Hogyan lehet szerelemből Mészöly Miklósról filmet forgatni? Gerőcs Péterrel és Dér Asiával beszélgettünk.

Mészöly nyilvánvalóan személyes választás eredménye, és nem felkérésre készítettétek a filmet. Milyen a kapcsolatotok a Mészöly-életművel?

GP: Én magam az irodalom felől érkeztem a filmhez. Pár éve fedeztem fel Mészölyt, és mint írót, foglalkoztatni kezdett. Meglepett a frissessége, olvasóként azonban komoly akadályokat is jelentett. Ez elégnek tűnt ahhoz, hogy irodalmárként (ami egyébként nem vagyok, talán majd csak leszek egyszer) a magam egyszerű módján megpróbáljam feldolgozni. Ez természetesen nem valamiféle bekebelezést jelent, hanem inkább egyfajta szabadulási kísérletet. Szabadulni az előképektől, akiktől a legtöbbet tanultam; s közülük számomra az egyik legfontosabb ma már Mészöly. A filmötlet ehhez képest járulékos volt. Maga a megvalósítás azonban cseppet sem.

DA: Én inkább film-témájú esszéit ismertem. Aztán Péter annyit mesélt a „Mészöly-rejtélyről”, hogy én is fellelkesültem, és amikor jött a film ötlete, egyértelmű volt, hogy meg kell csinálni. A leosztás is magától értetődő volt: Péter fog beszélgetni az interjúalanyokkal, én felelek a szép képekért.

Azt írtátok a filmhez kapcsolódó levélben, hogy Mészöly az egyik legnagyobb XX. századi szerző, mégis hallgatás övezi mind a személyét, mind a műveit. Számotokra kiderült, hogy miért?

DA: A film készítése olyan volt, mint egy nyomozás. A különböző interjúkban elhangzott részletek egyre többször csengtek össze, egészítették ki egymást, akár ellentmondásaikban is. Vágás közben még mélyebben rétegződtek ezek az összefüggések és több válasz, lehetséges értelmezés is felbukkant. Ez a „nyomozás” a feladata a film minden egyes nézőjének is.

GP: Ennek több oka is van. Az egyik egy jellegzetes kanonizációs mechanizmus, ami egy kicsit emlékeztet a rövid távú memória működésére. Vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy még a kulturális emlékezetünkre is jellemző egyfajta gyors sodrás. Másfelől pedig magyarázat lehet a mészölyi írásmód zártsága, óriási ellenállása az olvasói behatásoknak. Ezek magas nyomás alatt készült szövegek, úgyhogy csak azok férnek hozzájuk, akiknek ez a nagyon határozott céljuk.

Mióta kiküldtük a meghívókat, és rengeteg visszajelzés érkezett, az is kiderült, hogy azért sokan ismerik, ráadásul a legkülönbözőbb generációkból. Mészöly jelen van, csak búvópatakként.



Kik szerepelnek a filmben? A beszélgetések alapján módosult-e a bennetek élő Mészöly-kép?

GP: A filmben megszólal Esterházy Péter, Krasznahorkai László, Kukorelly Endre, Márton László, Nádas Péter, Pályi András, Szegedy-Maszák Mihály, Szigeti László, Szörényi László, Varga Katalin és Ablonczy Anna.

A film, ahogy a címe is mutatja, elsősorban (de hangsúlyozottan nem kizárólag) a „privát Mészöly” portréját kívánja néhány vonással megragadni. Mivel korábban a személyéről lényegében semmit nem tudtam, most pedig lényegében annyit tudok róla, mintha életének a tanúja lehettem volna: igen, az interjúk nagyon sokat változtattak a Mészöly-képemen.

DA: A beszélgetések alatt a „XX. sz. egyik legnagyobb magyar szerzőjé”-ről kiderült, hogy evett szalonnát, dolgozott félmeztelenül, és rettenetesen vezetett. Nekem Mészöly távoli figura volt az irodalomból, így az én esetemben inkább megismerésről volt szó, a leghitelesebb forrásokból.

De a filmnek Mészöly mellett a megszólalók is főszereplői: a vallomásos, értelmező vagy anekdotikus visszaemlékezésekből a beszélőkről is nagyon sok minden kiderül.



Milyen forgatókönyv szerint folyt a forgatás?

DA: Péter intézte az interjúkat. Amikor kiderült, hogy valamelyik megszólalónk ki tud csípni a hétköznapjaiból pár órát a beszélgetésre, nekiálltunk leszervezni a részleteket. Maga a konkrét szerkezet a vágóasztalon alakult ki.

GP: Forgatókönyv nem volt. Volt egy ötletem, hogy meg kellene kérdezni a barátokat, ismerősöket. Összeállt egy nagyon hosszú névsor. Ekkor elkezdtünk leveleket írni, melyek közül néhányra igenlőleg válaszoltak, de a legtöbbre, emlékeim szerint, vagy nemlegesen, vagy nem válaszoltak.

Az első interjú előtt összeállítottam egy elég nagy kérdéscsokrot az engem leginkább érdeklő dolgokról. Ez azért volt szerencsés, mert később, a már kész anyagnál egymásra lehetett vágni az azonos tematikájú részeket, mintha az interjúalanyok egymással beszélgetnének.

Hogyan tudtátok előteremteni a forgatáshoz szükséges forrásokat?

DA: Mozgósítottuk az alternatív forrásainkat. Nekem van kamerám, az egyetemről szereztük be a többi felszerelést. Az utazást többnyire biciklivel, stoppal, barátok segítségével oldottuk meg. Az utómunka már nehezebben megoldható nullköltségből, próbáltunk a nemlétező magyar mecenatúrához fordulni segítségért, egyelőre nem sok sikerrel.

GP: Ez egy nagyon egyszerűen megválaszolható kérdés: sehogy. Nem teremtettük elő. Saját ötletből, saját idővel, saját energiával, saját apparátussal és technikával hoztunk össze mindent az elejétől a végéig (természetesen a kép- és hangutómunkát leszámítva, amihez külön köszönet Váli Miklósnak és Nagy Botondnak).

Aztán egy barátomnak egyszer megmutattam a vágott verziót. Végignézte, és annyit mondott, hogy ő zsebből valamennyivel megtámogatja.

Úgy sejtjük, és azt reméljük, hogy az anyag jó lett, és ezt előbb-utóbb honorálni fogják. De még egyszer mondom: a film szerelemből készült.

Volt-e olyan koncepciótok, amire bízvást építhet majd a néző, és a film után elindul a Mészöly-könyvek nyomába?

GP: Néhány dolgot tudok említeni. A legfontosabb az volt, hogy ne legyen aránytalan a portré. Tehát árnyalt legyen a kirajzolódó jellem, és ne váljon a megszépítő emlékezet áldozatává.

A másik ilyen dolog az volt, hogy a film egy kicsit hasonlítson a mészölyi gondolkodásmódra. Ne kopírozza, de tegye jelen levővé. Itt nagyon fontos megemlíteni például a nyomozást mint formaalkotó elemet, merthogy a kíváncsiságunk csakugyan őszinte volt. Próbáltuk kerülni a stilizálást. Feszültté és informatívvá tenni az anyagot. De nem nagyon kellett: érdekes emberek beszélnek egy izgalmas személyről - nagyon érdekesen és izgalmasan.



Forrás: librarius.hu