Időről időre szeretünk egyszerűen értelmezni. A polarizált világkép ugyanis a végletekig leegyszerűsíti életünk, tulajdonképpen csak egyszer kell átnyomni a kapcsolót, és minden eldől. Vüklucsity, büklucsity - olvastam annyiszor a Zsigulik belső terének hőmérsékletszabályzóján, és valóban, a szerkezet átmenet nélkül modellezte a sivatagi vagy a szibériai éghajlatot, csak be, illetve ki kellett kapcsolni azt. Ennyi. Ne pöcsöljünk.

Észak vagy Dél? Abba vagy Boney M? Feketén vagy tejjel? Orbán vagy Gyurcsány? Ez legalább tiszta, gondolhatnánk, itt mindenki dönthet, hogy a Daddy Coolt hallgatja szivesebben, vagy a reformokat. Nincs pasztelles átmenet, nincs “jó, de mi van akkor ha”, nincs kibúvó, és nincs bocsánat sem. Ez a jobb – bal katonás ritmusa, a felmérők A és B csoportja, az érem két oldala, és az soha nem fog az élén egyensúlyozni! Egyelőre…


Kedvenc tudományos magazinom augusztusi száma a világvégével riogat, úgy vagy hét oldalon keresztül, afféle strandolvasmány, kellemes kikapcsolódás a bőrrák felé vezető úton. Az ember fiában meg is áll az ütő rendesen, nem tudja eldönteni, van-e még értelme egy milánóival töltött calamarinak, vagy azonnal kezdjen el vadul inni, esetleg a kettőt kombinálva, mint jó római, midőn meglátja a barbár porfelhőt a horizonton. Hamarosan itt lesz, gondolom magamban, és az a kevéske nyaralás is azonnal lehúzható elmém el - el duguló reterátjában, hiába a család, a barátok és az a gyönyörű piros hosszúcsúzda egészen a festői horvát tenger habjaiba… mindennek vége. Csukott szemmel zuhanok. Nincs mese, az emberiség kipusztul, a flóra, fauna jelentős részével együtt. Tán egy nagy tömegű fémaszteroida becsapódása, vagy teljes eljegesedés miatt (ez utóbbit már egy interplanetáris köd okozza), esetleg nanotechnológiával vivott totális háború vet véget kedves mindannyiunknak, nem mindegy? Hamarosan itt lesz.

“…ezek a történetek talán nem felelnek meg a kényes izlésnek, de legalább eléggé groteszk hangzásuak és kificamodottak ahhoz, hogy többé ne építsünk azon mesterkéletlen történetek természetes, vagy intuitív megértésére, melyeket állitólag a zöld gyepen táncoló falusiak szoktak előadni. Egy valódi kozmológiai hasonlat minden, csak nem intuitív.”
A fajok kihalása 85-95 százalékos, a bioszféra esélye rövid távon nagyon rossz, de – nyugtat meg az egyébként nyolc különböző bolygóhalálnemet részletesen elemző szerző – pár száz millió év alatt regenerálódni fog. Csak zakatolnak az adatok szörnyű ívemben, lefelé. Hasonló időintervallumra lenne szükségem nekem is, miután hatalmasat csobbanok a sós lében, hogy partravergődjek, hogy rissz, rossz úszóim lassan karmokban végződjenek ismét, hogy lüktető halántékomon varasodjék a hasiték, hogy levegőért kapkodjak minduntalan a felszínre törve, míg nyomomban pikkelyek hullanak alá, és ismét szőrruhában vethetem meg remegő lábaimat a szárazon. Szánalom. Egy kicsit még stírölöm a tenger fenekét, aztán magamhoz térek. Vüklucsity, kezdhetjük előről.

Mi ez a végletesség részemről? Mi ez a fekete, fehér, igen, nem? Miért a megváltásban keresem az angyalt (is), miért nem a részletekben?


Épp tizedik esztendeje olvasom Giorgo de Santillana és Hertha von Dechend Hamlet malma, értekezés a mítoszokról és az idő szerkezetéről könyvét, újra és újra elveszve a részletekben. Mert abban bizony gazdag, de annyira, hogy megfájdul az ember feje. Kegyelmi állapot ez, mert tán saját ostobaságom, alulműveltségem, és persze ambicióim hajtanak, hogy átrágjam magam a közel ötszáz oldalon, mégis, találok minden mondat mögött másik száz mondatot, és ez teljes érzés. Ajánljam? Legyen. De csak annak, ki képes letenni a globális terheket. Azok cipelésével ugyanis nem oldódik meg semmi.