Bevallom férfiasan, hogy nem szeretem a maszkokat. (Ki szereti?) A dupla arcbőr alá rejtett mosoly-szósszal leöntött „Hello, mi van veled”-et. Az érzéketlenül udvarias, nyálkás megszólítást. Maradéktalanul hiszek a barátságban és a tiszta emberi kapcsolatokban. Jöhet a globális izzadás, a vízhiány, a termőföldek eltűnése, a biobenzin, az esőerdők S.O.S fullasztó lihegése, én akkor is azt mondom - hiszek az emberben.
Az emberi kapcsolatok tanulhatósága érdekel. Kapcsolatépítés. Kereteink, korlátaink szélesítése, a kerítések lebontása. Irány a szomszéd! Baráti, pár- és munkatársi kapcsolatot tanulni kell. A megismerés lehetőségeinek gigabájtjai végtelen tárhellyel rendelkeznek. Biztosan elmenti?
Éppen ma beszélgettem egy színházi rendező ismerősömmel a fiatalságról, hogy a megalkuvási kényszer az érvényesüléshez népszerűbb lenne, mint a szent harcok, a hittel az eszmékért? (Szent Johannát rendez) Tényleg, hol vannak az eszméink? A mai széthullónak titulált világban igenis keresi az ember önmagát. A megoldást. A mentőövet. Erről írt Novák Péter barátom heti cikkében is. Mi a cimkéje, logója az életemnek, amit felragaszthatok valamire, ami nem biztos, hogy én vagyok, de szeretnék az lenni. Mi is az a hajó, amiben evezhetek, óriás gőzős oldalára írt Pénz felirattal, mert kell a meló, meg a család, mert erre kényszerítenek? Elvállalok mindent. Felszállok minden járgányra s közben elveszítem a haverokat, ismerősöket. Régebben még megtehettem, hogy felhívtam egy barátomat: Szia, én tényleg azért kereslek, mert régen láttalak s hiányzol. Mert amikor nyakig voltam a slamasztikában, segítettél, mert értékes gondolataid voltak, amik túllendítettek a holtpontjaimon. Mert mozaik vagy az életem hatalmas Pompeii falán. Apropó! Régen hadrianusi-kínai falakat kellet húzni több száz s ezer kilométer távolságokra, hogy az ember nehogy másokkal összeakadjon, mert annak végzetes következményei voltak. A népek eltűntek, a fal megmaradt. De jó lenne, ha fordítva lenne!
Szeretlek. Bővebben? Nem szeretlek. Az őszinteségünk „őszinte szándékkal” ajtajait hogyan nyitogatjuk egymásra? Azért valljuk be őszintén, a szeretetet is tanulni kell. Ebben a mérgezett egér rohanó világban, a mindenki csináljon azt, amit jónak lát ködében a legelső veszély az emberi kapcsolatok szétesése. Hagyjuk? Tudunk-e fordítani rajta? Rajta! A National Geographic legutóbbi számában a termőtalaj pusztulásáról írnak requiemet. De nem ez érdekel. A megoldás. Az ember képes a változtatásra, bővül a tudása és felismer. Mert az is kell. Mikor felismerés-pofont kapsz, néha észhez térsz! És találtak megoldást sok helyen, Kínában, a Szaharában fáradtságos, hihetetlen energiákkal kapálnak, ásnak, s termővé teszik a terméketlent. Mégis az döbbentett meg, hogy igazából azok problémája ez, akiket érint. Messze van, kit érdekel? A hozzáállásunk helyes-e? Nekik igen. Felvillanyozódtam. Átkormányozhatnánk-e abba a sávba, ahol emberek száguldanak? Ásók s kapák, ássatok belénk!
Bevallom őszintén azt is, ha felütöm az újságot, kinyitom a rádiót, igazából nem érdeleknek a rossz hírek, bár jót szinte nem hallok. Miért van az, hogy a rossznak van hírértéke? Emlékszem, volt a tévében, talán a 3-as csatornán napi vagy esetleg heti egyszer fél óra, ahol csak Jót lehetett hallani. Manci néni 105 éves szülinapja a Wekerle-telepen. 50 kg-os élelmiszercsomagot találtak egy roma család ajtaja előtt. Ma szünnap volt a vágóhídon. Hm, kit érdekel? Ennyire kifordultunk volna? Javaslom, a Jó hír 10 millió évvel ezelőtti üzenet-dinóinak kiásását! Apropó hír és információ! És tényleg őszintén kérdezem, az internet szörfözés közben - mert az fontos ugye - az információs-világhálóba belegabalyodva, Tudásra is szert teszünk vagy csak szöfdeszkára futja? Letöltöm, áthelyezem, alkalmazom-e az életem fájljaiban, hogy mások is lássák? Jobban ismerem-e az összes letölthető film weboldalát, mint a szomszédomat?
Az sem titok, hogy a szeretetről már milliónyi bőrt lehúztak, rózsaszín papírfelhőktől kezdve a vaskos kötetekkel telt könyvtárakig. Akár hívő, akár nem, erre mindannyiunknak szüksége van. Úgy gondoljuk, mindenki másképp csinálja, így én is. Nem tudom, annyi biztos, hogy én annak a szeretet-hitét tudom elfogadni, aki éli is azt, amit beszél. A salamoni „aki mást felüdít, maga is felüdült”. Persze, ehhez szentnek kell lenni, s azok nem vagyunk ugyebár, hát hogyan akkor? Tanulni, tanulni, tanulni ezt már Lenin is tudta. Én magam is úgy gondoltam ötven egynéhány évesen van fogalmam a szeretetemről. De tévedtem. Volt még pár tégla a hadriánusi falaimban. Rá kellett jönnöm, tanulható. Kell. Előfordult-e már veled, hogy telefonon felhívnak, és azt mondja a barátod, a házukat nektek adják, nagy kerttel cakumpak az utolsó csavarig mindent? Éppen akkor kerestünk lakást. Bang! Van egy másik barátunk, akivel együtt dolgozom. Hogy könnyebben menjen a munkakapcsolat, odaadta az autóját, a hitelkártyáját és a lakását is. Hm? Talán valakinek az jut eszébe, nem voltak normálisak? Egyébként mindketten külföldiek, misszionáriusok. Itt éltek köztünk. Hihetetlen, de igaz, mert manapság ilyen is létezik. Jó hír? Tanultam, s igyekszem, mert ebben hiszek, mert ennek van értelme.