Különleges módon szerződött le Brad Pitt a Becstelen brigantyk című filmre – olyannyira, hogy nem is emlékszik rá. A film rendezője, Quentin Tarantino eleve Bradet szemelte ki a főszerepre, és mindent latba vetett, hogy meg tudja győzni.
Különleges módon szerződött le Brad Pitt a Becstelen brigantyk című filmre – olyannyira, hogy nem is emlékszik rá. A film rendezője, Quentin Tarantino eleve Bradet szemelte ki a főszerepre, és mindent latba vetett, hogy meg tudja győzni.
A következő három évben visszatérnek a mozikba a nézők animált kedvencei. A DreamWorks Animation immár hivatalosan is bejelentette, hogy jön az új Shrek (Shrek Forever After), és folytatódik a Kung Fu Panda, valamint a Madagaszkár is.
A Zala-völgye népi hagyományait, kulturális értékeit, gasztronómiáját mutatják be vasárnap a Göcseji Falumúzeum egésznapos rendezvényén. Aki nem megy Zalába, pedig tehetné, nem dönt jól.
Hoppál Mihály néprajztudós A sámánizmus globalizációja címmel tart előadást a Londoni Magyar Kulturális Központ Mindentudás Kávézójában szerdán.
Németül már láthatta pünkösdhétfőn a közönség a kétszáz statiszta közreműködésével előadott Budaörsi Passiót, ma pedig magyarul is bemutatják, amelyet az idén különleges fényhatásokkal tettek még látványosabbá.
A csütörtökön kezdődő 80. Ünnepi Könyvhét szebb és színesebb lesz a megszokottnál: 105 kiadó standja és 356 könyvújdonság mellett több éjszakai rendezvény és utcabál is színesíti a programot.
Halból készült finomságok, lakodalmas csapatok, főzőpárbaj, borutca, vásári kavalkád és biotermékek fogadják június 5-7. között a Magyarok Nagy Asztala elnevezésű gasztronómiai fesztiválra látogatókat.
Megtörtént az első házasságkötés a William Shakespeare Rómeó és Júlia című művében legendássá vált erkélyen: Júlia veronai otthonában egy futballista és menyasszonya mondta ki a boldogító igent.
Faevő rovarok támadták meg egy brüsszeli kiállítás képeit: összesen 130 műalkotás került zárlat alá, a festményekben keletkezett károkat már vizsgálják.
J. D. Salinger, a Zabhegyező című regény világhírű írója szerzői jogsértés miatt indított eljárást, mert egy ismeretlen író Hatvan évvel később: Zabhegyező címmel írt könyvet.
Idén nyáron június 15. és augusztus 13. között 28 féle tánckurzuson vehetnek részt az érdeklődők mindenféle modern és kortárs táncstílusban a Mozdulatművészeti Stúdióban.
Igazi, könnyes filmbe való történetet tálal a világsajtónak egy pár – amilyen ez a világ, tippünk szerint már most készülnek a forgatókönyvek.