Kocsis Péter úr volt szíves meginvitálni minket egy kis csehországi kirándulásra még a kapolcsi Hrabal-kiállítás során. Hát nem kellett sokáig győzködjön. Pelikán elvtárs szavaival élve, akkor még nem tudtuk, hogy békaemberekkel fogunk találkozni. Belecsöppentünk a középkorba.

A város Budapesttől 420 km-re található, ez kényelmetes 5 óra alatt megtehető, persze van, hogy az ember vagy az autó beleszalad holmi balesetbe. A mi esetünkben ebből származó dugó volt a plusz 1 óra okozója.

Kocsis Úr szerint Èeský Krumlovot mostanában kezdik csak igazán megismerni a magyar turisták. Hogy ennek mennyi köze van a Kultúrparthoz, személyéhez, már megjelent és készülő könyveihez… Egyébként szokjanak is ide. Érdemes: romantikus, középkori hangulatot árasztó éttermek, ódon utcák, sejtelmes épületek, gigantikus várkastély, horgászparadicsom és nem utolsósorban csodálatos természeti környezet, amely a vízitúrázók számára is ideális terep. A városi színházat is ajánlanám, merthogy akad, de ki beszél itt csehül?


Persze minek magyarázok egy várost, ami 1992 óta az UNESCO-világörökség része? Nem egy utca, nem egy épület. Az egész. Valami csoda folytán mégsem azt érezzük, hogy egy múzemban sétálunk. Él, lélegzik, naprakész. Miközben tombol a történelem. Kelta kegyhely, alkimista központ, jezsuita épületek, náci székhelyek, szovjet megszállás. Valami '68…

Meglepődve hallom, hogy igazából '68-on túltették magukat a csehek – már ami minket illet. '67-et nem igazán tudják megbocsátani. Mármint 1867-et. Szerintük Deák úr ötlete betett a Monarchiának. Na, ezért ki fog bocsánatot kérni? '68-ért megtette Cserhalmi. Mi a Kocsist javasolnánk, de még húzódozik.

Szóval annyi minden ismerős itt: „a huszadik században a II. világháborúban a nácik egyik székhelye volt, ezt követően pedig kitelepítették a német lakosságot, a várkastély és az egyházi intézmények állami kézbe kerültek, de az 1968-as szovjet megszállás is mély nyomokat hagyott Èeský Krumlov életében. 1989 óta azonban évről-évre rohamosan fejlődik a város és vidéke, és csak remélhetjük, hogy egy ideig így is marad ez a békekorszak.”

Péter szerint egyébként minimum egy nagyon hosszú hétvége kell, hogy legalábbis belekóstolhassunk mindabba a csodába, amit a város hordoz. Nekem mondjuk elég volt az első 100 méter, hogy eldöntsem, visszajövök. Talán ezért is nem kapkodtunk. Nagy sajnálatomra az egyetlen teljes mértékben fennmaradt Barokk Színházba nem jutottunk be. Jelmezestől, kellékestől (mármint nem az egykori kellékessel, bár annyi itt a kísértet, hogy ki tudja…), az eredeti színpadtechnikával, díszletekkel várja a látogatókat. Fájdalom, naponta mindössze négy, egyenként húsz fős csoport juthat be. Szóval erre érdemes előre készülni. Kis szerencsével az ember akár olyankor is érkezhet, amikor pont az évi 2, azaz kettő előadás valamelyikét megtekintheti.

Nekünk maradt a Moldva folyó, a séták a külső és belső városrészt összekötő 4 hídon, a kísértetkeresés. A Városháza homlokzatán található jelmondatra egyébként érdemes odafigyelni: „Audi, vice et tace – si vis vivere in pace”, azaz „Hallj, láss és maradj csendben, s megmaradhatsz békességedben”.


Van is miről hallgatni - Krumlovot az alkimisták dél-csehországi Mekkájaként is emlegették, és Prága után az aranycsinálók legismertebb székhelye volt. Arról, hol is folytak kísérleteik, csak sejtések vannak.

Szerencsére nem akadt utunkba a Fehér Asszony, hiszen nem a Rózsa-szállóban laktunk. Ez valaha jezsuita kollégium volt. A hölgyről az a legenda járja, hogy fekete kesztyűben halálhírt hoz, fehérben pedig esküvőt, gyermekáldást jelent. Vergiliusunk szerint ez már eleve benne van a szálló szolgáltatásaiban. Pontosabban az árban. Egyébként tömérdek panzió mellett haladunk, 3-4000 forintért akad szállás bőven. Szállásügyben érdemes tájékozódni, ha valaki érzékeny a misztikára. Javasolt kerülni az egykori alkimista központokat, a Kristynka panziót valaha boszorkánycsalád lakta (minden csajt Annabellának hívtak), a Cikánska jizba-ban ördögien zenélnek a cigányok Marika képe alatt. Róla csak annyit, hogy Annabella barátnője volt. Jó, de melyiké?

De Krumlov lakosa volt Jusztina, a szépséges kurtizán is, aki a Latrán-utca alsó sarokházában űzte tevékenységét, amely ma pizzéria, egykor pedig kávéház volt. Na, vele se sikerült találkozni.

Bezzeg a Szomjazó vándor! Egyrészt magyar volt, másrészt kiitta az összes kocsma borát, és szomjan halt. Vele asszem, összefutottunk…