Egyetlen lemondott koncert is sokba kerülhet a popbizniszben, mint ahogy ezt az Aerosmith példája is igazolja. Nem mentek Hawaii-ba, most aztán mehetnek, lapítva.
Egyetlen lemondott koncert is sokba kerülhet a popbizniszben, mint ahogy ezt az Aerosmith példája is igazolja. Nem mentek Hawaii-ba, most aztán mehetnek, lapítva.
A zene.hu megszólaltatta a holnapi Beyoncé-koncerttel kapcsolatban Keresztes Ildikót, aki nem mindennapi dolgot árult el a kiválasztásról.
Számos táncszínházi program szerepel a műsoron Franciaországban, de ezekben egyre kevesebbet, néha pedig egyáltalán nem táncolnak; a táncosok énekelnek, színészként produkálják magukat, szöveget olvasnak fel, előadást tartanak.
Cecilia Bartolit, a világ egyik legnevesebb szopránját három alkalommal is hallhatja egy héten belül a főváros közönsége.
Az emberi pusztítás és az erózió következtében megsemmisülhetnek a kínai kultúra legősibb ismert írásos emlékei - figyelmeztettek kínai tudósok.
A száz évvel ezelőtt elhunyt legendás hódmezővásárhelyi cigányprímás, Czutor Béla, vagyis Béla cigány több mint háromszáz esztendős hegedűjét is kiállítják a Tornyai János Múzeumban - mondta Medgyesi Konstantin sajtóreferens.
Nyolcvan éve, 1929. április 30-án született Klausjürgen Wussow, aki kiváló színpadi színész is volt, de a közönség emlékezetében a nagysikerű A klinika című sorozat Brinkmann professzoraként maradt meg.
A vászonról lép elénk a közelmúlt névadója. Május 9-én mutatják be a Kádár című filmet Cirkó József producer és Muszatics Péter rendező gondozásában.
Egy, az orsócsigák családjába tartozó, Róma környékén őshonos puhatestű él a dél-franciaország Nimes városának amfiteátrumában - kutatók szerint mintegy kétezer éve, de sehol máshol az országban nincs jelen.
Hiába csábítja Belgrád a "kultúra városa" szlogennel a turistákat, a szerb fővárosba érkezők virágzó kulturális élet helyett kulturális sivatagba csöppennek, ahol évek óta zárva tartó múzeumokkal találkozhatnak.
Elhunyt Jekatyerina Maximova, a világhírű Bolsoj Színház társulatának balett-táncosa. Hetvenéves volt, ma halt meg Moszkvában.
Csukás István, Vámos Miklós és Jókai Anna a középiskolás diákok kortárs írókedvence a Felvételi Információs Szolgálat és a Magyar Író Akadémia közös felmérése szerint.