s, cs és sz betűk okozzák a legnagyobb fájdalmat, mert ezek egyenesen kilógnak a szememből, s elmondhatom majd a dilidokiknak, meg a Doktor House-nak, nem vagyok őrült, de fizikailag érzem, hogy kimegy belőlem a tesztoszteron, lelassulok, Radnótitól Kunderáig mindenki a barátom, és minden embert könyvborítónak látok. Lelki szemeimmel érzékelem, konferenciát hoznak majd létre, mondjuk egy heteset, ami dotálásáért persze minden bank versenyezni fog (a „tejes” konferenciát is egy banki alapítvány szponzorálta), felmegy az eladott könyvek száma, mindenki könyvet akar majd „fogyasztani”, mert úgyis csak reklámfogásnak veszik az egészet, s az emberek az utcán majd azt mondják: „mi szeretjük a reklámokat, de azé' a jóból is megárt a sokk”. Azután majd szép csendesen elfelejtik. Én meg egy pszichiátria pincéjében várom majd sorsom szerencsés, vagy szerencsétlen alakulását, mint Mel Gibson az Összeesküvés-elmélet egyik jelenetében.
A másik kedvenc téma a neten ugye, hogy miből nem elég a kevés. Hát a szexből. Ami állítólag szintén jó. Mértékkel, mert ennek is vannak árnyoldalai. Bonyolult ez. A kevesebb több lenne (a minőség, a minőség!!), mert ott van a nimfománia meg a merevedesizavarok.hu, meg minden, s már kattinthatunk is egy szexuálpszichológus személyes blogjára, tanácsért. Hát igen, bonyolultak vagyunk, ez egy hatalmas libikóka, csak az ember ismerje ki magát rajta ki(hajolva néha belőle).
De komolyra fordítva a szót: mi van a szeretettel? Abból is van, hogy a sok az nem jó? Van-e mérőeszköze, mértéke? Jó, tudom, az isteni szeretet az más. Az végtelen. Fentről le, de a vízszintes iránnyal mi van? S nem is feltétlenül a „vadhajtásokra” gondolok, ha van egyáltalán ilyen. Van egy kedves hölgyismerősöm, ő mesélte, ő olyan „bújós” fajta ember, tudják, mint a gyerekek is, szeret odabújni, egy ölbe behajtani a fejét, ahol megnyugodhat, mint Fernando Pessoa is (nagy vágya volt erre). A fiúja válasza az volt „nem kell olyan közel jönni…” Hm?! Bonyolult ez is. Ismertem egy asszonyt, aki 18 évesen ment férjhez az ötvenes évek elején. 20 évesen született (nehéz körülmények között, császármetszéssel) az első gyermeke, akit el is veszített 6 hónapos korában. Az orvosok azt mondták, hat évig ne is gondoljon másikra. Nem bírta ki, három év múlva megszületett a második fia. Épen, egészségesen. Ma a fiú ötvenkét éves lehet. Az anya majomszeretettel féltette-szerette. Érthető? Igen, az ő szempontjából igen, de a fiú és a környezete másként reagált. Tudják, a széltől is óvni, képzeletbeli vitrinbe rakni valakit elég ciki.
Hogy van ez? Tudunk a szeretetünkkel „fullasztó” pillanatokat szerezni? Hányszor mondjuk ki a varázsszót:„szeretlek”? Régen velem is megtörtént, hogy sokszor, egy nap „százszor”, de belül….Azután rájöttem, kevesebbet kellett volna mondani, többet tenni. Úgy hihetőbb lettem volna. Megtanultam. Törékeny szó, könnyen sérül, mint az üveg, s ha eltörik, utána már csak ragasztani lehet.
Kevesebbet, de többször.