A britek szerint a röntgenkészülék a legfontosabb találmány. A londoni Tudomány Múzeumának felhívására ötvenezer szavazat alapján állt össze a múltra, jelenre és jövőre a legnagyobb hatást gyakorló találmányok tízes toplistája.
A britek szerint a röntgenkészülék a legfontosabb találmány. A londoni Tudomány Múzeumának felhívására ötvenezer szavazat alapján állt össze a múltra, jelenre és jövőre a legnagyobb hatást gyakorló találmányok tízes toplistája.
Barack Obama amerikai elnök az általa meghirdetett átláthatósági program jegyében nyilvánosságra hozta, megválasztása óta kikkel és miről tárgyalt eddig a Fehér Házban.
Filmsztárként mindent elért már Matt Damon, ezért hamarosan rendezni szeretne. – Clint Eastwood 39 évesen állt először a kamera mögé, én is pont ennyi vagyok most, tehát nem késtem le semmiről – magyarázza a színész.
Tizedik születésnapját ünnepli a révkomáromi (Komárno) RÉV-Magyar Kultúra Háza, a hely, ahol 1999-ben egy fedél alá került a gasztronómia és a művészet. Ebből az alkalomból szombaton kiállítással és koncerttel ünnepelnek a központban.
Hiába az egyik legnagyobb sztár fia, a nemsokára hatéves Charles Crowe csak egyetlen olyan filmet látott, amelyben édesapja szerepel.
Steve Martin és Alec Baldwin kapta az Oscart - nem a szobrot, hanem az Amerikai Filmakadémia gálájának műsorvezetői tisztét.
November 18-án lép fel Diana Krall a Budapest Arénában. A művésznő Quiet Nights nevű turnéjával érkezik hazánkba, és egy meglehetősen bensőséges hangulatú, csendesebb előadásra számíthat a közönség.
Húsz éve, 1989. november 6-án halt meg Makay Margit színésznő, érdemes és kiváló művész. Miskolcon született 1891. augusztus 4-én, apja huszárkapitány, anyja egy földbirtokos lánya volt.
Janikovszky Éva emlékére avattak táblát egykori lakhelyén Budapesten, a Bazja utca 8. számú ház falán szerdán. Balassa Anna, a Móra Könyvkiadó nyugalmazott főszerkesztője felidézte, hogy az író 48 évig, 2003-ban bekövetkezett haláláig lakott a házban és ott alkotta életműve jelentős részét.
A legnagyobb megtiszteltetés a hollywoodi sztárok számára, ha a New York-i Broadway valamelyik színpadán tündökölhetnek, és a sorból Scarlett Johansson sem akar kimaradni.
Esterházy Péter Harmonia Caelestis című regénye alapján készült zenés darabot mutat be pénteken a bécsi Burgtheater színház.
Nagyon meglepődött Steve Martin, amikor óriási sikert aratott első bendzsólemeze, a The Crow: New Songs for the Five-String Banjo. A jó nevű komikus régen beleszeretett a klasszikus amerikai hangszerbe, de csak nemrég mert előrukkolni a lemezével, amely már két nemzetközi díjat is kapott.