Kányádi Sándor első verseskötete 1955-ben jelent meg, 1500 példányban. Virágzott benne a cseresznyefa, s a költői kedély a bizakodás fényeit küldte. Legutolsó kötete 1978-ban jelent meg, 15 000 példányban. (Némely ítész manapság persze fütyül a közérdeklődésre.) Nem virágzik benne a cseresznyefa, már címe is tagadása az idillnek:

Szürkület. Damaszkusz? Valamiféle okos igazodás új esztétikai követelményekhez? A kérdés nyugodtan félretehető.

Kányádi nem az okos igazodások embere. Ahogyan a fa növeszti évgyűrűit, úgy hódította meg költészetének új területeit. Fejlődése öntörvényű. Hangváltásának forrása önnön korai felismeréseiben rejlik. Már első kötetében észrevehető a mozdulat, amellyel megkérdőjelezi a „Lelkesedés ügetőversenyét". Miután Arany Jánossal találkozott, aki így szólt hozzá Szalontán:

De oly sokszor csip-csup igazságot

Zengedeztek. - Gyávaság vagy lomha

Szenvtelenség tart titeket fogva?

( Sütő András Kányádi Sándor ötvenéves (1979)