93 esztendős korában elhunyt a világ alighanem leghíresebb cipészének majdnem olyan híres fia... Őrá emlékezve tekintjük át a világhírű cipőgyár és megteremtője történetét, amely ma is tanulságokkal szolgálhat... A legendás Tomá¹ Ba»a nem volt akárki, nem árt néhány érdekesség említésével áttekinteni gazdag életrajzát.
Amennyiben a cipőnek, a lábbelinek létezik kultúrája, márpedig miért ne létezne, nos, akkor Ba»a úr és most elhúnyt fia feltétlenül e kultúra megteremtői közé tartozott...Melyik magyar turista ne keresné fel valamelyik Ba»a-cipőboltot, legtöbbször a Vencel-tér aljánál található többemeletes nagyáruházat? A Magyarországon is jól ismert Ba»a-cipők története a XIX. században kezdődött. A hosszú generációk alatt cipészségből élő Ba»a-család egyik tagja, Tomá¹ két testvérével 1894-ben alapította meg a csehországi Zlín városában cipőgyárát, amely pár év alatt az Osztrák-Magyar Monarchia leghíresebb üzeme lett. A kézzel készülő cipők iránti kereslet hamarosan többszöröse lett a kínálatnak, és Ba»a 1904-ben Amerikába látogatott, hogy megismerkedjen az ottani gyártási technológiákkal. Egyszerű cipőgyári munkásként dolgozott éveken át, majd Angliában és Németországban folytatott tanulmányait követően visszatért hazájába, hogy megvalósítsa mindazt, amit látott.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-09-02/7832724/kocsis_meghalt_tomas_bata.jpg)
Mindenekelőtt gépesítette üzemét, majd az egyre növekvő haszonból tovább modernizálta gyárát. 1917-ben már négyezer munkást foglalkoztatott, ám ekkor jött el a gazdasági válság ideje. Ba»a nem tétovázott: árait negyven százalékkal csökkentette, ám ezzel együtt ugyanilyen mértékben munkásainak bérét is. Ezek voltak azok a lépések, amelyeknek a túlélést köszönhette, és amelyeket az ő korában csak nagyon kevesen mertek megvalósítani.
A további siker feltétele azonban a gyártás kiadásainak jelentős csökkentése volt, amit Ba»a az ún. „futószalag-termeléssel” ért el, oly hamar, hogy 1924-ben már háromszoros mennyiséget állítottak elő, feleannyi költséggel. Akkoriban az egész világon órabérben vagy teljesítménybérben dolgoztak a munkások, akárcsak manapság – a cseh cipész azonban e téren is újított. Minden üzemegység külön elszámolást vezetett, és a heti értekezleteken az egységek termelése alapján kapták meg fizetésüket az ott dolgozók. Keresetük egy részét kapták csak meg készpénzben, a többit egy elkülönített számlára tette a vezetőség minden egyes dolgozónak. Ebből vonták le alkalmanként a büntetéseket, illetve ehhez tették hozzá a jutalmakat. Ha valaki otthagyta az üzemet, a teljes összeget rendelkezésére bocsátották, a kamatokkal együtt. Ez a rendszer lehetővé tette, hogy a távozók saját üzletet nyithattak vagy önálló vállalkozásba kezdtek. Másrészről a tulajdonos ezekből a félretett pénzekből fejleszthette gyárát, anélkül, hogy bankokhoz kellett volna fordulnia hitelekért. Amint elhíresült mondása tartja: „Mindenki lehet gazdag. A szegénység – kifogás, a jólét – kötelesség”.
A szokatlan módszereket azonban nem csupán a modernizálásban, a termelésben és a fizetéseknél alkalmazta. Külön gondot fordított munkásainak szociális helyzetére. Sorra nyitotta meg boltjait és gyárait, ahol kizárólag az adott régióban lakókat alkalmazta. Olcsó és minőségi szállást biztosított nekik, kantin-étkeztetést, egészségügyi ellátást és kedvezményeket a kórházi kezelések során.
Ba»a úr ráadásul minden munkába lépő dolgozónak kíváncsi volt – ahogyan ma mondanánk – menedzseri képességeire. Saját, erre a célra létesitett előiskolába járatta a jelentkezőket, és akit tehetségesnek itélt, az előtt nyitva állt a gyors karrier lehetőségének kapuja. Ezek a kiválasztottak jelentős szerepet töltöttek be a háboró utáni Csehszlovákia gazdasági életének felvirágoztatásában.
A harmincas évek elején, amikor a gazdasági válság a legtöbb ország életét meghatározta, amikor a legtöbb üzem tönkrement, Ba»a a világ legnagyobb cipő-exportőre lett. Amint egy akkori interjúban mondotta: „mi sohasem fogunk félni a konkurrenciától. A világ fele mezitláb jár, és csak az emberiség öt százaléka hord jó cipőt...” Ebben a korban sok fejlődő országban a „Ba»a” szó azonossá vált a cipővel, mivel éppen a Ba»a márka volt az, amely ezt a találmányt elsőként juttatta el az adott térségbe!
1931-ben a családi vállalkozásból részvénytársaság lett, és leányvállalatokat alapított szinte minden földrészen. A divat követése és a reklám-tevékenység is azt mutatja, hogy Ba»a úr módszerei messze megelőzték korukat. Gyártottak zoknit, harisnyát, autógumit, textiliákat, és cipész-szerszámokat is. A cégnek saját villamosenergia-üzeme volt, saját építővállalata emelte az újabb és újabb házakat, kórházakat és étkezőket alkalmazottjai számára, de hamar kiépítette országos hálozatát cipőboltjainak és cipőjavító-üzemeinek is. Zlínben saját filmstúdiót alapított, ahol kezdetben csak reklámfilmjeit készítették, de hamarosan a cseh animációs filmek fellegvára lett belőle.
És mindez semmi ahhoz képest, hogy – a növekvő export a szállitás modernizálását követelte meg – saját repülőgyárat alapított, önálló légitársaságot hozzá, és gépei világszerte híressé váltak. Sajnos, halálát is a repülés iránti rajongása okozta: 1932-ben, amikor éppen újabb jelentős lépésre szánta el magát a modernizáció terén, Svájcba indult, hogy jelen legyen egyik új leányvállalata megnyitásánál. Gépe a sűrű ködben eltévedt és lezuhant. 56 éves volt.
Utódai 1948-ban, a kommunista fordulat idején emigráltak, Zlínben államosították a gyárat, és ekkortól negyven évig szerte a világon gyártottak és árultak Ba»a cipőket, csak éppen Csehszlovákiában nem. Alighanem ez volt az egyetlen „betiltott cipő” a kommunizmus alatt... A nagy előd fia tehát most, 93 esztendősen húnyt el. Hogy a remek lábbeliknek köszönhette-e hosszú földi pályafutását, azt nem tudhatjuk: de e történet hallatán talán azok is betérnek majd a Ba»a-cipőboltokba, akik eddig nem tették…