Beperelték a Magyar Államvasutakat (MÁV) egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak örökösei. Jóvátételt követelnek, amiért a cég a II. világháború idején közreműködött zsidók deportálásában. A keresetet 95 személy nevében nyújtották be.
A kártérítési keresetben az áll, hogy a beadvány benyújtását kilenc év kutatómunka előzte meg. A kutatás során - amelyet a magyar kormány együttműködése vagy közbenjárása nélkül végeztek el - több tízezer hivatalos dokumentumot vizsgáltak át kelet-európai és német levéltárakból és izraeli irattárakból. Felhasználtak a holokauszt túlélői és történészek birtokában levő okmányokat és anyagokat a washingtoni Holokauszt Múzeum dokumentum-gyűjteményéből.
A felperesek - túlnyomórészt a magyar holokauszt áldozatainak izraeli és egyesült államokbeli lakhellyel rendelkező hozzátartozói - 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. Előbbi a holokauszt áldozataitól eltulajdonított vagyon mai áron számolt értéke, utóbbi pedig büntető jellegű jóvátétel, amiért a MÁV "gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban". A felpereseket képviselő Monico Pavich & Spevack chicagói ügyvédi iroda egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.
A holokauszt áldozatainak örökösei és közeli hozzátartozói egyebek között azért perlik a MÁV-ot, mert az "tudatosan biztosított" szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, valamint azért, mert megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől, megszegve ezzel a népirtás tilalmáról szóló nemzetközi egyezményt. A perirathoz egy olyan fotót is csatoltak, amelyen MÁV feliratú vagonok és előtte emberek láthatók, az aláírás szerint zsidók szállnak be a kocsikba.
A kereset szerint a MÁV "pontosan tudta, mit tesz". Csaknem minden szerelvényét éjjel-nappal arra használta, hogy az embereket Auschwitzba szállítsa. A szerelvények üresek voltak, amikor Magyarországra visszatértek. "Az alperes által biztosított szerelvények nélkül több százezer zsidót nem lehetett volna Auschwitzba szállítani" - olvasható az okmányban.
A dokumentum szerint bár szükségképpen érzéketlenség pénzről tárgyalni a holokauszt áldozatai ellen elkövetett kimondhatatlan gonoszság kapcsán, jogi úton csak pénzügyi kártérítést lehet kapni. A keresetet kedden nyújtották be az illinois-i északi kerületi bíróságon, az ügyben már kijelölték a bírót. A bíróság honlapján fellelhető 10-cv-868 ügyszámú kereset felperesei közül 23-an amerikai lakhellyel rendelkeznek, 69-en Izraelben laknak, egy-egy személy Nagy-Britanniában, Brazíliában, illetve Magyarországon él.
Hasonló eset egyébként már történt Franciaországban, ahol a bordeaux-i francia fellebbviteli bíróság 2007 márciusában érvénytelenített - az elsőfokú bíróság illetéktelenségére hivatkozva - egy 2006-os ítéletet, amelyben kártérítésre kötelezték a francia államot és az állami vasúttársaságot (SNCF) egy francia zsidó család második világháborús koncentrációs táborba hurcolásában való közreműködéséért.
Toulouse város közigazgatási bírósága 2006 júniusában Alain Lipietz európai parlamenti zöld párti képviselő, valamint húga és nagybátyja keresete alapján 62 ezer eurónyi kártérítésre kötelezte a francia államot és az SNCF-et azért a szerepéért - "emberiesség elleni bűnök elkövetésében való részességükért" -, amelyet 1944-ben játszottak Lipietz apjának és nagybátyjának és még két családtagjának a drancy-i gyűjtőtáborba szállításában. A második világháború alatt mintegy 76 ezer francia zsidót tartottak fogva drancy-i gyűjtőtáborban, mielőtt borzalmas körülmények között, marhavagonokban az auschwitzi haláltáborba szállították őket.
A bordeaux-i közigazgatási fellebbviteli bíróság 2007-es ítélete szerint viszont a közigazgatási bíróságok nem illetékesek vizsgálni az SNCF jogi felelősségét ebben az ügyben. Az ítélet szerint az SNCF "magánjog hatálya alá tartozó jogi személy, amelynek ügye büntetőbíróság illetékességi körébe tartozik", s a szöveg hozzáteszi, hogy a szóban forgó szállítást a francia államvasutak nem hatóságként, hanem parancsra hajtotta végre.
A döntés azt jelenti, hogy a franciaországi felpereseknek és sok száz további panaszosnak polgári vagy büntetőbírósághoz kell fordulniuk, ahol jogászok szerint sokkal kevesebb esélyük van kedvező ítéletre. Egy hasonló, polgári bírósághoz beadott keresetet 2003-ban a 30 éves elévülési időre hivatkozva utasítottak vissza. A közigazgatási bíróságokra nem vonatkoznak ezek az elévülési szabályok.
Az SCNF vasúttársaság azzal védekezett a perben, hogy a kollaboráns Vichy-kormány és a német megszálló erők kötelezték a deportálások végrehajtására. Az elsőfokú ítélet ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a vasúttársaság "soha nem tett ellenvetést vagy élt tiltakozással a deportálások végrehajtása miatt". A bírósági ítélet kiemeli, hogy az SCNF a szállítások költségét ráadásul ráterhelte az államra, és azok ellenértékét még a felszabadulás után is követelte. A felperesek az SCNF védekezésével szemben azt is hangsúlyozták, miszerint a társaságot senki sem kényszerítette arra, hogy marhavagonokban szállítsa a foglyokat.
