A gyermekeimet nézem. Éppen azt játsszuk, hogy rajzolok valamit, teljesen mindegy, hogy mit, azután mesélek, improvizálok. Egy mondat én, egy mondat ő. Egy ezredrész másodperc, és már szárnyalunk is a képzelet világában. Velük még ez megy. A metrón, ha van olyan plakát, amin még egyszerű képek vannak, ugyanezt tesszük - meséket szövünk.

A feleségem kitalálta a mesét a katicabogárról, aki elvesztette a pöttyeit. Ez most a top 10 listavezetője. Már rég ki kellett volna adatni, vagy felrakni a világhálóra. Ez az ő fantáziájuk birodalma. Ez az övék még, tele ártatlansággal. Ki tudja meddig?

Végtelen történet, amin mi is felnőttünk s ámultunk. Michael Ende 1979-ben írta, a belőle készült film 1984-ben Wolfgang Petersen rendező kezéből került a mozikba. Egyébként ez is trilógia lett, 1990 és 1994-ben! A Gyűrűk ura, Harry Potter, Az arany iránytű, Narnia, Eragon, Csillagpor, i.e. 10.000. Elárasztanak a fantasy-filmek. Jelenséggel van dolgunk. A sarkalatos kérdés, hozzátesz vagy elvesz az övékéből, mire felnőnek, s mi felnőttek visszatalálunk-e az ártatlansággal átszőtt mesevilághoz, vagy a hétköznapi életünk küzdelmei, a létbizonytalanság érzése szép csendesen becsordogál a forgatókönyvekbe. Kétségtelen, hogy reneszánsz van, úgy érzem, futószalag lesz belőle, mert az üzlet az üzlet. A kamasz fiam szerint a legtöbbje felejthető. „Elvisz egy másik világba, s ott hagy, nem értem, mire megy ki a játék, mi az értelme”, mondja. És igaza van. Amit említésre méltónak vélek, az A Gyűrűk Ura s a Narnia, melyeknek fantáziavilága mégis evilági gyökerekkel táplálkozott, s keletkezésükben a Sors keze igencsak jelentős szerepet kapott. S egyáltalán mi ez a fantasy, ami ma már műfaj lett?

Érdekes, hogy a fantasyt a Világirodalmi lexikon a fantasztikus irodalmi művek ismertetésekor, illetve a science fiction szócikkben említi csupán: „természetfölötti jelenségeket valószerű környezetben, reális hősökkel együtt megjelenítő szépirodalmi művek (...) az ember és a képzeletbeli világ közötti megdöbbentő ellentéten alapulnak. (...) a valószerű s a valószerűtlen ellentétekre építenek (...) erői általában függetlenek az ember világától.” Tulajdonképpen a definició az, hogy a fantasy, az fantasztikus irodalom. (?) „Valamely ponton mind a fantasy mind a sci-fi elrugaszkodik mindennapjaink valóságának talajáról; ez különbözteti meg mindkettőt az ún. non-fiction irodalomtól. A sci-fi azonban igyekszik racionalizálni ezt a kritikus pontot (...) a fantasy épp ellenkezőleg, tudatosan igyekszik elszakadni a realitástól, öntörvényű világokat teremt, ahol a számunkra meghatározott szabályok nem érvényesek, helyüket a titokzatos, az ismeretlen veszi át”, írta Kornya Zsolt 1988-ban.

Két párhuzamos szorosan egymás mellett, de azért ne keverjük össze a Kossuth-ot a vasúttal, a két irányzatnak egyetlen közös jellemzője, hogy mindkettő a fantasztikus irodalomhoz tartozik, de míg a sci-fi a modern világokban játszódó történeteit hangsúlyozza, a magas technológia, a tudományok fejlődésének, az ember tudomány általi - nem feltétlenül pozitív jelentésű - mindenhatóvá válásának kérdéseivel foglalkozik, addig a fantasyra a modernség és a technikai civilizáció elutasítása a jellemző. Ezért kiemelkedő az irracionalizmus, a transzcendentális elemek és a misztikum iránti vonzalom. Létrehozható egy öntörvényű világ, melynek saját mitológiája, históriája, idő- és térbeli jellemzői, népei van. S ez nem is ma kezdődött.

