Babák. Ez az a téma, amely nemcsak a mindenre elszánt dokumentumfilm-nézőket fogja a moziba vonszolni, hanem mindenkit, akit érdekel ez ember első éve.

És valljuk be, kevés olyan ember van, aki ellent tud állni egy kisbaba látványának. Ha mindezt 76 percen keresztül élvezhetjük, akkor meg pláne.

A történet rém egyszerű. Négy gyerek első évét követték figyelemmel a kamerák. A jó érzékkel kiválasztott országok ( USA, Japán, Namíbia, Mongólia) mindegyike markáns vonásokat mutat. A történet a születéssel indul, hol egy hipermodern kórházban, hol otthon a földön. A rendező nem tesz se többet, se kevesebbet, mint hogy megmutatja, mi történik az egyes családokban. Legyen az környezettudatos amerikai otthon, megtervezett életű Japán család, a kies Mongólia, vagy a vörös Namíbia. A film nagy előnye, hogy nincsenek benne párbeszédek, csak babagügyögés, és a szülők egy-egy mondata.



Nincs magyarázat, szociológiai háttérkutatás, statisztikai adatok. Maradnak a képek, és a gyerekek. Lehet szörnyülködni a földről a csontot felszedő majd megevő gyönyörű afrikai bébin, a szorosan betekert mongol kisfiún, a bölcsibe adott japán kislányon, és konstatálni lehet, az USA bizonyos szempontból nagyon hasonlít Magyarországra.

El lehet merengeni rajta, jobb-e a nagycsaládba született namíbiai kislánynak, vagy a 100 százalékos anyai figyelmet élvező amerikainak? Vajon kell-e a japán szuper korai fejlesztő csoport? Brutális-e, ha kikötik a gyereket, mint ahogy azt tették Mongóliában? De lehet hogy csak elég azt figyelni, hogyan fedezik fel saját világukat ezek az apróságok a születéstől az első lépésekig.

Vajon milyen lehet egy jurtában élni, ahol gyerekágy helyett marad a kanapé, és kecske iszik a fürdővízből? Biztos, hogy rosszabb, ha nincs popsikenőccsel kenve a fenekünk, és anya víz helyett a nyálával mosdat meg?

Egyetlen hiányossága van a filmnek: hol maradtak el az apukák?

A szülők a film megtekintése után nyilatkoztak a forgatásról:

PONIJAO – A NAMÍBIAI KISLÁNY

„Azért fogadtam el a felkérést, hogy szerepeljünk a filmben, mert eddig egyetlen terhességem alatt sem voltam kórházban, és ez azt jelentette, hogy most egy orvos vigyázna rám. Nagyon szegények vagyunk, és másként soha nem jutottam volna el egy orvoshoz. Nagyon érdekes élmény volt, hogy lefilmezték az életünket, és velünk együtt más nőket is különböző országokban.” (Tarererua)

„A produkciós cég fizette Tarererua kórházi számláit anélkül, hogy megkérdeztek volna. Így nem kellett eladnom egy kecskét. Fizettek a forgatásért, de csak Ponijao jövőjéért mentünk bele. A forgatás előtt Thomas (a rendező) virágokat és ételt hozott nekünk. Sok más asszony közül választotta ki a feleségemet. Nagyon kedves volt!” (Hindere)

„Élveztem a forgatást. Thomas reggeltől éjszakáig filmezett minket. Csak ebédelni álltunk meg. Együtt dolgoztunk, mintha egy nagy család lennénk. Minden nap örültünk neki, amikor eljött forgatni. Mindenkit végigkérdezett, hogy jól van, egészséges e. Hozott nekünk ételt, mindent, amire szükségünk volt. Gondoskodott rólunk.” (Tarererua)

„A többi baba másként fejlődik. Szerintem azért, mert jobb körülmények között élnek. Anyjuk jól táplálja őket. Az egészséges ételnek köszönhetően egészségesek ők is. De az meglepett, hogy nem figyelnek rájuk, egyedül hagyják őket. Kicsit féltem, hogy az amerikai kislánynak baja esik, amikor kiesett a babakocsiból a parkban. Én mindig a gyerekeimmel vagyok, ahogy látni lehet a filmben. A legboldogabb a kis mongol fiú, még ha csak a wc-papír gurigával játszik teljesen egyedül.” (Tarererua)

„Nagyon meglepődtem, amikor az amerikai anyuka rátett a mellére egy pumpát, hogy tejet fejjen, és azt adta a kislányának. Itt mi várunk a tejre, hogy a saját idejében induljon meg. Akár két napba is telhet. Közben kecsketejet adunk a babának. Ezt nagyon érdekesnek találtam.” (Tarererua)

„Lenyűgöző, hogy más országban élő emberek láthatnak minket, hogy hogyan élünk. Szerettem volna találkozni a filmben szereplő többi asszonnyal is. Szeretném, ha Ponijao újra láthatná a filmet, ha felnő, hogy láthassa, mit tettünk érte. Jobb körülmények között fog tudni felnőni, azáltal, hogy részt vettünk a filmben.” (Tarererua)

