Bevallom őszintén, nem szokásom szakácskönyvet venni a kezembe sőt, ha receptből kell főznöm, úgy érzem, mintha rám akarnának kényszeríteni valamit, amit én nem akarok.

Ennek ellenére kezembe vettem Frank Júlia Pizzaparti és Grillparti című füzetkéit, hátha okosodom – mert hiába szeretek enni és főzni, attól még séf nem vagyok.

A gasztronómus-újságíró, aki eddig mintegy 80 szakácskönyvet írt, most négy kisalakú füzetet jelentetett meg, Grillparti, Lángosparti, Palacsintaparti és Pizzaparti címmel. Ebből már következtethetünk arra, hogy a könyvek nem a profiknak szólnak, sokkal inkább a kezdő, de lelkes háziasszonyoknak – vagy háziembereknek, ahogy Frank Júlia a főzni szerető férfiembereket hívja.

Ami rögtön szembetűnik, hogy a könyvecskék meglehetősen kicsik, és nem túl masszívak. Nálam a sütés-főzés koszos tevékenység - kár tagadnom - jut mindenből mindenhova, és ez alól a szakácskönyv sem kivétel. Ezek a spirállal összefűzött lapok a vékonyka borítójukkal egy hetet sem bírnának nálunk, nem hogy egy életet, szerintem jobban megérte volna kicsit több anyagot rakni a könyvekbe, hogy ne ázzanak el azonnal.

A füzeteket illusztráló rajzok Sajdik Ferenc munkái, és akinek a stíusa örökre beleégett a magyar köztudatba, így minden egyes alkalommal, ha meglátom valahol a rajzait, elkap az ismeretlen ismerős érzés. Tökéletes választás egy Frank Júlia könyvhöz.

A Pizzaparti című kötet az alapoktól próbál meg bevezetni a pizza készítés nagy rejtelmeibe, a tésztagyúrástól a hamis pizzán át a calzonéig. A szerzőnő számtalan pizzakrém és feltét variációt és trükköket kínál a valóban jó tésztához.

Szerencsére a könyvben nem csak egy tésztavariáció van, és lehet csemegézni, akárcsak a krémekből és a feltétekből is,  amikből szintén sokat találunk. Egy-kettő kifejezetten a fantáziadús, ám a nagyja meglehetősen alapszinten marad, talán azért, hogy igazodjon a közízléshez. A salátás részt pedig egyáltalán nem értettem, miért kellenének külön saláták a pizzához, és ha már igen, miért nem izgalmasabbak?

A Grillparti ezzel szemben mondott újat – ami persze lehet, hogy nem új, csak én fedeztem fel most. Nagy húsevő lévén grillezünk mi is minden nyáron, mint a veszedelem. A könyv elején jó tanácsokkal lát el a szerző, minek a nagyja kicsit szájbarágós, de biztos van, akinek ez kell. Én kifejezetten a pácokra voltam kíváncsi, és csalódtam egy kicsit, mert összesen három páclevet ír le az ország legismertebb szakácsnője. Szerencsére ezt ellensúlyozza azzal, hogy sokféle húst ajánl. Az ételek között túlsúlyban vannak a szárnyasból készültek, de mutatóban megjelennek a vegetáriánus receptek is, ám azok sem túl kreatívak. Lehet, hogy ennek az okát is a magyar étkezési szokásokban kell keresnünk - egy vegetáriánusra még mindig úgy néznek néha itthon, mint egy földönkívülire.

Az édességek viszont kifejezettem tetszettek, nekem eszembe nem jutott volna grillen sütni őket, a csőben sült eper után viszont majdnem sírtam, olyan jó lett - kívül ropogós, belül omlós, a gyümölcs miatt pedig jó lédús, már emiatt érdemes volt belenézni a receptfüzetbe.
A nagy kedvenceim közé tartoznak még a mindenféle krémek, mártások, fűszervajak, örültem is, hogy jutott öt féle a könyvbe.

A füzetek tehát nem akarnak többet, mint amennyit teljesíteni tudnak, ha valaki nem egy varázsló a konyhában, annak jól jönnek ezek az egyszerű alapreceptek és fortélyok. Nem mondom, hogy nem találtam bennük újdonságokat, de a nagyjával eddig is tisztában voltam, szakácskönyv nélkül is. A sorozat olyan, mint egy puhafedeles, könnyű, nyári olvasmány – ha nagyon unatkozik az ember, belelapoz, de nem marad le semmiről, ha nem teszi meg.