Június első hétvégéjén már pazar bemelegítő programokkal lehet készülni a vakációra a T-Home Gyerek Szigeten. Lesz zene-bona, vígasság, kézműveskedés, Bohóctanya, drámajáték, utcaszínház, sportprogramok, véradás és Víz Sziget.
Június első hétvégéjén már pazar bemelegítő programokkal lehet készülni a vakációra a T-Home Gyerek Szigeten. Lesz zene-bona, vígasság, kézműveskedés, Bohóctanya, drámajáték, utcaszínház, sportprogramok, véradás és Víz Sziget.
A kosárlabda-sport élő legendája, a MiZo Pécs női kosárcsapatának korábbi, jelenleg a Szpartak Moszkva kosaras lányainak edzője végre megtalálta az igazit. Háromszázhatvanegyen jelentkeztek a mesteredző felhívására, közülük egy pécsi zenész lett a szerencsés.
Vége a dalnak, legalábbis madárdalnak: nem szolgál már füttyel, csicsergéssel, trillával a brit rádióadó, amely váratlan sikerre tett szert indulásakor azzal, hogy csakis madárhangokat sugárzott.
Roger Waters, a Pink Floyd egykori frontembere falat bontana Ciszjordániában is, ahogyan azt megtette Berlinben két évtizeddel ezelőtt. A muzsikus, aki meglátogatott kedden egy palesztin menekülttábort, amely a Ciszjordániát Izraeltől elválasztó fal árnyékában él, kijelentette: abban a pillanatban, hogy Izrael lebontja a falat, ő is fellép a helyszínen.
Az olaszok kicsik, a belgák gömbölydedek, a németek ki vannak párnázva, a svédek szőkék, az írek vörösek, a spanyolok feketék, a franciák pedig mindig sapkát hordanak - csak néhány azokból az előítéletekből, amelyek visszaköszönnek az Európaiak európai szemmel című, keddtől Szegeden látható kiállítás képregényein.
Immár több mint két évtizedes fennállása óta először ad koncertet Magyarországon a progresszív rock egyik alapzenekara, a brit Porcupine Tree; a rajongók nagy napja november elseje lesz, a helyszín a fővárosi Petőfi Csarnok.
Guy Laliberté, a Cirque du Soleil világhírű kanadai cirkuszvállalkozás alapító-főrészvényese lesz a következő űrturista, aki szeptemberben indulhat a Nemzetközi Űrállomásra.
Június 30-ig lehet megtekinteni Kaposváron a 14. Nemzetközi miniatűr tárlatot, amelyen több mint félezer, tenyérnyinél nem nagyobb festményt mutatnak be.
Tori Amos lemeze leginkább melankolikus, néhol kevésbé borús köntösben tálalja a vallással, bűnnel, családdal és a különböző emberi kapcsolatokkal összefüggő gondolatokat és érzelmeket. A lány (családanya) zongorával ismét magával ragadó albumot tudott alkotni - igaz, néha orvosi szakkönyv szükséges az album szövegeinek megértéséhez.
Sokfele bolygott és hosszan hányódott férfiúról szól a TÁP múzsája is. Sőt, nemcsak szól, hanem dalol, rappel, a zord hullámok mellett lemezeken lovagol. A többezer éves eposz mai varieté olvasata – részvétel lehetőleg koktéllal a kézben!
A saját kis szigetén ereszti ki a gőzt Johnny Depp, különben már régen becsavarodott volna. A sztár még évekkel ezelőtt vett egy 45 hektáros, Little Hall’s Pond Cay nevű szigetet a Bahamákon, és oda vonul vissza kis családjával, mert már franciaországi birtoka sem eléggé nyugodt hely a lesifotósok miatt.
Legalább is a dalszöveg szerint. Az LGT ekkor, a nyolcvanas évek közepe felé már a kifáradás jelét mutatja, de még mindig hihetlenül izgalmas dolgokat csinálnak. Ahogy "utolsó" lemezük címe is utal rá: még mindig ellenfél nélkül állnak a magyar pop palettáján.