Nem az Óperencián túl, nem Középföldén, sem nem Narnia hegyei között történt. Talán az egész Angliában kezdődött. Egy kurta, de annál mélyebb gondolat megszületése volt, s olyanná lett, mint a griffmadár röpte. Egy viselős nagymadáré. Shakespeare megálmodta a Szent Iván éjét, mindenféle manókkal, törpékkel. Majd beszállt Jonathan Swifthez, mikor hozzáfogott a Gulliverjéhez, 1726-ban. Azután hosszú szünet, egy-két szárnycsapás azután Hoffmann, Az arany virágcserép (1814), nagy kanyar Magyarországra Vörösmarty fejébe, kipattant belőle a Csongor és Tünde (1830), majd megpihent egy kicsit Lewis Carroll vállán, s megvárta, míg megírta az Alice csodaországbant 1865-ben. Ez a vajúdás korszaka volt. Az akkori emberfia sohasem gondolta volna, hogy műfaj születik - a fantasy (b)irodalma. Igen, a fantasy, ami határtalannak látszik, de mi is motiválta az embert egy ilyen fajta világ megteremtéséhez? Miért kellett, hogy műfaj teremtődjön belőle? Mi van az emberben, ami az örök elrugaszkodást motiválja, hogy elvágyódik e világból? Az bizonyos, hogy hosszú utat járt be odáig, hogy ma már függőséget is okozhat a neten, a szerepjáték-klubok világa. Ez rendkívül bonyolult, nézték s vizsgálták innen is onnan is, szociológiailag úgy, mint művészetileg, bár e kettő között lényeges áthallás van.

Bizonyára sokaknak sokat jelent két név: Tolkien és C. S. Lewis. Azért említem őket egy lapon, mert mindkettőjük egy műfaj megteremtésében jártak elöl, egy időben, sőt sokáig egy helyen is éltek - Oxfordban. A Tolkien által alapított „The Inklings” önképző kör klubtagjai az egyetem tanárai voltak, felolvastak egymásnak fura történeteket is. A fantasy modern atyja fejében már régen ott volt „Középfölde”. A Gyűrűk Urát sokezren olvasták már 1954 óta (az első két részt), a harmadikat pedig 1955 óta, s a filmtrilógia (egy hírcsemege: 1978-ban Ralph Bakshi 132 perces animációs filmje volt az első!) csak lendített a töretlen népszerűségén. Lewis Narniája szintén az ötvenes évek terméke (1950-56) s a maga 41 nyelvre lefordított s 95 milliós példányszáma nem igen marad el Tolkienétől. Nyilván a sikerükhöz a gyermekek világa kellett és egy háttér befogadó társadalmi bázis. És volt, mert ezért válhatott kultusszá.

A háború utáni nemzedék nem kívánta folytatni az atyák útjait, és hiszen azok már nem voltak követhetőek s nem lehetett a régi értékrend szerint kezelni a hidegháborút, a migrációt, a rockkultúrát, a gyarmati rendszer felbomlását. Ezért érdekes, hogy a középgeneráció a nagy világégést látja, a Harmadik Birodalom elpusztulását, míg a fiatalok nem allegóriaként, hanem mítoszként értelmezik a Gyűrűk Urát. Tolkien nyelvészprofesszorként már ismerte az óangolt, és az észak-európai régi nyelveket s mesterséges nyelveket is alkotott (az elsőt 7 évesen), de nem gyökerezett mélyen az ősi hagyományokban. Tolkien és Lewis egyetértettek abban, hogy ha ezek az angol regék nem léteznek, akkor meg kell őket írni. Hogy kinek? Miért a gyermekeket és fiatalokat megcélozva? Egy 1939-ben tartott skóciai előadásában 'A tündérmesékről') kifejtette azt a meggyőződését, hogy a „tündérmese” nem okvetlenül gyermekközönséghez kell, hogy szóljon. „A mesékben, az író olyan „másodlagos világot” teremthet, melyeknek sajátos logikája és értékrendje részben ugyan menekülést jelent a valóságos világ problémái elől, de egyidejűleg választ és megoldást is adhat”. Lewis is hasonlóan nyilatkozik, mint irodalom professzor, véleménye szerint „a gyermekek számára írt történet a legalkalmasabb irodalmi műfaj arra, hogy a bennünk rejlő komoly mondanivalót a leghatásosabban elmondhassuk”.

Az érdekessége az, hogy mindketten a gyermekeiknek kezdték el ezeket a mesés történeteket, s a srácoknak annyira tetszett, hogy Tolkien Bilbó Baggins a félénk hobbit története a „Babó” 1937-ben meg is jelenik. Lewis már 1939-ben, a második világháború kitörésekor kapta a sugallatot, amikor Londont evakuálták. Néhány gyermeket az ő házában helyeztek el, s egy kislány fantáziáját indította be a házában található nagy ruhásszekrény. Szabad-e oda bemennie? Van valami mögötte? És tessék, már megint a gyerekek. Mennyi mindent köszönhet a világ nekik. Tolkiennek az volt a vágya, hogy megírja Anglia mitológiáját, különösen az I. világháború során szerzett szörnyű tapasztalatai után, amikor látta, hogy mennyi minden eltűnt az általa szeretett értékekből és felfigyelt a világban található mérhetetlen gonoszságra. Mindkettőjük számára a fantasy útja volt a megoldás. E két mű inkább tükör s nélkülözi az allegóriát. (Tolkien maga is azt mondta: „Szívből utálom az allegóriát.”) Történeteket írtak, amiket az olvasó saját kedvére értelmezhet, bár reflektálnak a világunkban történő eseményekre, úgy hogy megoldást is kínálnak. Még egy dolog, ami lényeges: A Narniát és a Gyűrűk Urát hívő keresztények írták. Bár a Narnia nyíltabb szimbólum rendszert mutat be (ezért nehéz sok fiatalnak s szülőknek) Aslan jézusi szimbóluma egyértelmű.

