Amikor az ember életében először találkozik egy könyvvel, valószínűleg először csak színeket lát, aztán kirajzolódnak a formák és a képek, majd legvégül a szöveg. Az első találkozások mesterének, Rényi Krisztinának új kiállításán jártunk.
Rényi Krisztina 1984 óta foglalkozik gyermekkönyvek illusztrálásával, és azóta több mint 50 könyv képei fűződnek nevéhez. Munkáinak egy részét élőben a budapesti Forrás Galériában, virtuálisan pedig a Kultúrpart Galériában láthatja a közönség.
Milyen képeket hozott erre a kiállításra?
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az én képeimet is kiállították korábban a Pekingi Szépművészeti Múzeum nagy magyar kortárs kiállításán, és az anyag egy része, ami itt látható, most érkezett vissza a kínai fővárosból. Harminchárom kép szerepelt a kiállításon, amit a magyar közönség kedvéért kibővítettem pár nagyobb képpel, illetve több könyvillusztrációval, ez látható most itt, a Forrás Galériában.
Milyen visszhangja volt a pekingi kiállításnak?
Nagyon sok minden megjelent a sajtóban, többek között én is írtam egy nagy cikket, ami most fog megjelenni. Szó van benne az egész kiállításról, és annak sikeréről. Ahol a kiállítást rendezték, az nem csak Kína, hanem egész Ázsia legnagyobb múzeuma. Hihetetlen méretekkel, hihetetlen eleganciával és elképesztő kiállítássorral. A francia impresszionistáktól Picassón át a legnagyobb európai művészekig nagyon sok rangos kiállítás volt előttünk, és nagyon nagy megtiszteltetés, hogy minket is meghívtak oda.
Az itt látható képek nagy része mesekönyv-illusztráció. Milyen más területen tevékenykedik még?
A Képzőművészeti Főiskolán végeztem sokszorosított grafika szakon. Ennek minden műfaját művelem, legyen ez rézkarc, litográfia, vagy a ’80-as évek nagy divatja, a szitanyomat. Aztán később áttértem az egyedi grafikákra, sőt a festészetre. Elsősorban nagyméretű, 70x100-as, szórópisztollyal készült akvarelleket készítettem, de mostanában olajjal is dolgozom, sőt, az illusztrációimat is olajtechnikával készítem.
Ön 1984 óta foglalkozik gyermekkönyv-illusztrációval. Miért döntött úgy, hogy ezt a területet választja?
Gyermekkoromban nagyon szerettem a mesekönyveket, igazi meserajongó voltam. Természetesen valahol minden gyerek az, de a szüleim elmondása alapján kiderült, hogy engem a babák és a különféle játékok helyett mindig is a könyvek érdekeltek inkább. Akkor annyira tetszettek az illusztrációk, hogy megfogalmazódott bennem a vágy, hogy én is ezt csináljam.
A másik indok – ami inkább szimbolikus –, hogy én mégiscsak realista művésznek tartom magam, és ez egy jó módszer arra, hogy kiéljem azt, amit esetleg festményekben nem mernék, de az illusztrációban ezeket is szabadon művelhetem a divattól függetlenül.
Úgy látszik, hogy ez a szárnyalás eredményes, hiszen igen rangos illusztrátori díjakat gyűjtött be.
Igen. Sok nagy nemzetközi elismerést kaptam. Amit talán a legnagyobbnak tartok-hiszen ott tényleg semmifajta magyar lobbi nem volt, az a 2003-as franciaországi Prix Octogones-díjam, ami tulajdonképpen egy nemzetközi grafikai nagydíj. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a franciák saját magukon kívül igen nehezen ismerik el más munkáját, így ez különösen nagy megtiszteltetés.
Min dolgozik mostanában?
Várható egy újabb könyvem, melyet a Csodaceruza Kiadóval közösen szeretnék elkészíteni. A terv az, hogy egy ismeretterjesztő könyvsorozatot csinálok „Panni vagyok, a balatoni tacskó” címmel. Azért is érdekes számomra ez a munka, mert egy kicsit keveredik az irodalommal is, hiszen a szöveget is én írom majd. Külön szerencse, hogy a Nemzeti Kulturális Alap egyik pályázatán sikerült nyernünk, így az első kötet részben ebből valósul majd meg. Ezt nagyon szeretném sikeresen megcsinálni.
Más stílusban készíti festményeit és az illusztrációit. Milyen arányban osztja fel idejét a két elfoglaltság között?
Most éppen nincs határidős megrendelésem, így végre van egy kis szusszanásnyi lehetőségem, hogy szabadon tervezzek, szabadon gondolkozzam. Volt egy majdnem tízéves időszak, ami tulajdonképpen állandó éjszakázással telt, hiszen egyik határidő jött a másik után, és ebbe is nagyon ki lehet fáradni. Meg is öregedtem már annyira, hogy ez a rettentő sok éjszakázás már kezdett sok lenni. Most van időm kipróbálni mindenféle technikai lehetőséget. Olyan ez, mint egy szellemi kiruccanás.
A másik, hogy van egy új szerelmem, Balatonszemes. Nem olyan rég elköltöztem Szentendréről, az ország egyik gyöngyszeméből a másikba. Kicsit egyedül vagyok, de ez kifejezetten jólesik a nagy nyüzsgés után. Néha azért jó feljönni Budapestre, találkozni ismerősökkel, barátokkal. Ilyenkor nézem egy picit a nagy forgalmat, és utána nagyon jó visszamenni a hatalmas nyugalomba, főleg ilyenkor ősszel.
