Nem és nem. Nem engedek a kísértésnek és nem tekintem át ideológiai szempontból az MTV őszi műsorkínálatát. Nem tettem az előző rendszerben, mert akkor még nem ettem a médiakritikusok könnyű és felelősség nélküli kenyerét, így nem teszem most sem. Az árokásás nem nekem való, piszkos lesz tőle a kezem, ami nem összeegyeztethető az intellektuális gőggel. Ráadásul érzem a jelenlegi köztévés vezetés eltökéltségét, hogy valamit adjon a népnek. Kultúrát, műveltséget, világlátást. Érzem, látom, hallom a pénzből nem, csak néhány elnyűtt kamerából és a napi 3-4 forgatástól lehasznált, jobb sorsra érdemes riporterből gazdálkodó szerkesztők, főszerkesztők mindennapi elszánását, hogy ma, most, ezen a héten odateszik, amit lehet.

Azt is tudom, hogy mit jelent a feszítő szükség, hogy okosat, tanulságosat mondjunk, hogy befolyással, kulturális hatással legyünk embertársainkra, akik a globális és bulvárzajban a legtöbbször ezt észre sem veszik. Hogy mást ne mondjak, verseskötetem is jelent meg tavaly, éppen itt versblogoltam a kulturpart.hu hasábjain, és rezzenéstelen arccal olvastam a kommentelők nem mindig szupportáló bejegyzéseit, közöttük azokat, amelyekben egy a mostaninál nyugodtabb helyet, mondjuk egy ideggyógyintézetet javasoltak feszítő szükségem levezetésének helyszínéül. Ennél erősebb érv nem hiszem, hogy kell annak alátámasztására, hogy átérzem a kultúrmissziók fontosságát. A teljesen idejétmúlt, formailag már nem létező keretekbe szorított, tartalmilag pedig csak a saját magunk számára fontos, csak az általunk és szűk családunk által megértett és támogatott kultúrmissziók tökéletes értelmetlenségét.

A különbség talán csak annyi, hogy én a saját – vagyis a nagylelkű mecénás – pénzéből gazdálkodva követtem el szűkre szabott világmegváltásomat, ami ugye az MTV esetében egészen nem így van. Merthogy ők is az én, meg a mecénásom, meg a ti pénzetekből követik el ugyanezt. Persze tudom, mert olvastam az MTV tájékoztatását az őszi műsorrendről, hogy szerény költségvetésből gazdálkodnak. Ennek ellenére nagyon-nagyon kíváncsi vagyok például arra a számlára, egészen pontosan a végösszegére, amit az Aranymetszés című misszióvezető, mostanában a neten is drága pénzen reklámozott produkció címadói adtak le. Ezzel az erővel lehetett volna a Kultúrházat leváltó új műsor neve az is, hogy Iniciálé. Vagy Matyó hímzés. Vagy Papucs orrán pamutbojt. Azt pedig végképp nem értem, hogy a főcímben mire utal az a/b = a +b valami képlet. Talán arra, hogy itt a matematika is művészetté nemesül, ami nekem, aki azért mentem a jogra, hogy csak magyarból és töriből kelljen számot adnom a tudásomról, éppenséggel nem bíztató.

Ez persze a legkisebb baj. Nagyobb például az, hogy kinek szól. Ez az a kérdés, amit illene minden műsorkészítőnek feltennie még műsorkészítés előtt. Kicsiknek? Nagyoknak? Okosabbaknak? Butábbaknak? Városlakóknak? Vidéken élőknek? A kereskedelmi tévékben fel is teszik, meg is válaszolják az efféle profitábilis kérdéseket, aztán nyomják a celeb vagyok-vacsorázz velem-vetkőzz-öltözz-énekelj-üss koktélt. Az Aranymetszés viszont hezitál, mélyréteget keres és felszínt mutat, összekeveri a szezont az alommal, Miklósa Erikát köszönt terepen, természetfotóst ültet be a stúdióba, Móricz Zsigmond bugyraiba száll le, de a cuki kis hódokról sem feledkezik meg, megdönti a kamerát, hogy trendi legyen a kép, de a műsorvezetői kérdésekkel vissza is lök a tök derékszögű valóságba.

Tulajdonképpen összeszedtek mindent a legutóbbi adásban, ami Amerikában működik, volt szerelmi bájital, szőke nő, kisállat és jó fej kommandós, mégsem lett happy end, nem sokat tudtunk meg országunk kulturális sokszínűségéről. Illetve a műsor kétharmadáig biztos nem tudtunk meg sokat, utána lehet, de akkor már kikapcsoltam a tévét, mert eluntam. A tematikára egyébként rímel a díszlet is, hoztak egy pár dolgot a Híradó viszonylag modern stúdiójából, egy két dobozt a Záróra sarkából és az egészet egy olyan régen volt, Astoria, meg Kálvin aluljárós Bahia fílinges, összefirkált óriási lyukas sállal bolondították meg.

Szóval nekifeszültek, beleéreztek, beleadtak, belehittek mindent, amit lehetett, de nem lett arany a mű anyagból. Varázslat helyett csak egy vidéki kultúrházas, elszúrt bűvészmutatványt kaptunk már megint. Egy fokkal viszont még így is jobbat, mint az MTV3-ason – gyengébbeknek Duna Tv-n – futó Kikötő. Ott a vasárnap esti kultúrlázban nem sokkal korábban nagyon hosszan beszélt nagyon sok körbeültetett ember egy színdarabról, amiből láttunk is egy két handicam-es felvételt, de hogy úgy mondjam, a vizuális, szerkesztői, műsorvezetői hármas által létrehozott dőlésszög bele is tolta a műsor hajóját a hullámsírba. Mindezt persze csak az álintellektuális gőgbe csomagolt irigységünk mondatja velünk, de azért a jövő héten megyünk tovább. Merthogy vár minket click the camera, a csuda jó fej lány.