A nehézség abban van, hogy ez egy hétkötetes irodalmi mű és a belőle készült két film Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (2005) és a Caspian herceg (2008) történései csak az utolsó rész, A végső ütközet után értelmezhető, vagyis hogy ki kicsoda és miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek. Egy másik talán sokaknak megdöbbentő dolog, hogy Tolkien egyszer úgy jellemezte A Gyűrűk Urát, mint “alapvetően vallásos és katolikus mű”, (?) amikor barátjának, az angol jezsuita Robert Murray atyának írt. Kétségtelen, ha alaposan szemügyre vesszük a toposzait, a jó és a rossz harca, a gyenge harca az önpusztító gonosz felett, kegyelem gyakorlása, halál és halhatatlanság, feltámadás, megváltás, bűnbánat, önfeláldozás, szabad akarat, alázat, igazság, barátság, hatalom és gyógyítás - valóban a bibliai fogalomrendszer jellemzői. Az irgalom és szánalom magasztos erényei győzelmet hoznak. Tolkien az Ember korszakába vetet hite, s a Narnia mindig is létező szebb-jobb narniai (menyországi) lét realitása kapaszkodó volt és ma is az sokezer embernek.

A fantasy szerepjátékklubok látogatottsága, valamint az e köré csoportosuló „biznisz”-ek száma egyaránt erős emelkedést mutat, vagyis társadalmi jelenség ma már. Már nem is az a fontos kérdés, hogy a fantasy irodalmi stílusirányzat-e, hanem az, hogy a szerepjáték sajátos szabadidő-tevékenységként milyen megítélés alá kerül, hogy a 21. században egy technokrata társadalomban, a csúcstech korában a társadalomnak e jelentős csoportjai számára miért az irracionalitás és a „történelem előtti” világok elképzelt keretei adják azt a mozgásteret, melyben kreativitásukat, ötleteiket megvalósíthatónak látják.

Nem csodálkozom azon, hogy a virtuális valóság korában, a „gyorsan mindent” képvarázslatában mind a tinik, s az egyetemisták az „egyre kevesebb idő marad a játékra” és az élet-korhoz jobban illő, az „értelem helyett inkább a tudatalattit” megszólító mesékre hajolnak. Segít bekerülni egy világba, melyben a problémák egyértelműbbek és kezelhetőbbek, mint a napjainkéban? Ahol a varázsaltok, a csodák a mindennapok természetes részei. És elérkeztünk egy másik lényeges tényezőhöz: A kollektív tudattalan felé fordulás. Ennek alapja az a felismerés, hogy az ősi mesék, mítoszok, sagák, megdöbbentő azonosságokat mutatnak.

Jung munkásságának köszönhetően, aki megalkotta a „kollektív tudattalan” és az „archetípusok” fogalmát, sikerült a fantasy keletkezését és népszerűségét is megmagyarázni. Jung szerint a modern ember (ti. a nyugati civilizáció embere) elszakadt mitikus-mágikus gyökereitől. Ugyanekkor az ezek iránti igény továbbra is jelen van. „Az emberiség túlnyomó részét alkotó, csekély élettapasztalattal, kevés transzcendens emlékkel rendelkező, könnyen befolyásolható tömeglények nehezen igazodnak el ebben a világszellem neurotikus előérzetétől vibráló életformában… Az emberek igénylik a transzcendens műveket. A fantasy feladata, hogy megmutassa az individualizáció, az átlényegülés útját, s rávezessen arra, hogy az értékeket saját magunkban, saját kis kozmoszunkban keressük, hiszen az a legapróbb részletekig is analóg a világegyetemmel. Amelyik ember nem hisz a csodákban, az az ember nem realista.”

- Mondd, bárány - szólalt meg Lucy -, erre vezet az út Aslan országába? - A ti utatok nem - válaszolt a bárány. - Számotokra a saját világotokból nyílik kapu Aslan országába. - Hogyan? - kiáltott fel Edmound. - Hát a mi világunkból is el lehet jutni Aslan országába? - Minden világból vezet út az én országomba - mondta a bárány, s miközben beszélt szőre aranyló barnává vált, teste hatalmasra nőtt, s szikrázó sörénnyel ott állt előttük maga Aslan. - Mond Aslan - kérlelte Lucy -, hogyan juthatunk el az országodba a mi világunkból? - Mindig mondani fogom - válaszolt Aslan -, azt azonban nem árulhatom el, hosszú vagy rövid lesz-e az út, csak annyit: országom a folyó túloldalán fekszik. De ne feledjétek, nagy hídépítő vagyok. [...] (Részlet a Hajnalvándorból, a készülő új filmből)