Ma reggel a gyerekek nem tudtak bemenni az iskolába, mert azt valaki bezárta. A tanárok végül levágták a láncot, és kinyitották az iskola kapuit.
Ma reggel a gyerekek nem tudtak bemenni az iskolába, mert azt valaki bezárta. A tanárok végül levágták a láncot, és kinyitották az iskola kapuit.
Uborkaszezon van. És lám, így igaz: négynapos távollétem alatt az üvegházban annyi uborka nőtt, hogy alig győzöm kovászolni, befőzni, salátát készíteni belőlük, és a szomszédnak ajándékozni őket. Mondom, UBORKASZEZON. De mert a két héttel ezelőtti írásomra érkezett reakciók alapján tudom, hogy minden csak értelem és értelmezés kérdése, a dolog azért ezzel az uborkaszezonnal sem ilyen egyszerű.
Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Így állt Wittgenstein Istennel, erkölccsel, művészettel. Végül tán mindennel. Így állok én most az értelemmel. Nem tudok beszélni róla. Nem látom értelmét. (Pedig korántsem vagyok oly értelmes, mint Wittgenstein.)
Felesége nyitott ajtót. Amikor meglátott, elmosolyodott és barátságosan intett. Beléptem, zavartan körülnéztem, a padlón mindenütt fekete-fehér kockás szőnyeg.
- Itthon van? - kérdeztem tétován, mire az asszonyból kitört a nevetés.
- Hát hol lenne?
Aztán mintha elszégyellte volna magát, kezét szája elé kapta és elhallgatott. Válasza még jobban összezavart, elvégre miért lenne olyan különös, ha valaki nem tartózkodik otthon?
- Gyalog? - kérdezte a belső szobából egy öblös hang.
- Naná, majd lóháton... - gondoltam bosszúsan, és kezdtem megbánni, hogy idejöttem.
- Szerintem inkább egy király...álruhában! - felelt helyettem is az asszony, és éreztem, amint minden lépésemet kíváncsian követi.
- Lépjen csak bátran, még egy kocka, és már bent is van! - szólt a mester, amikor kopogtam.
Hú, megáll az ész és ácsorog, mondja a közhely, s valóban ez így is van, csak nyisd ki a tévét, a rádiót s többet fogsz állni az elképedéstől, mint beindítani az agytekervényeidet. Vagy a legjobb, ha be sem kapcsolod. Lépj ki az otthonodból s máris dilemmába kerülsz, s szintén mellbe vág a sztereotíp felismerés, miért van az, hogy ha az eszem megtelik, a szívem kiürül közben, s fordítva is igaz, olyan mint egy homokóra, s bármennyire szeretném, hogy ne így legyen mégis érzem, van benne valami!
Elgondolkoztam a homoszexuálisokról szóló írásomra érkezett reakciókon, és eszembe jutott, hogy nyilván ki-ki a maga értelmi iskolázottsága alapján olvasta és értelmezte soraimat, így eszerint is reagált azokra. Ami természetes is. Ha montázst készítenék a hozzászólásokból, létrejönne az a „dialektikus egység”, amelyet Hrabal teremtett az olvasói levelekből. Ám ha egyenként veszem őket, a Hrabal által is említett káosz néz csak vissza rám.
Nálunk a kertből nyílt a közért és belőle ágazott le a Patyolat. Hogy pontosan mit és miért is mosattunk ott, azt máig sem tudom, mert otthon azért volt egy szputnyikszerű hatalmas lábasunk, födéllel, és gumicső is jött belőle, de hogy a belsejében minő folyamatok zajlottak le, azt nem foghatta fel egy kisdobos. Ezt akkoriban mosógépnek hívták, képmása talán fellelhető a szocialy - avagy Gazdálkodj okosan! - játék fürdőszobai berendezései közt.
Az értelmes gépek hajnalán átmenetelek az életemen, a gépek meg elbarangolnak a ki tudja hová. Mi értelme az Értelmek Iskolájának? Az Érzékek Iskoláját remélhetőleg láttuk elegen, így tudjuk, hogy szép, szép, csak kár, hogy szomorú a vége. Kicsit visszatérve Menyhárt Jenőhöz: a jövő itt hever előttünk, ott meg egy fa, amiről lejöttünk – hogy jobb legyen!
El tudunk képzelni egyetlen lottó ötöst? Öt árva számjegyet az emberiség kultúrtörténelmében, mióta is a szerencsejátékot feltalálták? Nagyjából ennyi az esélye annak, hogy egyedül vagyunk a kozmoszban, mi magányosnak tűnő világegyetemisták, hajósai a végtelen űrnek… Nem, nem lehet csak a miénk kizárólagosan ez az idő, és tértelenség, valahol más, vagy hasonló létformák börtönében is dörömbölnie kell a létezésnek, tán nem ennyire látványosan, de akkor is. Az „élet él, és élni akar”!