Ahogy a bénító kánikula az este leszálltával enyhülni látszott, kicsit belepiszkáltunk a menetrendbe, és kulturális buszjáratot indítottunk Budapest egyik legforgalmasabb útvonalán, a 7-es busz nyomdokain, a Blaha Lujza tértől egészen a Móricz Zsigmond körtérig, hogy ezzel is megpróbáljuk kilendíteni Budapestet a megszokott hétköznapi körforgásból. Segítségünkre volt ebben egy eredeti 1968-as, kabrió jellegűre fazonírozott Ikarus busz, számos kiváló művész, illetve az utca népének bátrabb képviselői.

Nyáreleji koraeste Budapesten: a hőség szinte harapható, a csúcsforgalom már enyhülni látszik, valójában azonban minden a megszokott rendben halad – egy ideig. A Kultúrpárt Egyesület (szigorúan politikamentesen!) ugyanis hivatalosan is zászlót bontott, és úgy gondoltuk, üdvös lenne összekötni ezt a jelentős eseményt valami rendhagyóval, ami színt visz az egyébként kellemesen balzsamos keddi alkonyatba. Első lépésben egy sötét metálkékben csillogó, tető nélküli 1968-as, 620-as típusú oldtimer Ikarust hívtunk segítségül a misszióhoz, amikor pedig a jármű készen állt, a Kultúrpart legénységét erősítendő kiválóbbnál kiválóbb művészek pattantak a fedélzetre, hogy a buszról elszórakoztassák az utca népét, és egyszersmind felhívják a figyelmet a kortárs kultúrára. Az egyelőre még nem menetrend szerinti járat bárki előtt nyitva állt, aki kedvet érzett magában ahhoz, hogy az unalmas és tikkasztó 7-es, 78-as vagy 173-as buszok helyett velünk tartson. A Kultúrpárt járata így aztán este 6 órától fél 10-ig szállította az embereket a Blaha Lujza tér és a Móricz Zsigmond körtér között: a ceremóniamester Novák Péter volt, a bő három óra alatt pedig a hazai kulturális élet illusztris képviselői tették tiszteletüket a buszon.

A sor Király Tamás divatművésszel és segítőjével, a rá jellemző sajátos anyagú, nem feltétlenül utcai viseletnek szánt kreációt viselő Cuhorka Emesével nyílt: a színművész hölgy a Blaha Lujza tér és az Astoria között adott elő egyéni mozgásművészeti performance-ot. Ezután Kukorelly Endre író következett, aki rögtön közölte: nem látja értelmét a kortárs kultúra kifejezésnek, hiszen minden művészeti alkotás elsősorban a saját ideje és környezete alapján határozható meg. „Annak idején Bach olyannyira kortárs volt, hogy csak kétszáz évvel a halála után fedezték fel újra”, emlékeztetett az író, aki elmondása szerint azért is tartotta fontosnak, hogy eljöjjön, mert környezetünkben egy országban sem tapasztal olyan érdektelenséget a kultúra iránt, mint itthon. „Németországban én senki sem vagyok, ennek ellenére ha van egy felolvasóestem, 50-60 ember biztosan eljön csak azért, mert irodalomról van szó. Magyarországon ilyesmi nem létezik”, mutatott rá a különbségekre az író, aki szerint jelenleg a legfontosabb feladat kinevelni egy olyan réteget, mely fogyasztja a kultúrát és hajlandó áldozni rá, ilyen ugyanis jelenleg nem létezik nálunk. Az elhangzottak kísértetiesen rímeltek a Kultúrpárt 11 pontjára.

Közben a megállókban folyamatosan szálltak fel az érdeklődők – igaz, a legtöbb ember csak némi unszolást követően mert felülni a kultúrbuszra, mintha csak féltek volna valamitől. Aki azonban velünk jött – mert bizony ilyenek is akadtak, méghozzá szép számmal, és nagy örömünkre minden korosztályból, a legfiatalabbtól a legidősebbig – , garantáltan nem bánta meg, hiszen a Móricz Zsigmond körtéren Ferenczi György és szájharmonikája vette át a főszerepet. „Évtizedek óta nem volt ilyen Budapesten, hogy a 7-es busz vonalán bárki is zenéljen, énekeljen”, fejtette ki lelkesen. Ezután a folklór ládikát nyitotta meg Ágoston Béla és zenekara, az Agostones – Novák Péter szavaival élve azt a dobozt, amin jelenleg kollektíven ülünk, ahelyett, hogy leszállnánk róla és kiengednénk belőle a szellemeket. Az egyedi sapkák és hangszerek láthatóan felkeltették az utca emberének érdeklődését, csak úgy, mint a Bartók Babyk hegedűsduó komolyzenei előadása és a Szokolay Dongó Balázs-Bolya Mátyás kettős folkja vagy oszlopos szerzőnk, Lengyel Péter ironikus elemekben bővelkedő mozgásművészeti bemutatója.


A Rudas fürdőnél csatlakozott a járathoz Soma és férje, Lőrincz György – ha valaki esetleg nem tudná, ő az ország egyik legjobb szaxofonosa – , hogy egy, az énekesnőre jellemzően extravagáns és túlfűtött előadással varázsolják még fülledtebbé az estét. Soma jelenlétének köszönhetően láthatóan még nagyobb figyelem irányult a Kultúrpárt buszára, blokkját pedig kiválóan ellenpontozta az őt követő Szalóki Ági gyökeresen más megközelítésű előadása.

Az este leszálltával csodaszép Ovation gitárját szorongatva megérkezett Kálloy Molnár Péter és Kalmus Felícián csellista, akik a színművész frissen megjelent lemezéről adtak elő néhány csendesebb hangvételű szerzeményt. Végül Fazakas Júlia és Kovács Ágnes színésznők találó és remekül felépített felolvasásával eveztünk intimebb és csendesebb vizekre, hogy aztán az Erkel Színháznál fejezze be útját az első Kultúrpart-busz, melynek átépítője, Szentesi György is megtisztelt bennünket jelenlétével.

A művészek és az utasok egyaránt remekül érezték magukat, akik pedig egyelőre nem mertek vagy nem tudtak felszállni, majd felszállnak legközelebb, vagy más keretek között ismerjük meg őket. A Kultúrpárt megkezdte tevékenységét, valami elkezdődött – hogy részt veszel-e benne, az csakis rajtad múlik.