Május 10-én nyolcvanéves Kányádi Sándor, aki élete java részében Romániában alkotott, megtanulta, milyen kisebbségben élni, és hallatta hangját, amikor ahhoz bátorság kellett.
Május 10-én nyolcvanéves Kányádi Sándor, aki élete java részében Romániában alkotott, megtanulta, milyen kisebbségben élni, és hallatta hangját, amikor ahhoz bátorság kellett.
Már az orvosok is lemondtak Farrah Fawcettről; a Charlie angyalai egykori sztárja nem kap már több kezelést, csupán kényelmét próbálják minél inkább biztosítani.
Látótér és térlátás nem ugyanaz. Ezt és még más fontos szemészeti fogalmakat is tisztáztuk Dr. Mihály Évával. A DIMENZIÓ Egészségpénztár szemészorvos szakértőjével a zöldhályogról, a szemnyomás méréséről, látótérről és térlátásról beszélgettünk.
Tavaly Janisch Attila filmrendezőt kérték fel a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) 2009-es versenyprogramjának válogatására. Az általa összeállított szemle végleges listája április elején került a nyilvánosság elé, tizennyolc előadással. Bár ő maga „szürke eminenciás”-ként határozza meg saját szerepét, és elemzései nyomtatásban is olvashatók majd a Színház c. szakfolyóiratban, fontos lehet azon lenyomatok különböző formában való rögzítése, amelyeket ez az intenzív színházi év hátrahagyott benne, hiszen egy sajátos szemszögből lát(tat)ja a jelen magyar színházi valóságát. Így sajátos válogatóként merítünk a vele készített beszélgetésből, mintegy címmel ellátott „kamaraelőadásokként” emelve még friss reflexióit a KultúrPart „színpadára”.
Kolozsváron közös zenei fesztivált és tudományos ülésszakot rendez május 22. és 24. között a Kolozsvári Magyar Opera és a budapesti Hagyományok Háza.
Harmincadik alkalommal adták át Memphisben, a blues zenészek legrangosabb elismerését, a Blues Music Awards díjat, amelyet a műfaj Grammy-díjaként tartanak számon.
Az ország kastélyait meglátogató kiállítás-sorozat keretében először Keszthelyen mutatja be kincseit a Herendi Porcelánmanufaktúra.
Ottlik Géza születésének évfordulójára és az Iskola a határon című regény kiadásának 50. évfordulójára emlékezik szombaton délután a Budavári Önkormányzat az író Attila út 45. alatti emléktáblájánál. Ottlik Géza 1958-tól haláláig élt a Krisztinavárosban.
Szabó István Oscar-díjas filmrendezőt meghívták Helsinkibe, hogy tartson mesterkurzust hétfőn a filmfőiskolás hallgatóknak, egyúttal az egyik nagy moziban a magyar rendező 10 filmjét is bemutatják.
Csősz Boglárka karrierje töretlenül ível fölfelé. De talán lehet robbanásról is beszélni – minden szerénytelenség nélkül. Büszkének lenni és gyönyörködni egyszerre – ez jó móka.
Hatvannyolc éves korában pénteken Budapesten súlyos betegségben elhunyt Kóté László hegedűművész, a Zeneakadémia nyugalmazott tanára - közölte Smid Nóra zongoraművész, az elhunyt felesége.
Önszántából vonult be a rendőrségre csütörtökön Kiefer Sutherland filmszínész, ahol letartóztatták és vád alá helyezték, mivel lefejelt egy másik férfit New Yorkban egy előkelő összejövetelen.