„Mintha sem alva sem ébren feküdtem volna végignézve egy hosszú szürke folyosón ahol minden szilárd tárgy valószínűtlen amit tettem mind amit éreztem mind önmaga értékének tagadása és arra gondoltam ki vagyok az nem vagyok én aki nem vagyok az aki.” A MERLiN próbatermében a Spidronműhely F. G. Lorca életművének második befejezett színpadi művének ősbemutatójára készül.

Az eredetileg ’Az idő legendája’ alcímet viselő darabhoz Európa-szerte ritkán nyúlnak színházi alkotók, hiszen a húszas évek szürrealizmusa jegyében, még a bohém Buñuel és Dali társaságában élő fiatal szerző által megírt darab a ma embere számára nehezen dekódolható.
Éppen ezért a társulat és meghívott vendégszereplői a Lorca szöveget ugyan a próbafolyamat erős vázaként kezelték, de saját élményanyagukkal, az előadás során kialakuló szituációkra való improvizációkkal kiegészítve úgymond „áthangszerelték” azt a mai néző számára. Így a társulat intenciója szerint a végeredmény egy fogékony közönséggel találkozva olyan alapvető kérdések hordozójává válhat majd, mint a „mit gondolok az emberi kapcsolatokról, hol a helyem a világban, ki vagyok, mit akarok...”.

Módszerünk ugyan még nem nevezhető fizikai színháznak, de a Don Juanhoz hasonlóan testünk fizikai valóját a maga összetettségében és anyagszerű voltában, önnön határait próbálgatva kell használnunk a játék során. Elmeséljük egy identitásválság és egy szerelem történetét, miközben arra is keressük a választ, hogy hogyan lehetséges az, ha minden stimmel két ember között, ugyanakkor mégis minden egyfajta „elcsúszásban” van a boldog beteljesüléshez.”

„Az idő legendájában egy fiatalember belső vívódása vetül ki a ’szeretni-nem szeretni’, az ’élni-nem élni’, a ’cselekedni-ábrándozni’ ellentétpárok pólusai között. A megjelenített figurák is tulajdonképpen kivetítik, megsokszorozzák az főszereplő énjeit, a könyvtárszobába visszahúzódó szerelmes fiútól kezdve a feminin és maszkulin jellegű absztraktabb énekig. Az eredetihez képest nagyobb változás a cselekményben, hogy a szerelmi háromszög két női szereplőjét, a menyasszonyt és a gépírónőt a főhős szétszóródásával ellentétben egy női alakba vontuk össze. Bár nem egy lineáris, cselekményközpontú történetről van szó, sok humorral, pergő ritmussal ügyelünk arra, hogy ne maradjon lila ködben az előadás.”
Aki tehát kíváncsi Lorca másik arcára, ne csak Dali többértelmű képén nézegesse a Gala alakjába becsempészett portréját, és ne is csak a nemrég nálunk koncertező Leonard Cohen ’Take This Waltz’ című dalát dúdolgassa, hanem nézze meg a Merlin első idei bemutatóját; vegyen részt a Spidronműhely nyilvános színházi kísérleteiben...
R: Tompa Ádám
Zene: Pap Gábor
SZ: Csúz Lívia, Mózes Balázs, Jászberényi Gábor, Horváth Kristóf, Réthelyi András, Jáger Szabolcs
Bemutató: MERLiN próbaterem, 2009. szeptember 10. (CS), és 11. (P), 19.00