Jó volna, ha lenne. Megoldóképlet az életre. Soha nem is volt, ezt ikszelném be. Kérdés, hogy ez kétségbeejtő, vagy megnyugtató? Úgy veszem észre, hogy mi emberek inkább pánikba esünk, ha nem tudjuk a megoldást. Most rögtön, adj uramisten. Még inkább elborzadunk, ha gondolkodni kell felőle. És azt végképp nem bírjuk, ha valamire nem csak egy megoldás létezik.

Kocsis Péter ezen a héten egy elgondolkodtató, bátor írást írt, amely morális kérdéseket feszeget egy megoldatlan-megoldhatatlan kérdés kapcsán. Az írás valójában inkább hangos gondolkodás, mintsem lekerekített véleménynyilvánítás. Nem kell vele egyetérteni, lehet vele vitatkozni, de leginkább el kell rajta gondolkodni. Tanulságos elolvasni a rengeteg hozzászólást. Alig-alig akad olyan, amelyik valóban gondolkodik, vagy meg akarja érteni miről ír Kocsis, vagy még inkább: meg akarná érteni önmagát. Legtöbben gyorsan megtalálják a megoldóképletet: vagy rasszista a szerző, vagy liberális. Ezen aztán jól elvitatkozgatnak, abban a megnyugtató, magabiztos hitben, hogy kivételesen jól értik az írást.

Ez a jelenség híven tükrözi az ország közállapotát. Azt a gyorstüzelésű, kirekesztő, ostoba és minden értelem és felelősség híján való demagógiát, amivel vezető politikusaink egymást és az ő népüket (minket ugyebár) megszólítják. Fenét megszólítják, csak süvöltenek, mint a sakál. Hosszú évek kemény munkájával létrejött az ország megoldóképlete: ha nem fideszes vagy, akkor judeokommunobolsevista, ha meg fideszes, akkor fasiszta.

Aki netán több szempontot is szeretne mérlegelni, az el van veszve. Mint a magyar tanárok, ha értelmezni akarják az érettségi javítókulcsát. A javítókulccsal (elolvastam), azt hiszem kevesebb baj van, mint a tanárok felkészültségével, önállóságával vagy bátorságával. És bizony vannak olyan feladatok az életben is, amire egy százegyedik válasz is létezik.

Az elmúlt hónapokban felvételiztettem színész szakra a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Több, mint ötszáz, most vagy nemrég érettségiző fiatalemberrel találkoztam az ország minden részéről. Mindegyikkel beszélgettem. A tapasztalat lesújtó, még az öt évvel ezelőtti felvételihez képest is. Tombol a felületesség, tájékozatlanság, olvasatlanság. Sokan a rendszerváltás körül születtek, és ebben az elemeire hullott, színvonalát vesztett közoktatási rendszerben nőttek fel. A gyors megoldóképletek generációi, akik arra a kérdésre, hogy ki írta a Mozart című musicalt (mert a szerzőket rendszerint nem tüntették fel a felvételi anyagaikon) gondolkodás nélkül, tempóban vágják rá, hogy Beethoven.

Nekem persze szerencsém van, mert legalább találkozhattam minden felvételizővel. Nem lennék a helyében azoknak az egyetemi tanároknak, akik szeptemberben szembesülnek azzal, hogy kiket fognak tanítani.

Tizenhat új tanítványomnak, akik ősszel lesznek elsősök, kötelező olvasmány-listát adtam a nyárra. Előzőleg tájékozódtam melyikük hol tart. Nem volt nehéz dolgom, a magyar és világirodalom szinte teljes egészét feladhatnám. Sokat törtük a fejünket két barátommal, kollegámmal, hogy miket olvassanak először: jaj az túl nehéz, az nagyon hosszú, az szövevényes, azt nem fogják érteni… ilyesmi félelmek kerítettek bennünket hatalmukba.

Mert nagy a tét. Szeretném, ha megjönne a kedvük az olvasáshoz. Nem kérem, nem azért, hogy műveltek legyenek, bár az sem árt. Hanem azért, hogy megtanuljanak érzékenyen, bonyolultan, cizelláltan gondolkodni. Hogy csekély élettapasztalatukat olvasmányélményeikkel bővítsék. Hogy megértsék az emberi természetrajz gazdagságát, változékonyságát. Hogy nem csak egyszavas válaszok léteznek. Hogy mennyire fontos a jó kérdésfelvetés. Hogy kialakuljon az empátia és a tolerancia bennük, és nőttön-nőjön a kíváncsiság. Hogy ne keressenek megoldóképletet, mielőtt megértenének valamit.

A rendszerváltás után nem sokkal egy fontos budapesti kulturális pozícióba neveztek ki egy harminc körüli, egyetemet végzett politikust. Nem volt rest és felkereste Balassa Pétert, a nagyhírű esztétát, egyetemi tanárt, hogy lenne szíves neki olvasni valót adni, mert ő oly műveletlen és szeretné tudását gyarapítani. Rövid beszélgetés után Balassa Péter azt mondta neki: Maga, fiam, menjen haza és olvassa el háromszor a Háború és békét.