– Bocsásson meg, fiatalember – szólalt meg egy érdes hang a háta mögött –, csak nem akarja a hullámok közé vetni magát, éppen teliholdkor?
A híd peremén könyöklő meglepetten fordult a hang irányába:
– Ugyan, honnan veszi ezt a szamárságot?
– Higgye el, nem érdemes, hiszen oly fiatal még, az élet pedig egész tűrhető, helyenként még kellemes is lehet! Ne hallgasson a hirtelen érzelmekre, meglátja, idővel elmúlik ez a feszültség!
– Ne haragudjon, de eszem ágába sincs leugrani, túl mély az nekem, és egyáltalán! Miféle feszültségről beszél? – felelt nevetve a fiú, és végigmérte az idegent. „Biztosan valami részeg, aki társaságra vágyik... – gondolta –, és mert egészen kellemes ez a mai nap, miért ne hívhatnám meg egy sörre?”
– Tudja mit, itt van a híd végében egy remek söröző, jöjjön velem egy korsó pilzenire! – tett hangosan ajánlatot.
De az öreg csak ennyit válaszolt kesernyésen:
– Ejnye, ejnye, ifjú legényke...
– Hát most meg mi baja? Talán nem szomjas? Talán nincs kedve beszélgetni? Akkor meg mit akar tőlem?
– Látom, csak nem akar az öregebbre hallgatni... Most elszórná az utolsó pénzét is, mert arra gondol, hogy akkor majd végre itt hagyom, de én megvédem magát, nekem ez a kötelességem, no, ne legyen már ennyire meggyötört, jön még szerelem, a világ nem egyetlen nő mosolyán múlik...
– Nézze, öreg – szólt a fiú, immár türelmét veszítve –, nem tudom, mit akar valójában, de alighanem rossz partnert választott magának! Éppen most jövök a barátnőmtől, és semmi szükségem a maga ostoba és felesleges vigaszára...
– No, hát éppen ez az, ismerem ezt az érzést, amikor önmagának is hazudik az ember, de hát, úgy-e bár, az a leányka épp az imént maradt egyedül, még egy kicsit magán járnak a gondolatai, aztán megéhezik, és lemegy vásárolni, elég egy szembejövő férfi kíváncsi pillantása, de rá se rántson, megesik az ilyesmi, vannak még lányok a világon...
A fiú erre odament a vénemberhez, és úgy megrázta a vállát, hogy az majdnem a földre rogyott.
– Most már aztán elég legyen! Takarodjon innen, szórakoztasson másvalakit, de engem hagyjon békén!
Ám az idegen csak mosolygott tovább:
– Ez az, fiatalember, ilyennek kell lennie, erősnek és indulatosnak, hogy elviselje az élet csapásait! Hiszen éppen a maga korában éri az embert a legtöbb szörnyűség, a szülők lassan meghalnak, a nők megcsalják, és rájön, hogy egyedül van, képzelje csak el, egyszerre megválni a szülőktől és a kedvestől, és ki tudja, hiszen a barátságok is véget érnek egyszer, Isten meg, úgy-e bár, messze van, ha egyáltalán, na és ezek a háborúk...
A fiú megint hátralépett, leült a híd korlátjára. Szólni sem tudott.
– Tudja mit, a háború még csak nem is a legrosszabb – folytatta a vénember. – Ráadásul errefelé nincsenek is, mármint egyelőre. Persze, a gyermekkora, az bizonyára magának sem volt könnyű, emlékek, tudatalatti sérülések, kinek ne lennének... De tegyük fel, hogy szerencséje van, és egy asszony, még ha nem is igazán boldogok, ilyen ma már nem nagyon fordul elő, szóval, szül magának egy-két gyereket, de minek, de hová, kérdem én, amikor úgyis mindannyian elpusztulunk idejekorán, háború vagy ózonlyuk, AIDS vagy csak valami ostoba, véletlen baleset, bizony, erősnek kell lenni, éppen csak hogy az élet javára billen a serpenyő, szedje össze magát, ez a hajszál az, amibe mindig meg kell kapaszkodnia, tudom én, hogy nem sok, ma már szinte mindenki valamilyen végzetes betegséggel születik, vagy megkap valami kórságot, és ha nem, hát a szív vagy az agy mondja fel a szolgálatot idejekorán, ki tudhatja mindezt előre, ahhoz képest az a szerelmi csalódás szinte jelentéktelen semmiség, kitartás, fiatalúr, bátorság! Mindenre van megoldás! Most már magára merem hagyni, látom, erőt merített egy magamfajta vénember vigaszaiból, nem elveszett alak maga, ha tudná, mennyire örülök ennek, egy kicsit sápadt még, no, szedje össze magát, gyönyörködjön a teliholdban, ég önnel, vannak, akik még annyi évet sem éltek meg, mint maga, mondom, fel a fejjel, amíg még lehet...
Azzal sarkon fordult, és elsietett, a híd végénél álló remek kis söröző irányába, vissza sem nézett, amikor a test zuhanni kezdett, és a víz hatalmasat csobbant a híd alatt...
