93 esztendős korában elhunyt a világ alighanem leghíresebb cipészének majdnem olyan híres fia... Őrá emlékezve tekintjük át a világhírű cipőgyár és megteremtője történetét, amely ma is tanulságokkal szolgálhat... A legendás Tomá¹ Ba»a nem volt akárki, nem árt néhány érdekesség említésével áttekinteni gazdag életrajzát.

Amennyiben a cipőnek, a lábbelinek létezik kultúrája, márpedig miért ne létezne, nos, akkor Ba»a úr és most elhúnyt fia feltétlenül e kultúra megteremtői közé tartozott...

Melyik magyar turista ne keresné fel valamelyik Ba»a-cipőboltot, legtöbbször a Vencel-tér aljánál található többemeletes nagyáruházat? A Magyarországon is jól ismert Ba»a-cipők története a XIX. században kezdődött. A hosszú generációk alatt cipészségből élő Ba»a-család egyik tagja, Tomá¹ két testvérével 1894-ben alapította meg a csehországi Zlín városában cipőgyárát, amely pár év alatt az Osztrák-Magyar Monarchia leghíresebb üzeme lett. A kézzel készülő cipők iránti kereslet hamarosan többszöröse lett a kínálatnak, és Ba»a 1904-ben Amerikába látogatott, hogy megismerkedjen az ottani gyártási technológiákkal. Egyszerű cipőgyári munkásként dolgozott éveken át, majd Angliában és Németországban folytatott tanulmányait követően visszatért hazájába, hogy megvalósítsa mindazt, amit látott.


Mindenekelőtt gépesítette üzemét, majd az egyre növekvő haszonból tovább modernizálta gyárát. 1917-ben már négyezer munkást foglalkoztatott, ám ekkor jött el a gazdasági válság ideje. Ba»a nem tétovázott: árait negyven százalékkal csökkentette, ám ezzel együtt ugyanilyen mértékben munkásainak bérét is. Ezek voltak azok a lépések, amelyeknek a túlélést köszönhette, és amelyeket az ő korában csak nagyon kevesen mertek megvalósítani.

A további siker feltétele azonban a gyártás kiadásainak jelentős csökkentése volt, amit Ba»a az ún. „futószalag-termeléssel” ért el, oly hamar, hogy 1924-ben már háromszoros mennyiséget állítottak elő, feleannyi költséggel. Akkoriban az egész világon órabérben vagy teljesítménybérben dolgoztak a munkások, akárcsak manapság – a cseh cipész azonban e téren is újított. Minden üzemegység külön elszámolást vezetett, és a heti értekezleteken az egységek termelése alapján kapták meg fizetésüket az ott dolgozók. Keresetük egy részét kapták csak meg készpénzben, a többit egy elkülönített számlára tette a vezetőség minden egyes dolgozónak. Ebből vonták le alkalmanként a büntetéseket, illetve ehhez tették hozzá a jutalmakat. Ha valaki otthagyta az üzemet, a teljes összeget rendelkezésére bocsátották, a kamatokkal együtt. Ez a rendszer lehetővé tette, hogy a távozók saját üzletet nyithattak vagy önálló vállalkozásba kezdtek. Másrészről a tulajdonos ezekből a félretett pénzekből fejleszthette gyárát, anélkül, hogy bankokhoz kellett volna fordulnia hitelekért. Amint elhíresült mondása tartja: „Mindenki lehet gazdag. A szegénység – kifogás, a jólét – kötelesség”.

A szokatlan módszereket azonban nem csupán a modernizálásban, a termelésben és a fizetéseknél alkalmazta. Külön gondot fordított munkásainak szociális helyzetére. Sorra nyitotta meg boltjait és gyárait, ahol kizárólag az adott régióban lakókat alkalmazta. Olcsó és minőségi szállást biztosított nekik, kantin-étkeztetést, egészségügyi ellátást és kedvezményeket a kórházi kezelések során.

Ba»a úr ráadásul minden munkába lépő dolgozónak kíváncsi volt – ahogyan ma mondanánk – menedzseri képességeire. Saját, erre a célra létesitett előiskolába járatta a jelentkezőket, és akit tehetségesnek itélt, az előtt nyitva állt a gyors karrier lehetőségének kapuja. Ezek a kiválasztottak jelentős szerepet töltöttek be a háboró utáni Csehszlovákia gazdasági életének felvirágoztatásában.

A harmincas évek elején, amikor a gazdasági válság a legtöbb ország életét meghatározta, amikor a legtöbb üzem tönkrement, Ba»a a világ legnagyobb cipő-exportőre lett. Amint egy akkori interjúban mondotta: „mi sohasem fogunk félni a konkurrenciától. A világ fele mezitláb jár, és csak az emberiség öt százaléka hord jó cipőt...” Ebben a korban sok fejlődő országban a „Ba»a” szó azonossá vált a cipővel, mivel éppen a Ba»a márka volt az, amely ezt a találmányt elsőként juttatta el az adott térségbe!

1931-ben a családi vállalkozásból részvénytársaság lett, és leányvállalatokat alapított szinte minden földrészen. A divat követése és a reklám-tevékenység is azt mutatja, hogy Ba»a úr módszerei messze megelőzték korukat. Gyártottak zoknit, harisnyát, autógumit, textiliákat, és cipész-szerszámokat is. A cégnek saját villamosenergia-üzeme volt, saját építővállalata emelte az újabb és újabb házakat, kórházakat és étkezőket alkalmazottjai számára, de hamar kiépítette országos hálozatát cipőboltjainak és cipőjavító-üzemeinek is. Zlínben saját filmstúdiót alapított, ahol kezdetben csak reklámfilmjeit készítették, de hamarosan a cseh animációs filmek fellegvára lett belőle.

És mindez semmi ahhoz képest, hogy – a növekvő export a szállitás modernizálását követelte meg – saját repülőgyárat alapított, önálló légitársaságot hozzá, és gépei világszerte híressé váltak. Sajnos, halálát is a repülés iránti rajongása okozta: 1932-ben, amikor éppen újabb jelentős lépésre szánta el magát a modernizáció terén, Svájcba indult, hogy jelen legyen egyik új leányvállalata megnyitásánál. Gépe a sűrű ködben eltévedt és lezuhant. 56 éves volt.

Utódai 1948-ban, a kommunista fordulat idején emigráltak, Zlínben államosították a gyárat, és ekkortól negyven évig szerte a világon gyártottak és árultak Ba»a cipőket, csak éppen Csehszlovákiában nem. Alighanem ez volt az egyetlen „betiltott cipő” a kommunizmus alatt... A nagy előd fia tehát most, 93 esztendősen húnyt el. Hogy a remek lábbeliknek köszönhette-e hosszú földi pályafutását, azt nem tudhatjuk: de e történet hallatán talán azok is betérnek majd a Ba»a-cipőboltokba, akik eddig nem tették…