Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Így állt Wittgenstein Istennel, erkölccsel, művészettel. Végül tán mindennel. Így állok én most az értelemmel. Nem tudok beszélni róla. Nem látom értelmét. (Pedig korántsem vagyok oly értelmes, mint Wittgenstein.)
Az Őrségből jövök, Nyakas Ferenc biofarmjáról. Erdők, mezők, legelők, juhok, kecskék, marhák, baromfik (de szellemes szó ez!), csüngő hasú vietnámi sertések, nyulak garmadája, egy megmentett őzike – vetettek neki búzát, hogy legelésszen kedvére – tengerimalac, hörcsög, papagáj, póniló. Munka, munka, munka. Nyakas Ferenc és családja (felesége és négy gyermeke) tizennyolc évvel ezelőtt Dunaújvárosból Felsőszenterzsébetre költözött. Egy házzal és néhány állattal kezdték. Ma övék minden amerre a szem ellát, és még azon is túl, a több száz, Isten szabad ege alatt legelésző állat, egy csodás vendégház, virágzó gazdaság. Kora hajnalban kelnek, estig nem állnak meg. Vagy csak épp annyi időre, amíg kedvenc olvasmányainkról elbeszélgetünk. Miképp van idejük olvasni? Ne kérdezzék: van. Pedig Nyakas Ferencnét mindig a konyhában találni: hatalmas fazékban keveri a beoltott tejet, érleli a csodás kecskesajtot, szárítja a gombát. A fiúk otthon maradtak, szüleik életformáját választották. Soha nem látni őket tétlenül. Nyakas Ferenc, ha róluk beszél, dagad a büszkeségtől. Joggal.
(Már régesrég…)
Már régesrég rájöttem én,
kétéltü vagyok, mint a béka.
A zúgó egek fenekén
lapulok most, e költemény
szorongó lelkem buboréka.
Gondos gazdáim nincsenek,
nem les a parancsomra féreg.
Mint a halak s az istenek,
tengerben és egekben élek.
Tengerem ölelő karok
meleg homályu, lágy világa.
Egem az ésszel fölfogott
emberiség világossága.
1937. jan.Nos, ez maga a boldogság. Egy család, mely a maga választotta, szépen felépített élettel elégedett. Napjaikat teendőik formálják, a munka üteme és rendje, és a munkát szívvel-lélekkel végzik. Értelem és érzelem morális alapú harmóniája. (Amiért Jane Austinnál annyit küszködnek a történet szereplői. Igen ezt is javaslom elolvasni, vagy legalább a filmet megnézni, nagyszerűek a színészek.)
Nem, nem kapott el a naiv roham, nem sodort magával a vidéki élet romantikája, nem álmodozom arról, hogy házat vegyek a környéken. Nem látom magamat, ahogy szántok, vetek, amint fejem a kecskét vagy érlelem a sajtot. Tudom, hogy általában akkor fekszem, amikor Nyakasék kelnek, és örülök annak is, hogy ablakomban az orchidea már harmadszor virágzik, mert nem felejtettem el meglocsolni. Egyszerűen csak jó volt ott lenni, és egy kicsit pihentetni illetve szüneteltetni az ingergazdag káoszt, amit a külvilágban tomboló értelmetlenség és rosszul szervezett életünk nap, mint nap pofánkba tol. Arra mindenképp jó volt, hogy most ne legyen kedvem túl sokat okoskodni. (Ráér a jövő héten is.)
Annyi azonban biztos, hogy értelem és érzelem iskoláját – ha tetszik, ha nem – csak egyszerre járhatjuk, ez már régesrég eldőlt. Legfeljebb nem tudunk róla, vagy nem jöttünk még rá, mint József Attila, vagy, ami még rosszabb tiltakozunk, hadakozunk ellene. Vagy bármennyire szeretnénk, nincs oly szerencsénk, hogy a két iskola tapasztalatai és felhalmozott tudása oly magától értetődő szövetségben igazítsák életünket, mint Nyakasékét Felsőszenterzsébeten.