“Nagyon jó dolog, hogy elkészült ez a film. Sok dologra megtanít, láthatjuk, milyen más országok, és hogyan élnek ott az emberek. Ha sorozatot csinálnának belőle, újra nagyon szívesen befogadnánk a stábot a családunkba.” (Hindere)

Családi adatok
A család a Himba törzsbe tartozik.
Epembe faluban élnek, Opuwo közelében, Namíbia észak-nyugati részén.
Tehén- és kecsketenyésztésből élnek.
Hindere (az apa) folyamatosan mozgásban van, hogy vizet találjon az állatoknak.
A természettel harmóniában élnek.
A családnak tíz gyereke van, köztük egy újszülött. A legidősebb, Tjombinde, 26 éves, Ponijao, a második legfiatalabb pedig három és fél.
Tarererua nyolc hónapos terhes volt, amikor a rendező először találkozott vele.
Tarererua-nak nagy vágya, hogy egy szép házban éljen egy városban, ugyanakkor folytatná a Himba tradíciót, és átadná gyerekeinek is.
A családból csak egy gyerek jár iskolába, de anyjuk szeretné, ha még ketten mehetnének tanulni.


HATTIE – AZ AMERIKAI KISLÁNY

„A projekt univerzális látkép a gyerekekről. Azt gondoltuk, érdekes lenne Hattie-nek kapcsolatba kerülni más országokkal. Ezek a gyerekek mind a saját kultúrájuk szerint nőnek fel. A film úgy mutatja be az életet, amilyen, és új horizontokat tár elénk. Nagyon jó lenne, ha Hattie 12-13 évesen el tudna utazni és találkozna a filmbeli gyerekekkel.” (Susie)

„Nagyon izgalmas volt részt venni a filmben, de nem akartuk, hogy a stáb állandóan a nyakunkban lihegjen. Tudom, mit beszélek, a filmiparban dolgozom. Azt kértük, hogy Hattie csak mint kisbaba legyen lefilmezve, hogy ne vonódjanak bele túlságosan az életünkbe.”
(Frazer)

„Nem akartuk, hogy magát a szülést lefilmezzék. Volt egy szerződésünk, ami kikötötte, hogy a baba természetes szükségleteit, mint az evés és az alvás, tiszteletben tartják. Azonnal kiszálltunk volna, ha csak egyszer is megzavarták volna. Sőt, Frazer bizonyos jeleneteket maga forgatott le. Különválasztotta a filmet a saját életünktől és ez jó volt. Így nem volt olyan, mintha a stábbal együtt élnénk.” (Susie)

„Soha nem voltam Tokióban, de a japán anyukával azonosulni tudtam abban, ahogy a gyerekét neveli: elmegy a parkba, az állatkertbe, elviszi a kicsit a bölcsibe, mert dolgoznia kell. Namíbiában a gyerekek egy egészen más kultúrában nőnek fel. A hagyományok nagyon erősek. Ponijao-nak ugyanolyan nyaklánca van, mint az anyjának, és az első ruha, amit visel, egy ágyékkötő. A namíbiai gyerekek sokkal szabadabban nőnek fel, mint a mieink. Az Egyesült Államokban, ha meglátod, hogy egy gyerek megnyalja egy kutya nyelvét egy parkban, egy tucat szülő azonnal rákiáltana, hogy hagyja abba. Namíbiában senki nem pánikol, minden olyan egyszerű.” (Susie)

„A film tele van csodálatos jelenetekkel. Ott van például, amikor a japán kislány megpróbálja megérteni, hogyan működik a játéka. Véletlenül működik, de amikor megismétli, már nem sikerül. Elkeseredik, és hangot is ad neki. A kecskés mongol jelenet is elképesztő, amikor odasétál a lavórban fürdőző babához, és beleiszik a vizébe, a kisfiú meg egyáltalán nem bánja. Amikor hallja, hogy az anyja rákiált az állatra, nagyon figyel, és úgy tűnik, ráébred, hogy valami furcsa történhetett. Az is nagyon érdekes volt, ahogy az afrikai anya bekente a hasát a vörös porral, és a fia fejbőrét is, miután levágta a haját egy késsel.” (Susie)

Családi adatok
A család Oaklandben, San Francisco közelében élnek.
Susie WISE, az anya a Stanford University (California) professzora.
Frazer BRADSHAW, az apa operatőr. Első rendezése (EVERYTHING STRANGE AND NEW) számos amerikai fesztiválon nyert díjat.
Egyikük sem Oaklandben született, de a nyolcvanas évek kezdete, az egyetemi éveik óta itt élnek.
Egyetlen lányuk van: Hattie.


