Csöndesen, némán töprengve, agyongondolt elképzeléseimmel sétálok az utcán, vajon érdemes-e még egyáltalán, vajon kisüt-e még a nap, nem akarom, hogy így lássanak az emberek, nem szeretném, ha így kellene látnom most őbennük saját magam...

„A kúria legintimebb helye nem az ebédlő, vagy a fogadó, vagy a könyvtár. Itt valami olyasmi született, amit a föld egyetlen pontján sem látni. Ez a méhes. El kell képzelni Berzsenyit nyáron, a sugárzóan forró napon, augusztusban, amikor ebéd után a szikrázó udvaron átmegy, hóna alatt Horatiusával és néhány papírral, amelyre ódájának vázlatát vetette.”

Testvérem hét eleji cikkének ingerlő címet adott: Orbán vagy Gyurcsány? A címet az írás mondandója ironikus jelentéssel ruházza fel, de ez sem menti meg attól, hogy kiváló reklámfogássá váljon. Az olvasottság nyilván soha nem látott méretű, a hozzászólók, akik szintén igen sokan vannak, fittyet hányva a témának, előrehozott választást tartanak: elkezdtek szavazni. (Tisztelet a kivételnek, és hála szigetnek, aki a vagyra szavazott!)

Reggelente félig álmosan levánszorgok a teraszra. Ilyenkor friss még a levegő, jól esik beleszippantani kitágult orrcimpákkal, így kezdem a napot. Azután odamegyek a konyhapulthoz s elkezdem a napi rítusaimat. Kávéfőzés, reggelikészítés a családnak, s ebben semmi különleges nincsen, mondhatni hétköznapi dolgok.

A nyár heves, a kasza egyenes. Egész nap hideg fröccsöt kéne inni, úgy lenne csak tán kibírható. A légkondicionált irodák népe hunyorogva cigizik a járdán, és fel sem tudja fogni, hogy az útfelújításnak nevezett, sokezer éves eszközökkel kivitelezett baszódás hogy bírható ki az ötven fokban. A városban mindenki szenved, és iszik.

...mondjuk, ha hirtelen csend támad a társaságban. Az egyik legemlékezetesebb ilyen angyali „filmcsend” számomra a Sörgyári capriccio híres jelenete, bizonyára sokan ismerik. Egy picinyke részlet csupán a filmből, de angyal kíséri – ahogyan Pepint és Maryskát a kémény tetejére, ahogyan a félnótás szent bolondot a Hóvirágünnepben, az éjféli pacalleves tragikus útvonalán, ahogyan...

Időről időre szeretünk egyszerűen értelmezni. A polarizált világkép ugyanis a végletekig leegyszerűsíti életünk, tulajdonképpen csak egyszer kell átnyomni a kapcsolót, és minden eldől. Vüklucsity, büklucsity - olvastam annyiszor a Zsigulik belső terének hőmérsékletszabályzóján, és valóban, a szerkezet átmenet nélkül modellezte a sivatagi vagy a szibériai éghajlatot, csak be, illetve ki kellett kapcsolni azt. Ennyi. Ne pöcsöljünk.