MARI – A JAPÁN KISLÁNY

„Már terhes voltam, amikor először hallottam a filmről. Mivel Mari az első gyerekünk, megláttam a lehetőséget, hogy egy különleges és szokatlan élményben legyen részünk. A férjem és én is a divatiparban dolgozunk. Tudjuk, mit jelent egy forgatás, de egy dokumentumfilmben megjelenni egészen más. Nem gondoltam, hogy az egész világon bemutatják a filmet.” (Seiko)

„Ennek a filmnek fontos üzenete van. Az én generációm számára az apaság nagyon sokat jelent. Az én apám nagyon elfoglalt volt. Nem fordított túl sok energiát a családjára, és a gyerekei nevelésére. Húsz éve Japán a gazdasági fejlődésre fókuszált. A nők nem dolgoztak, az anyák otthon voltak a gyerekekkel, míg az apák keményen dolgoztak valahol. Most már jóval gazdagabb az ország, és sokkal több időnk van a családunkkal foglalkozni.” (Fumito)

„Tokióban forgatni nagyon nehézkes, nehéz engedélyt szerezni ahhoz, hogy egy épületet kívülről lefilmezzenek, és nem engedték, hogy a kórházban forgassanak. Nekünk egyáltalán nem jelentett problémát. Hagytuk, hogy tegyék, amit tenniük kellett, ők pedig elképesztően tapintatosak voltak. Persze néha amikor ők forgatni akartak, Mari épp aludni akart!” (Seiko)

„Úgy gondolom, sokban hasonlítok az amerikai anyához. Mindketten foglalkozásokra járunk, és összejárunk más gyerekes családokkal. A namíbiai anya éppen az ellenkezője, teljesen egyedül gondozza gyerekét. Elég csendes, de érezni lehet, mennyire szereti őt. Sokkal zártabbnak, önmagába záródónak tűnik az a társadalom, de az biztos, hogy nagyon erős a kötődés a családtagok között.” (Seiko)

„Nagyon meglepődtem, hogy a mongol kisfiút az ágyhoz kötötték egy madzaggal. Gondolom nagyon hidegek arra a telek. Talán ez tartja melegen?” (Seiko)

Családi adatok
A szülők a divatiparban dolgoznak.
Amikor Mari megszületett, egy kis tokiói apartmanban laktak, a Shinjuku negyedben, a város észak-keleti felében. Másfél éve beköltöztek a központba.
Egyetlen gyerekük: Mari.
Mari és a cica nagyon közeli kapcsolatban vannak. A macska már azelőtt megvolt, hogy a kislány megszületett. Mari parancsolgat neki, és néha úgy veszekednek, mint a kutyák és a macskák szoktak.
Mari karaktere: Mindenre kíváncsi, új élményeket és helyeket keres állandóan. Teljesen izgalomba jön, ha megijed, nagyon jó az étvágya, és úgy gondoskodik a babáiról, mint egy anyuka.


BAYARJARGAL – A MONGOL KISFIÚ



„Amikor először hallottunk a filmről, nem voltam biztos benne, hogy szeretnék benne részt venni. Mondták, hogy nem kell szerepet játszanunk, csak éljük a mindennapi életünket. A terv az volt, hogy megfigyelik az életünket, és ahogy a gyerekeink nőnek. Nem kellett megerőltetnünk magunkat és senki nem pazarolta az időnket. Tetszett a hozzáállásuk, úgyhogy a feleségem és én úgy döntöttünk, hogy elvállaljuk.” (Purev)

„Néhány alkalommal egyedül hagytuk a stábot a babával. Megbíztunk bennük. Nem tudtunk mindig vele lenni, csak azért, mert a stáb filmezte. Nagyon sok dolgunk volt az állatokkal és a házimunkával. Úgy éltünk, mint mindig. Télen, hogy megakadályozzuk a babát abban, hogy megégesse magát a jurta közepén levő tűzhelynél, odakötöttük az ágyhoz a csuklóját egy szalaggal. Így megmaradt a mozgás szabadsága, de biztonságban is volt, ha egyedül maradt. A gyerekek így nőnek fel Mongóliában.” (Purev)

„A japán és az amerikai baba nagyon fejlettnek tűnt. Ezekben az országokban csoportban nevelik a gyerekeiket. A szülők énekelnek nekik. Gyakran veszik fel őket. De nagyon sajnáltam a japán kislányt, mert olyan sok időt tölt bezárva a lakásba. Pedig mennyi ember veszi körül. Szeretném, ha boldogan nőne fel. De aki a legérdekesebb volt, az afrikai kislány. Arrafelé a gyerekeket keményen ütik az iskolában!” (Purev)

„Tetszett az az egyszerűség, ahogyan az afrikai kislányt felnevelik. Amerikában és Japánban a gyerekeket úgy nevelik, mint Mongóliában. Még akkor is, ha ők városi gyerekek, míg a mieink nagyon közel vannak a természethez. Nem lehetünk velük állandóan, mert nagyon sok a munkánk.” (Mandakh)

Családi adatok
A család Bayanchandmaniban él, az ország közepén, a sztyeppén.
Két gyerekük van, mindketten fiók, a kisebbik Bayarjargal.
Marhát és birkát tenyésztenek.
Nagyon közeli kapcsolatban állnak a természettel.
Bayarjargal karaktere: Érzékeny, készséges és különlegesen együttműködő. Őszinte, figyel másokra, és szereti összemérni az erejét másokkal. Biztos magában, és szeret a bátyjával játszani, akivel nagyon közel állnak egymáshoz. Szeret biciklizni.